Századok – 1994

Dokumentumok - Sziklay Andor: Amerikai állampolgár az emigráns Kossuth szolgálatában. William James Stillman magyarországi küldetése I/169

176 DOKUMENTUMOK vagy pedig valahol másutt dugjam el őket. Végül a papírokat és leveleket a szoba szekrényének sarkában dugtam el és a csizmákat egy esős éjszakán a folyamba vetettem, mert a kivájt sarkak természetesen rögtön gyanút kelthettek volna a szállodai csizmatisztító személyzetben és ez engem egyenesen a börtönbe vihetett volna. Nem tudva, hogy a városban egy ideje kijárási tilalom volt és este 8 óra után tilos volt az utcán járni, vártam 9 óráig, amíg sötét lett, és elsétáltam a folyam partjára, ahonnan a hullámok közé dobtam a csizmákat. A veszedelmessé vált lábbelik elúsztak. Felmentem a rakpart felsőbb szintjére, ahol éppen egy közeli pontra érkezett a folyamőrség. Visszasiettem az alsó járdára, remélve, hogy még nem keltettem figyelmet. Érthető volt félelmem a letartóztatástól, mert könnyen megtalálhatták a nyomozók az elrejtett papírokat. Vártam, amíg az őrség eltávozott, és visszatérve a felső szintre, elindultam a szállodám felé. Szemerkélt az eső és nagy volt a sötétség. Amikor egy utcai lámpa fénykörébe értem, meglátott egy rakparti őr és odakiáltott: „Ki jár ott?" Nem feleltem, mintha nem hallottam volna a kérdést, és közvetlenül a lámpa alá siettem, arra gondolva, hogy ha az őr jobban szemügyre vesz, külsőm alapján láthatja, hogy idegen vagyok, így a válasz nélkül hagyott kérdést nem fogja lövés követni. Megálltam a lámpa alatt és vártam, hogy az őr odajöjjön. Nem voltam éppenséggel megrémülve, de megvallom, hogy bizony ideges voltam, amikor hozzám lépett. Kérdést tett fel, amelyet persze nem értettem, németül próbáltam úgy ahogy megértetni magam, már amennyire kollégiumi tananyagból emlékezhettem német szavakra. Ha komikusan is hangzott az összetákolt kis szöveg, talán megértette, hogy idegen vagyok itt, ich bin ein Fremden, nem járok semmi rosszban, csak a folyamot akartam éjjeli fényben látni. Német nyelvem humoros hatást tett, elnevette magát a hibák miatt. „Rendben van", mondta, és hozzátett egy figyelmeztetést, amelyet megértettem: „Ha idegen, maradjon a lakásán." Megneveztem a szállodámat, mire barátságosan, gesztusokkal, útbaigazított. A rendőrök nyilván nem engedtek volna utamra ilyen könnyen. Úgy látszik, hogy a katonaság, amelyhez ez az őr is tartozott, nem járt szívesen a rendőrök kezére. Az őr nevét, ha tudtam volna, szívesen megneveztem volna mint egyfajta támogatóm nevét, mert mondhatni annak bizonyult. Szerencsésen visszaérkeztem lakásomra. Pesth-en maradtam egy hónapon át, amely alatt mindinkább ismert lettem annyi idő után a rajzolásra, mint tartózkodásom céljára már nem hivatkozhattam, és budai erődök közelében szállva meg, kémnek nézhettek. Dr. Orzovenskynek és családjának köszönhettem biztonságomat és hogy kellemes semmittevéssel tölthettem az időt, mialatt Kossuth utasításaira vártam, választ két fontos levelemre. Megírtam neki, hogy nem találom azokat, akikhez küldött, vissza akarok térni Londonban, kérek instrukciókat a helyzet újabb áttekintése céljából, mert a dolog úgy látszik végleg megrekedt. Orzovensky előtt szintén feltártam a helyzetet és arra kértem, hogy nevezzen meg egy biztonságos helyet, ahol a papírokat hagyhatnám és ahol azokat egy majd helyemre lépő személy átvehetné. Orzovensky felháborodott, dühösen szidott azért, mert őt és családját, úgymond, nagy veszélynek tettem ki, hiszen a legcsekélyebb gyanú mindnyájukat börtönbe juttathatja, semmit nem akar tudni, semmit nem akar tenni érdekemben, azonnal megszünteti velem a további összeköttetést, kiáltozta.