Századok – 1994
Közlemények - Hermann Róbert: Műfajok és tendenciák az 1848–49-es polgári memoárirodalomban I/113
AZ 1848-49-ES POLGÁRI MEMOÁRIRODALOMRÓL 121 ben látott napvilágot. A gyűjtemény politikai jellemrajzok során át mutatja be az 1825-1849 közötti évek történetét, Kemény Zsigmondnak a két Wesselényiről és Széchenyiről írott portréi mindmáig a magyar esszéirodalom csúcsteljesítményei közé tartoznak; Csengery Antal Felsőbüki Nagy Pálról, Beöthy Ödönről, Szentkirályi Móricról, Dessewffy Aurélról, Eötvös Józsefről, Szemeréről, Szalay Lászlóról írott jellemrajzai közül pedig nem egy ma is az illető személyiségek leghasználhatóbb életrajzai közé tartozik. A nagyívű vállalkozás folytatását a cenzúra ugyanúgy megakadályozta, mint a Szilágyi Sándor által 1850-ben elindított első kortörténeti folyóiratáét (Magyar Emléklapok). Az elkészült jellemrajzok többségét Csengery később alaposan kibővítette és átdolgozta; akárcsak Tóth Lőrinc a két Pázmándyról szólót, amelynek első változatát Csengery közlése kimondottan alkalmatlannak tartotta. Csengery Kossuthról írott jellemrajza is csak 1883-ban, a szerző halála után három évvel látott napvilágot a Gyulai Pál szerkesztette Budapesti Szemlében — nem titkoltan Kossuth-ellenes szándéktól vezettetve. A vállalkozás elsorvadásával maga a műfaj nem sorvadt el, noha későbbi darabjai inkább irodalmi, mint forrásértékkel bírnak; elég itt utalnunk Eötvös József Széchenyiről és Szalayról; Pulszky Ferenc Eötvösről, Széchenyiről, Deákról és Dessewffy Aurélról írott jellemrajzaira, vagy a Magyar Tudományos Akadémia emlékbeszéd-sorozatára. A jellemrajzok műfaja az emigrációs irodalomban is előkelő helyet töltött be. Szemere Bertalan, az ex-miniszterelnök 1852-ben látott hozzá Kossuth, Batthyány és Görgey jellemrajzának, s ezeken keresztül a magyar forradalom történetének megírásához. Munkájának közvetlen politikai célja Kossuth vezető pozíciójának megingatása volt; ezt nem érte el, ám szinte végleg sikerült kigolyóznia önmagát az emigráció lehetséges vezetői közül. Hasonló célzattal születtek Batthyány Kázmér jellemrajzai, amelyeket a magyar törekvésekkel rokonszenvező Joseph Andrew Blackwell dolgozott át, hogy azok ne csak a magyar, hanem a külföldi olvasóknak is emészthetők legyenek. Jellemrajzokban tárgyalja a magyar forradalom és szabadságharc eseményeit Jósika Miklós is névtelenül megjelent munkájában (Zur Geschichte des ungarischen Freiheitskampfes); ez utóbbinak mindmáig nincs magyar kiadása. A műfaj hazai darabjai közül külön kiemelendő az OHB egykori tagjának, Pálffy Jánosnak 240 hazai személyiség életrajzát tartalmazó emlékezése; ezeknek mindössze kétharmada jelent meg 1939-ben, Szabó T. Attila sajtó alá rendezésében. Az újrakiadásra érdemes munka jellemrajzai közül történeti forrásként kiemelkedik a Batthyányról, Kossuthról és Görgeiről írott vázlat; Batthyány jellemrajzában az erdélyi unió szentesítésének kalandos körülményeiről, a miniszterelnök szeptemberi tevékenységéről tudat fontos részleteket; Kossuth jellemrajzából az OHB működését ismerhetjük meg; Görgeiében a békepárt és a hadsereg kapcsolatáról közöl fontos részleteket. Pálffy — bár a békepárttal rokonszenvezett — nem restelli elismerni Kossuth zsenialitását, Csány László tiszta jellemét; s nem hunyja be szemét eszmetársai, Kemény Zsigmond, vagy Csengery Antal hibái előtt sem.7 És itt érkeztünk el a szoros értelemben vett emlékiratok műfajához. Ezek egyszerű felsorolása is többszáz oldalt töltene meg; a nyomtatásban megjelentek hozzávetőleg teljes listája megjelent a „Magyar történelmi bibliográfia, 1825-1867" III. kötetében. Kritikai megrostálásukra először egy osztrák történetíró, Ferdinand
