Századok – 1994
Tanulmányok - Kubinyi András: A Jagelló-kori Magyarország történetének vázlata II/288
A JAGELLÓ-KORI MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI VÁZLATA 295 A két legjobb ellenpéldát Erdély és Szlavónia nyújtja. Az előbbiben az erdélyi püspöki uradalmon kívül — ha Hunyadot nem számítjuk — jelentős nagybirtok nem volt, illetve a mindenkori vajda kormányzata alá tartozó királyi birtok túlsúlya vitathatatlanul megmaradt. A korszak vajdái ugyan egyik alvajdájuknak általában helyi középnemest neveztek ki, a másik azonban igen gyakran nem volt erdélyi. így lett Drágffy Bertalan alvajdája 1494-ben Dobai György Közép-Szolnok megyéből, aki később megyéjében helyettesítette urát, Szentgyörgyi és Bazini Péter gróf országbíró és vajda első alvajdája a Szabolcs-Szatmár megyei Magyi Pál, aki ugyanakkor alországbíró is volt (1501-1503).37 1505 és 1508 között a német Czertinger László helyettesítette a vajdát.3 8 Zápolyai János alvajdái között említendő az észak-magyarországi Túróczi Miklós (1512-1515)3 9 stb. Ezzel szemben Szlavóniában erről szó sem lehetett. Csak olyan nagy úr, mint Corvin János bán tudta megtenni, hogy Baranya (és nem Békés!) megyei familiárisát, Gyulai Jánost nevezze ki 1495-ben egyik vicebánjának. Még ó is kénytelen volt ehhez a szlavóniai nemesség beleegyezését megszerezni, de ennek ellenére a király a következő évben e tárgyban is a tartomány „ősi szokásai" megtartására utasította.4 0 Itt a vicebánok és a bánok egyéb familiárisai egy szűk, Szlavóniában és a szomszédos magyar területeken nagy birtokokkal rendelkező rétegből kerültek ki. Bocskai Péter 1476 és 1501 között négy különböző bánnak volt a helyettese.4 1 Batthyány Boldizsár 1509-1517 között három bánt helyettesített, hogy csak néhány vicebáni példát említsünk.4 2 Talán nem véletlen, hogy Szlavónia gyakorlatilag kormányozhatatlan tartománnyá vált. Ennek ugyan már korábbi előzményei is voltak,4 3 de a Jagelló-korban Corvin János bánsága második felét, majd Perényi Imre nádor (1511-1513), végül Beriszló Péter veszprémi püspök bánságát (1513-1520) leszámítva a helyzet csak romlott.4 4 A középnemesség (és a rivális nagybirtokosok) minden erejükkel korlátozták a bán hatalmát, és így a török torkában nagy veszélyforrás jött létre. Hasonló lehetett ehhez azoknak a magyarországi megyéknek a helyzete, ahol a főispáni hatalom éppolyan gyenge lábon állt, függött a helyi nemességtől. Emlékezzünk vissza: az 1498-as törvény a báróékat leszámítva a jobbágyporták száma alapján kiállítandó katonaságot a megye alá rendelte. Az így kiállított zsoldoscsapatot nemcsak hogy a megye fizette, hanem kapitányát is a nemesség választotta. Pl. Nógrád megyében 15U5-től kezdve 1508-ig Szobi Mihály, Csehi László és Sági Balázs viselték a kapitányságot. Szobi a Jagelló-kori köznemesség egyik vezetője, királyi tanácsi választott ülnök volt, míg mindkét utóda országgyűlési követként jelent meg az 1505-ös országgyűlésen. A megye évente 55-60 lovast állított ki a négy év alatt, de ezek nemcsak királyi mozgósítóparancs esetén vonultak ki, hanem pl. országgyűlésre is követték a követeket.4 5 A nógrádi nemesség és vezetői különben élenjártak a politikai küzdelmekben, noha a megye jobbágyportáinak csak kb. 40-45 %-a után tudtak katonákat állítani. (A többi néhány nagybirtokos között oszlott meg, akik közül azonban egy sem tudott döntő befolyást magának kialakítani.) Lefelé elzárkózó, a jövedelmező közigazgatási tisztségeket monopolizáló, saját törvényes és fegyveres erővel, s ennek eltartására adószedési joggal rendelkező nagybirtokosok az egyik oldalon, egy tekintélyes, gazdag, de a társadalmi emelkedésben akadályozott vezetőréteggel rendelkező nagyszámú nemesség a másik oldalon. Nekik is megvolt a saját fegyveres erejük, ezek védelmében, illetve az egyre gyakrabban
