Századok – 1994
Közlemények - Ladányi Andor: A Numerus Clausus-törvény 1928. évi módosításáról VI/1117
1118 LADÁNYI ANDOR keny részese elleni kollektív megtorlás követelésével. A szélsőjobboldali erők antiszemitizmusát továbbá rasszista vonások is jellemezték. A numerus clausus-törvény 1. §-a értelmében a tudományegyetemekre, a közgazdaságtudományi karra, a műegyetemre és a jogakadémiákra csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethûségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók, és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható. 2. §-a kimondta, hogy az 1. § rendelkezései az előző tanévekben már beiratkozott volt hallgatók további beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben nemzethûségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók. A törvényjavaslat 3. §-a szerint a beiratkozáshoz az engedélyt folyamodvánnyal kell kérni, amely fölött a kar határoz. E paragrafus kibővült Bernolák Nándornak — 75 képviselő által aláírt és a Nemzetgyűlés által elfogadott — módosító indítványával: „Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók között lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalábbis kitegye annak kilenctized részét." E törvény elsődlegesen — bár ezt expressis verbis nem mondta ki — a zsidó hallgatók számának jelentős csökkentésére irányult, és e tekintetben több mint 12 évvel megelőzte a német fasizmus első fajvédelmi törvényeit. De e törvény — antiszemita tendenciája mellett — „úttörő" jellegű volt abból a szempontból is, hogy az egyes karokra felvehető hallgatók számát legelőször Magyarországon kontingentálták. Az 1920. évi XXV. tc. — különösen annak 3. §-a — jogi-közjogi tekintetben meglehetősen problematikus volt. Korlátozta a tanszabadság elvének érvényesítését, 3. §-a pedig megsértette a jogegyenlőség elvét. A „népfaj" fogalma a magyar közjogban nem létezett. A „nemzetiség" fogalma ugyan jogilag ismert volt, az 1868. évi XLIV. tc. szerint azonban „a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, az egységes magyar nemzet egyenjogú tagja", és a nemzetiség kritériumának lényegében az anyanyelvet tekintették. A zsidóságot a dualizmus kori törvények egyértelműen felekezetként határozták meg. E közjogi problémát a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium úgy „oldotta meg", hogy a törvény végrehajtási rendeletének mellékletében feltüntette a népesség anyanyelv szerinti megoszlására vonatkozó adatokat, az alábbi megjegyzéssel: „Az izraelitákat külön nemzetiségnek véve."2 E törvény eredeti formájában 1928-ig volt hatályban, majd azt az 1928. évi XIV. tc. módosította. E törvénymódosítással viszonylag kevés munka — és többnyire csak röviden — foglalkozott,3 s ezért a jelen tanulmányban, szélesebb körű levéltári forrásanyagra támaszkodva e novella genezisét és végrehajtását szeretném az eddigieknél részletesebben ismertetni. Erőtlen kísérletek a numerus clausus revíziójára A numerus clausus kérdése a bethleni konszolidáció első éveiben ismételten felmerült. A Nemzetgyűlésen elsősorban a szociáldemokrata és a liberális ellenzéki képviselők számos alkalommal élesen bírálták e törvényt, határozati javaslatot nyújtottak be annak hatályon kívül helyezésére (így Rupert Rezső 1922. február 4-én,
