Századok – 1994

Történeti irodalom - Marta Fata: Jakob Bleyer politischer vertreter der Deutschen Minderheit in Ungarn (1917–1933) (Ism.: Tilkovszky Loránt) VI/1258

TÖRTÉNETI IRODALOM 1259 geni intézetben dolgozik. Doktori értekezésével a freiburgi egyetemen promoveált 1991-ben; munkája megjelentetését a bonni Adenauer-alapítványnak, illetve Budapesten a Nemzeti és etnikai kisebbségek hivatalának pénzügyi támogatása tette lehetővé. Schwind könyvének az a jelentősége, hogy a Bleyer lakásán őrzött irathagyatékot dolgozta fel, amely azóta megsemmisült, vagy legalábbis nyomaveszett. Fata munkája pedig azért fontos, mert az időközben hozzáférhetővé vált levéltári dokumentumok felhasználásával készült. A témával foglalkozó magyar kutatók számára kevés újat tud nyújtani, hiszen a felhasznált hazai, valamint németországi és ausztriai levéltári dokumentumok túlnyomó többségét a magyar kutatás tárta fel és dolgozta fel egymáshoz kapcsolódó részletes tanulmányok egész sorozatával az 1970-es, 1980-as években, eljutva az új eredmények összegzéséhez és a magyarországi németség 1918-1919 óta megtett útja összefoglaló történeti áttekintéséhez. De mivel a Bleyer tevékenységének időszakát tárgyaló részletes tanulmányoknak csak egyike-másika jelent meg németül is, nagyon hasznos Fata munkája, hiszen a németül olvasók széles körével ismertetheti meg a feltárt dokumentumokat és elemzésüket. Figyelemre méltó, hogy fejtegetéseit a magyarországi kül- és belpolitikára, gazdasági viszonyokra, kereskedelmi kapcsolatokra is rávilágító, sőt a korabeli politikai gondolkozást, közvéleményt is érzékeltető részekbe ágyazva, tágabb összefüggéseiben is érthetőbbé teszi a kort és a helyzetet a külföldi olvasó számára. Munkája bevezetőjében a szerző véleményt nyilvánít a témáját érintő magyar történetírásról. Az 1960-as években megjelent munkák tekintetében közös nevezőre hoz valójában meglehetősen eltérő világnézetű és politikai felfogású történészeket (Arató, Windisch, Tilkovszky), azt állítva róluk, hogy „egyenesen a kommunista párt megbízásából készítették tanulmányaikat", s hogy azok „teljesen azt a pártfelfogást tükrözik, amely szerint a német kisebbség kelevény volt a magyar állam testén, és mint Hitler »ötödik hadoszlopa« nagyon is rászolgált arra, hogy kitelepítéssel, kényszermunkával, kisajátítással kollektive büntessék". (5. 1.) E korábbi káros befolyás azonban, amelyről a magyarországi németek történetével foglalkozó 1987. évi első konferencián magyar részről nyíltan szóltak, korántsem állította szolgálatába történetírásunk egészét, legkevésbé azokat, akik a körülmények változása folyamatában maguk is közreműködtek a felfogás megváltoztatásában. Ugyanakkor viszont szólni lehetne azokról a felfogásokról, manipulációkról is, amelyek a másik oldalról befolyásolták és befolyásolják — nem kevésbé károsan — a magyarországi németség története elfogulatlan vizsgálatát, továbbra is a vonatkozó magyar történetírás lejáratására törekedve. Fata nem tagadja ugyan, hogy az 1919-1937 közti időszakra vonatkozó, az 1970-es évektől megjelent munkák némelyike értékes anyagot s egyben fontos hozzájárulást is jelent a két világháború közti német-magyar kapcsolatok történetéhez, de szerinte adósak maradnak a források szisztematikus kiértékelésével, sőt rosszindulatú tendenciózusságot tulajdonít nekik a magyarországi németség Németországból ösztönzöttnek tartott és pángermánnak bélyegzett harca történeti megítélésében. (6.1.) Azt állítja például, hogy Tilkovszky véleménye szerint Bleyer hazai svábok és magyarok harmonikus együttélésének megzavarásával és a magyar kormánynak a németbirodalmi kormány nyomása alá helyezésére irányuló törekvésével tulajdonképpen kikényszerítette magyar részről az erőszakos asszimilációs eszközök alkalmazását. (10.1.) Az ilyen állítások félreértelmezik és meghamisítják valódi véleményem, amely szerint problematikus vonások is vannak Bleyer politikai portréján, amelyek beható kriükai elemzést igényelnek, de nem befolyásolják az alapkérdés pozitív megítélését: Bleyer egyaránti hűségét magyar hazájához és német népiségéhez, s ennek példaértékét a magyarországi németség kései nemzedékei számára is. A munka egésze szerencsére alig van összhangban a teljesen elhibázott és elfogadhatatlan bevezetőjével. Szinte az a benyomásunk, hogy külső befolyás terméke ez a bevezető, vagy valami okból szükségesnek vélt alkalmazkodás bizonyos közismert, harciaskodó-piszkálódó, inszinuációktól vissza nem riadó irányzathoz, stílushoz, amelynek nem akaródzik felismernie idejétmúltságát Ha ugyanis e bevezetőtől eltekintek, több azonosságot találok felfogásommal, mint eltérést attól. Ezért szinte meg merem jósolni, hogy Fata bizonyos körökből a bevezetőjéért fog tapsokat kapni, nem annyira az érdemi munkájáért. A Fata által józan középutat járó reálpolitikusnak jellemzett Bleyemek (221. 1.) a radikálisokkal szembeni óvatosságát — mint egykoron — sokan most éppúgy nem fogják méltányolni, mint ahogy sokan egyoldalúan magyar érdekeket szolgálónak „magyaron"-nak fogják bélyegezni most is alkalmazkodását a magyar nemzetfelfogáshoz, a magyar területvédő, majd revíziós politikához. A bevezető után persze meglepő, hogy Fata — az enyémnél alaposabbnak ígért — elemzéseivel ugyanazon — bár részéről kevésbé kritizált — ténymegállapításokra jut (lényegében ugyanazon dokumentumok alapján), mint én is, és mások is, már régebben: Bleyer aktív ellenforradalmár (60-62. 1.), antiszemita (59, 61, 62, 92, 119, 284.1.), felfogása antidemokratikus (61.1.), antiliberális (91.1.), antiszociális (91. 1.), politikája szociáldemokrata-ellenes (140. 1.). Fata sem állít mást, mint hogy Bleyer 1917-1921 közti politizálása úgy állt az ország területi integritása védelmének szolgálatában, hogy — ellentétben a