Századok – 1994

Tanulmányok - Engel Pál: Magyarország és a török veszély Zsigmond korában (1387–1437) II/273

Engel Pál MAGYARORSZÁG ÉS A TÖRÖK VESZÉLY ZSIGMOND KORÁBAN (1387-1437) Zsigmond uralkodásának első évtizedére, az 1390-es évekre esik az a váratlan és döntő külpolitikai fordulat, amely a magyar királyság addigi helyzetét alapvetően és végérvényesen megváltoztatta. Ez a fordulat abban állt, hogy egy idegen kultúrájú, hódító nagyhatalom rendkívül gyors teijeszkedése során elérte az ország déli határát, és a királyságot, másfél évszázad után először, ismét védekező politikára kényszerítette. Magyarország lehetőségeit ettől fogva a török hódítás veszélyének állandó jelenléte határolta be mindaddig, amíg ez a hódítás csakugyan be nem következett, és ez a helyzet nemcsak az ország gazdasági és katonai erejét tette próbára, hanem traumatikus hatásánál fogva belső feszültségeknek is forrása lett.1 A veszély éppen a déli határon jelentkezett, ahol korábban a királyság külpolitikai helyzete a legszilárdabb volt. Ebben az irányban mind az Árpádok, mind az Anjouk állandóan támadóan léptek föl, és noha hadjárataik nemegyszer végződtek kudarccal, nyilvánvaló tény volt, hogy a veszélyt ők jelentik a balkáni államok számára, nem pedig fordítva. A bizánci birodalom széthullása, azaz a 12. század vége óta ugyanis nem létezett a Balkán-félszigeten olyan hatalom, amelynek ereje a magyar királyságéval összemérhető lett volna. Különösen érvényes volt ez Nagy Lajos (1342-1382) uralkodásának idejére, amidőn az egyetlen, viszonylag számottevő balkáni hatalom, a szerb királyság is szétesett DuSan István halála (1355) után. A félsziget fölötti uralom ezt követően több tucatnyi nagyobb és kisebb, gyakran még államalakulatnak sem nevezhető hatalmasság között oszlott meg, amelyek jobbára egymással hadakoztak. Azok pedig, amelyek Magyarország déli határa mentén feküdtek (a havasalföldi román, a vidini bolgár fejedelemség, Lázár szerb kenéz északszerbiai állama, és Bosznia), megújuló magyar támadásoknak voltak kitéve, s időrőlidőre kénytelenek voltak elismerni az Anjou-királyok fennhatóságát. A Balkán politikai széttagoltsága rendkívül kedvező volt a török hódítók számára, és elsősorban ez magyarázza a törökök hihetetlenül gyors előnyomulását. Amikor Nagy Lajos 1342-ben a magyar trónra lépett, a török birodalom még csak csírájában létezett, mint a kisázsiai iszlám hitű és részben még nomád törzsek fölött uralkodó