Századok – 1994
Figyelő - Miskolczy Ambrus: Egy görög katolikus püspök római száműzetésben (Historiográfiai széljegyzetek Inochentie Micu-Klein legújabb életrajza kapcsán) I/180
188 FIGYELŐ merőben más szellemű, megjelenésű, felépítésű, erkölcsű bevándorolt néppel szemben....Az erdélyi tájkép a magyarság és szászság műve volt, csak természetes, hogy sajátjának és elidegeníthetetlennek tekintette, megvédésére pedig alakatának erre legalkalmasabb jelenségét, a rendiséget minden erővel latba vetette." Az életformák és életszíntek különbsége, valamint a másik félről kialakított kép miatt „társadalmilag képtelenség lett volna a románságot negyedik nemzetté befogadni" — fejtette ki I. Tóth Zoltán a románok elmaradottságáról szóló magyar kép rekonstruálásával.26 És mindezt kiegészíti az ortodoxia aktív unióellenességének olyatén való értékelése, hogy „a mindennapi élet ezernyi ösztönös és szabályos mozzanatában egy szervesen működő és lélegző életforma egésze tiltakozott a tőle nem részleteiben, hanem lényegében más és idegen életforma ellen. Kelet lelke szállt szembe Nyugat szellemiségével".2 7 Az érem másik oldala, hogy a románság vezető rétege is eljutott arra a fejlődési fokra, hogy az lett volna a társadalmi képtelenség, ha nem próbálja politikai eszközökkel kiharcolni helyét a rendi szerkezetben. 1748-ban már „nem a régi teljes egészében a kelet-európai internacionáléhoz tartozó emberek, hanem egy igényeiben nyugati műveltségű és vágyaiban rendi kiváltságra törő nemzedék tagjai" szóltak. Immár „a népből kiválva, de tőle teljesen el nem szakadva ... keresnek igényjogosultságot a nép nevében a román rendi nemzet számára". Az a bizonyos „apartheid" így kitermelte azt a román nemzeti küzdelmet, amely a modern nemzeti mozgalom szerves előkészítője lett. Ezek után érdekes, de érthető, hogy a Ceauçescu-korszak protochronistái, akik azt bizonygatták, hogy „a román tér"-en belül minden európai jelenség idő előtt jelentkezett, nem hencegtek Micu-Klein püspökkel, miközben az 1784-i parasztfelkelést forradalommá minősítették át, a francia forradalom előképét varázsolva elő.28 Megvédték az egyházi uniót, jelezve annak pozitív következményeit. De a védelmet nem vitték túlzásba. Micu-Klein pedig a bolsevik liturgikus szemléletnek megfelelően elmarasztaltatott, mert — úgymond — későn fordult a néphez stb.2 9 David Prodan előadása az 1960-as évek Magyarországának lassan alkonyuló nemzetellenes, Románianak pedig már gyorsan bontakozó nacionálkommunista légkörében józan pragmatizmusával jelentett új perspektívát. A nemzeti mozgalmat természetes létformaként írta le. És ha nem is igyekezett olyan mélyen megérteni a magyar felet, mint I. Tóth Zoltán a románt, de igyekezett azt emberközelbe hozni. Igaz jóval nagyobb mértékben azonosult már a román szereplőkkel, mint 1948-ban. Az etnicitásában megragadott absztrakt nép nagyobb szerephez jutott. De így is műve I. Tóth Zoltán könyvének méltó és tanulságos párja. Példamutató volt, hogy kérdezett is, nemcsak válaszolt. És a ténykérdések mögött a fogalmi szinten új perspektívákat nyitó mozzanatok húzódnak meg. Például az a körülmény, hogy nem ismerjük eléggé, milyen volt a nép magatartása Micu-Klein programjával szemben, komoly következményekkel jár. Hiszen már eleve megkérdőjelezi azt, hogy az uniót csupán felületi máznak tekintsük, netán a román nép mesterséges és végzetes megosztásának, mint ezt az ortodox egyháztörténet vallja, bár elismeri Micu-Klein nemzeti érdemeit.30 D. Prodan ugyanakkor — azt lehet mondani — a román történelem egységét felszabdaló nacionálkommunista monológgal szemben érzékeltetni tudta a sokszínűség egységét, amikor azt mutatta be, hogy a románok küzdelmei két szinten bontakoztak, népi és értelmiségi szinten, hogy 1848-ban találkozzanak.
