Századok – 1994

Dokumentumok - Vonyó József: A kormánypárt és a választások. A NEP és a MÉP helyi szervezeteinek feladatai az 1935. és 1939. évi választások során VI/1165

1178 DOKUMENTUMOK gyűjtése tart, minden nap délben és este az irodában neki és a körzeti titkárnak tegyenek jelentést Az ajánlási ívek szétosztása után mindaddig teljes erejével folytatja ellenőrzési munkáját, míg lehetőleg az összes választópolgárok alá nincsenek írva. Az összes ajánlóívek aláírásának lehetőleg 5-6 óra alatt kell megtörténni. Az alelnökök a választmányi tagokkal együtt menjenek el az ellenpárti prog­rambeszédekre, azok esetleges hatását gyengíteni és okvetlenül jöjjenek el saját gyű­lésünkre a hangulatot fokozni A választás napján az alelnök a szavazás megkezdése előtt egy órával (tehát 7 órakor) ellenőrzi, hogy a szavazóurnánál a két bizalmi, az azonossági tanú és két összekötő helyén van-e, úgyszintén, hogy az irodában a másik két összekötő rendel­kezésre áll-e és ha nem, azonnal intézkedik. Ezután az irodában tartózkodik és ellenőrzi, hogy a választmányi tagok a meg­jelölt órában pontosan és teljes számban felvezették-e a hozzájuk tartozó szavazókat az urnához. Amennyiben akár időbeli, akár számbeli hiányt tapasztal, azonnal felke­resi az illető választmányi tagot és a szükséges intézkedéseket megteszi. Ha a választmányi tag a választást előkészítő munkában, vagy a választás napján bármely oknál fogva nem tudná munkáját tökéletesen elvégezni (baleset, stb.), az alelnök a körzeti titkárral egyetértésben azonnal egy megfelelő egyént állít a helyére. Az alelnök szavazáskor ügyeljen arra, hogy elsősorban a legtávolabb lakókat kell leszavaztatni, illetőleg a járművek elsősorban ezek szállítására álljanak rendel­kezésre. I) A választmányi tag választási teendői Minden választmányi tag tartozik az alelnök és körzeti titkár rendelkezéseit végrehajtani. A községi választmány előkészítő értekezlete után közvetlenül megtartott első tanácskozáson az alelnökkel és körzeti titkárral a választási időszak alatt követendő irányelveket beszélik meg. Az első értekezlettől kezdve állandóan foglalkozik a mun­kaívén feltüntetett választókkal. Ha munkájában bármi akadályozná, arról az alel­nöknek azonnal jelentést tesz. A választmányi tag munkaívén, a választók meglátogatása után jelölje meg, hogy ki vehető biztosra és ki ellenpárti érzelmű. A bizonytalanok jelzés nélkül ma­radnak mindaddig, míg határozott választ nem adnak. Az időközben ígéretet tevőkkel — amennyiben a szervezetnek még nem tagjai — a belépési nyilatkozatot azonnal aláíratja. Legalább minden második nap keresse fel az alelnököt és tudassa vele azok nevét, akikhez az alelnöknek magának kell elmenni a szavazat biztosítása érdekében. A második értekezleten az alelnök és a körzeti titkár közlik a választmányi tagokkal azt a pontos időt, amikor másnap a községi vezető titkár a járásbíróságról az ajánlási ívekkel az irodába megérkezik és amikor nekik is jelen kell lenniök, hogy az ajánlóíveket és tintaceruzákat átvegyék. Amennyiben előzőleg meg nem történt volna, alelnök és körzeti titkár ezen az értekezleten közlik azt is, hogy a szavazás napján az egyes választmányi tagok mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom