Századok – 1994

Történeti irodalom - Surányi Róbert: A Brit Munkáspárt és a Szovjetunió (1917–1924) (Ism.: Jemnitz János) I/210

TÖRTÉNETI IRODALOM 211 először (de amelyeknek jó részével a nemzetközi történettudományi ismereteket is ő gazdagítaná, ha e munka nemcsak magyar nyelven jelenne meg). így, Surányi felhasználta a brit külügyminisztériumi fondokat, dolgozott a Munkáspárt és a Szakszervezetek archívumában, felhasználta az olyan személyi fondokat, mint a MacDonald és Henderson levelezést — de kutatott Oxfordban is, onnan értékesítette a Ponsonby levelezés dokumentumait, s kutatott a londoni híres London School of Economics archívumában, ahonnan többek között az E. Morei-levelezés anyagait hasznosította. Vagyis a feltárt anyagmennyiség önmagában hallatlan, elsőrangú érték — és Surányinak ahhoz is volt érzéke, hogy az anyagokat összevesse, az alternatívák fölött töprengjen — így az olvasót, érdeklődőt valóban szembesítse a történelemmel, a történeti dilemmákkal, a sokszor mindmáig vitatott kérdésekkel. A kötet öt nagy fejezetben öt nagy témát dolgoz fel. Az első nagy fejezet még az első világháború éveibe vezet vissza. Ennek a fejezetnek két témaköre van: az első részben azt elemzi, hogy miként reagált a hivatalos brit külpolitika, s méginkább a brit munkáspárt az 1917 februári orosz forradalomra, majd a fejezetnek második részében: az októberi forradalomra. Ebben a fejezetben Surányi hatalmas forrásanyagra támaszkodhatott (részint már magyarul is megjelent mozaikkockákra is építhetett) s ugyanakkor vizsgálódása mindkét kérdéskörben nemcsak a Munkáspártra szúkült. Érintette nemcsak a szakszervezetek állásfoglalását, hanem a két kisebb súlyú, de szellemileg fontos szocialista párt, a Független Munkáspárt (ILP) és a Brit Szocialista Párt (BSP) megközelítéseit, ezek eltéréseit ugyanúgy megvilágítva, mint a magyar értelmiségiek számára mindig is izgatóbbnak tűnő fábiánusokét is. (Nem véletlen, hogy az örök renitens G. B. Shaw egykori fontos kritikus sorait még a háború éveiben magyarul is megjelentette egy budapesti kiadó!). Surányi a fentiek mellett a kisebb, szindikalizáló csoportosulásokról is szól. Érzékelteti, hogy a kérdéseknek milyen feszítő dinamikájuk volt, s nem kerüli meg az „orosz kérdés" által kiváltott 1917-es brit kormányválságot, amikor A. Hendersont azért buktatták ki a brit kabinetből, mert az orosz kérdésre s a háborús problémákra más megoldásokat látott volna jónak, mint a kormányfő és a törik. A kötet II., főfejezete az 1918 november és 1919 decembere közötti korszakot tárgyalja, aminek e téma szempontjából a központi kérdése nyilvánvalóan az antant, s kiváltképpen az angol intervenció — illetőleg az intervenció megakadályozása, megszüntetése volt. A külpolitikai kérdés ebben a vonatkozásban is azonnal belpolitikai kérdés lett, aminek ugyancsak sokféle belső nüanszbeli megközelítése volt. A kötet III. fejezete az 1920-as évet, a lengyel-szovjet háború korszakát tárgyalja, a IV. pedig már azt az angol-szovjet relációban fontosabbnak tűnő 1921-1923-as korszakot, amikor az „abszolút megfagyott légkörből" megkezdődtek a tapogatódzások a diplomáciai kapcsolatos újrafelvételére. (A tárgyalások egyik fő buktatója e korszakban is a „pénz", a cári kormány által felvett kölcsönök visszafizetése, illetőleg az oroszországi brit befektetések, ezeknek államosítása és a kártérítés sorsa volt.) A kötet V., záró és bizonyos fokig „kulcsfejezete" az 1924-es évhez vezeti el az olvasót, ebben az évben került először hatalomra a Munkáspárt Nagy-Britanniában, s ekkor következett be egyúttal a szovjet-brit diplomáciai kapcsolatok helyreállítása is. A két esemény szoros összefüggésben állt egymással — s hogy miként, azt Surányi sokoldalúan gazdag forrásanyagra támaszkodva mutatja be. S ezután következett az immár 70 éves „krimi", amikor napvilágra került a híres/hírhedt „Zinovjev-levél", amivel végül a munkáspárti kormányt megbuktatták, kommunistaellenes hisztériát teremtettek, brit kommunista vezetőket bebörtönöztek, a brit-szovjet kapcsolatokat újra befagyasztották. Az, hogy mindez kinek az érdekében állt, már egykor, 1924-ben is elég egyértelmű volt. Ám az állítólagos Zinovjev-levél, melyet a szerző is megkérdőjelez, sok-sok vitát váltott ki. Mindebben Surányi jól tájékoztat, eligazít — megint csak nagy forrásanyag alapján, jó forráskritikai érzékkel. Mindezek után néhány kritikai észrevételt mégis fűznék a munkához. Nincs olyan teljesség, amiből mégis ne maradt volna ki valami. Surányi igen nagyra értékeli (teljes joggal!) H. N. Brailsford munkásságát: ám ezúttal nem említi a híres 1919-es munkáját (Across the Blockade), amely egykor nagy feltűnést, sőt vihart keltett, s amit Brailsford különféle vezető liberális lapok tudósítójaként részint oroszországi (és lengyel-magyar) élmények alapján írt meg. Hiányoznak a Plehanov-levelezés, illetőleg a Martov-Akszelrod-levelezés régen kiadott kötetei, amelyeknek vannak brit elágazásai. Plehanovról is, Akszelrodról is megjelentek újabb (amerikai) életrajzok, az amszterdami Társadalomtudományi Intézet (IISG!) pedig közzétette az ugyancsak fontos kulcsszereplő, Dan levelezését. Hyndman egyik kései, részben önéletrajzi írásának (The Evolution of Revolution, 1920) szintén vannak kifejezetten orosz vonatkozásai. Nagyobb problémának látom, amit a szerző egykönnyen aligha oldhatott volna meg, hogy a brit periodikák alapos feldolgozásával szemben az orosz sajtóirodalom alig-alig jelenik meg. Holott ez a nyitó évben, 1917-ben igazán nem szegényesebb, mint a brit, ám még a kulcsesemények, s viharok orosz tükröződése is csak elvétve követhető nyomon. Ez a magyar történeti irodalomban egyelőre fehér folt maradt.