Századok – 1994
Dokumentumok - Sziklay Andor: Amerikai állampolgár az emigráns Kossuth szolgálatában. William James Stillman magyarországi küldetése I/169
DOKUMENTUMOK 173 a pesti személy és egyet a magam részére, ezenkívül kettő ment Konstantinápolyba, az egyik egy ottani ügynöknek és a másik annak, aki a papírt odavitte. A terv az volt, hogy végül mindannyian, akiket illet, találkozunk, elmegyünk a rejtekhelyre, kiássuk a királyi koronát és annak tartozékait, bezárjuk őket egy dobozba, amelyek Konstantinápolyba küldünk én odautazom, átveszem a dobozt és elviszem Bostonba Dr. S. G. Howe-hoz titkos őrizetbe. (Kiemelés tőlem — A ford.) Az én példányomat egészen kicsire hajtogattam össze, vékonyan bevontam kaucsukkal és London egyik külvárosának egy jelentéktelen suszterboltjába mentem. Kivájattam az egyik csizmám sarkát és a keletkezett űrben elhelyeztem a kis papírt. A suszter az űrt elfedte egy megfelelő talpbőr-darabbal. Utasításomnak megfelelően hat hétig utazgattam, mielőtt Pesth-re érkeztem volna; így utazásom az esetleges megfigyelők előtt vakációzásnak tűnhetett. Osztrák területről közölnöm kellett Kossuth-tal különféle szerzett értesüléseket és megfigyeléseket virágnyelven, mintha levelem szerelmespár levelezésének lenne része. A szavakat úgy kellett megválogatnom és elhelyeznem, hogy a szöveg egy „grille" elhelyezésével kiadja az igazi üzenetet. Legalkalmasabb formának a szerelmeslevél látszott, mert az ilyenekben gyanú keltése nélkül lehet mindenféléről locsogni. Nem lévén jártas a francia nyelvben, vásároltam egy zsebszótárt és egy Racine-kötetet. Tíznapi párizsi tartózkodás alatt felszedtem a nyelvből annyit, amennyi minimálisan elegendő volt utazási célra. A nap számos óráját nyelvtanulásnak szenteltem és végül el is jutottam addig, hogy elég folyékonyan tudtam kotyogni franciául, no és alaposan megismertem Racine-1. Párizsból Brüsszelbe véletlenül akadt útitársakkal utaztam, az Alabama állambeli Mr. Coxe-al, feleségével és leányukkal. A ő révükön megismerkedtem Monsieur LeHand de Beaulieu-val, a belga liberálispártiak vezetőjével, akinek az apja Waterloo-nál egy belga osztagot vezényelt. Ebből az ismeretségből évekre terjedő kapcsolat alakult ki, ugyanis rendkívül érdekelte őt Amerika; fivérével belga települést szervezett Alabamában. Családi birtokukhoz tartozott a waterlooi csatatér egy része, amelyet az ő társaságában meg is látogattam. Megmutatta a sávokat, amelyeket Napóleon nehézütegei nyomtak a talajba; ezek világosan láthatók voltak, az évek során ismételt szántások ellenére. Minthogy a terepet gyerekkorától fogva jól ismerte, közvetlen forrásokból tudta, hogy a földben látható nyomatokat valóban az ágyuk okozták. A képzelet visszavitt a titáni összecsapáshoz, amelynek kimenetele hosszú időre meghatározta Anglia helyét az európai politikában. M. LeHand-et sokan ösztökélték, hogy ejtse el családi nevének nemességi formáját, apja példáját követve, aki a pátenst elégette Brüsszel főterén. De ő a republikánus mozgalomban vitt szerepe ellenére megőrizte az ősi formát, és ez nem gátolta abban, hogy állhatatos köztársasági legyen. Ellátogattam Düsseldorfba is, hogy megtekintsem az ottani szépművészeti múzeumot, amely valósággal visszavitt a középkor mélyébe. Éjjel érkeztem rajnai gőzhajón; rendőr sem volt az utcákon, amelyeket hosszabb távokra beosztva felfüggesztett olajlámpák világítottak meg. Sokáig kóboroltam, cipelve bőröndömet, hogy szállodát találjak, de egy lélekkel sem találkoztam, akitől útbaigazítást kérhettem volna. Végül egy kis vendéglőre bukkantam, amelyben még lámpák világoltak és ahol meg-