Századok – 1994
Figyelő - Miskolczy Ambrus: Egy görög katolikus püspök római száműzetésben (Historiográfiai széljegyzetek Inochentie Micu-Klein legújabb életrajza kapcsán) I/180
186 FIGYELŐ danak az unióról. És a püspöki vikárius, Nicolae de Balomir aztán néhány év múlva le is mondott, Havasaielvére menekült. Maradt viszont a nép által üldözött, nemegyszer alaposan megalázott, megvert papság. 1748-ban ennek képviselői már öntudatosan követelik a román nemzet elismerését, és románok nemesítését. I. Tóth Zoltán egész elóadása tulajdonképpen Prodan kijelentése mellett szól. És emellett szól Francise Pall forrásközlése és annak tényszerű ismertetése. Azt viszont I. Tóth Zoltán mutatta be, és talán máig a legrészletesebben, hogy a század közepén megjelent az a nemzedék, amely a katolikus hitélménynek adott hangot, és a Rómához való visszatérés ideológiáját is kidolgozta. Közben azonban mintha Micu-Klein püspök magatartása is változott volna, vagy inkább annak más jegyei kerültek előtérbe. Honvágy gyötörte, olyan szubjektív érzésekről adott számot, melyekről addig nem vallott levélben. 1756-ban így írt vikáriusának: „Nem tudom, mely vonzerővel hat ránk a szülőföld és nem engedi, hogy elfelejtsük. Napjaim fogyatkoznak, és azt kívánom, ha lelkem megválik a testtől, a ti alázatos könyörgéseitek és szentmisétek ajánlják az Úrnak, és csontjaim Balázsfalva szent monostorában várják az általános feltámadást."1 8 Hitkérdésekkel — úgy látszik — nem foglalkozott. De katolicizmusa más színben tűnt fel: mert — írja I. Tóth Zoltán — „egy bizonyos, a római környezet, a bécsi szorultság friss emlékei, furcsa száműzetése a legélénkebben kidomborították annak lehetetlenségé, hogy a katolicizmussal valaha is szembehelyezkedjék. Ha meg volt benne az ortodoxiával való kacérkodás politikai fogása, ez mint a lehelet elpárolgott, és a római Hein jóval katolikusabb színben tűnik fel, mint a balázsfalvi."19 Annál is inkább, mert a pápa, aki egyébként visszavonulásra igyekezett rábírni, hathatott volna egyedül Mária Teréziára annak érdekében, hogy visszatérhessen szülőföldjére. Ugyanakkor Rómában írta a száműzött püspök legvérmesebb kirohanásait a jezsuiták ellen, miután mindenképpen el akarta távolíttatni a görög katolikus püspökség mellé kirendelt jezsuita teológust, aki mint valami ideológiai komisszár figyelte és némileg ellenőrizte azt, ami ott folyik. És ami még fontosabb mozzanat, annyira, hogy életének leírói nem is emlegetik, bár a forrásokban szemet szúró: Micu-Klein püspök már nemcsak a Bibliából merített idézetekkel legitimálta hatalmát és eljárását, hanem a Tripartitumból és még a románokra oly sok sérelmes kitételt is tartalmazó erdélyi törvénykönyvből az Approbatákból is merített. Méghozzá a pápai főhatalom döntéseinek igazságosságát vonta kétségbe. Amikor például megtudta, hogy a munkácsi püspököt Balázsfalva ellenőrzésére akarják kirendelni és őt püspökségétől megfosztani, akkor arról írt vikáriusának, hogy Magyarországon nemest jogaitól megfosztani nem lehet, a király eskü terhe alatt köteles a törvényt tisztelni, a pápa Magyarország törvényeit nem sértheti, ó nem Ausztria és nem „az erdélyi latinok", (értsd: római katolikusok püspöke). „Ez a római fogság mind az egész oláh nemzetet (natio Valachica), mind Magyarországot sérti, sőt a népjogot (jus gentium) is."20 Érvelésében a magyarországi jogra való hivatkozás azért fordulat, mert korábban a rendiségen kívüli jogforrásokra hivatkozott. így az 1701-i ún. II. Diploma Leopoldinumra, amelyben az uralkodó kilátásba helyezte az áttérők privilegizálását. Egész erdélyi harcának ez a rendek által el nem ismert uralkodói rendelet volt és lehetett csak a jogalapja. Az erdélyi közjogban legfeljebb románokat sújtó törvényeket találhatott volna, amelyeket jelentős részben megtorlásként hoztak, miután Mihai Viteazul havaselvi vajda császári
