Századok – 1994
Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078
MAGYARSÁGKÉP A HÚSZAS ÉVEK ELSÓ FELÉBEN 1115 38 К 67. 1925. Buday László 1923. IV. 12-i levele Daiuváiy Gézához, uo. Walko 1922. VII. 26-i átirata Kállay Tibor pénzügyminiszterhez. A pénzügyminiszter a kért hozzájárulás elől már nem térhetett ki, a minisztertanács 1922. IX. 29-i ülésén pedig — 29. napirendi pontként — a kért összeget külön hitelként megadta. Országos Levéltár, Miniszterelnökségi levéltár. Minisztertanácsi jegyzökönyvek. 138. doboz. 39 К 67. 1920. Magyary követségi tanácsos 1920. X. 24-i jelentése, uo. (1920) VII. 27-i pro domo és utasítás a külképviseleteknek (A „8 Órai Újság" említett cikke az aktához van csatolva, ellenben hiányzik a pontos dátum feltüntetése.), uo. a bécsi követség 1920. IX. 7-i jelentése, uo. a hamburgi konzulátus 1920. VIII. 31-i jelentése, uo. a Külügyminisztérium válasza 1920. XI. 19-én a hamburgi konzulátusnak. Nagyon valószínű, hogy több mint félszázad múltával sem lehet pontosan megítélni a baloldali emigrációnak Magyarország nemzetközi helyzetét befolyásoló tevékenységét. Litván György — egyike azoknak, akik a legtöbbet tudnak ennek az emigrációnak az életéről — Hazaárulás-e a hazára „árulkodni" című írásában tesz bátor kísérletet e — érzékenységeket méWen bolygató — kérdés megválaszolására. (Valóság 1984/12. 58-69.) Felelete majdnem egészével messzemenően egyet lehet érteni. Nyilvánvaló, hogy a problémát „értelmetlen morális kérdésként kezelni; az „árulkodás" vádja politikai fegyver volt a kurzus kezében, mint ahogy az emigráció is akként forgatta az ellenforradalmi rendszerrel szemben. „Ha a polgári radikálisoknál e tekintetben valamit hibáztathatunk — írja Litván György — az csak e politikai fegyver arányaiban túlzott alkalmazása lehet ... így jóval többet vesztettek, mint nyertek vele. Az országnak ugyanis nem tudtak használni, önmaguknak viszont ártottak vele". (Im. 68. Eredeti kiemelés — P. P.) Gondunk mindezzel szemben „csupán" az, hogy az emigrációnak az ország helyzetére gyakorolt hatását nem lehet azzal a rövid megállapítással lezárni, hogy az országnak nem tudtak használni. Azt a kérdést is fel kell tenni és meg kell válaszolni, hogy ártottak-e vagy sem, ha igen úgy mennyiben. Tulajdonképpen ez az a kérdés, amelyet nagy tapintatta] Illyés Gyula a Magyar Nemzet 1974 karácsonyi számában vetett fel. A dolog lényege az, hogy a trianoni béke kedvezményezettjei valóban nem sokat válogattak az eszközökben, ha a gyengeségében is félelemmel figyelt Magyarország lejáratására nyílott alkalom. Ebben a küzdelemben szükségszerűen el kellett enyésznie annak a fontos distinkciónak, amelyet a polgári radikálisok az ország népe, illetve a politikai rendszer között húztak. E szubjektfve komolyan gondolt különbségtevés elenyészése mutatkozott meg abban az ördögi következményben, amelyet Benes cinikusan úgy fogalmazott meg Jászinak, hogy „a magyar emigráció túllépte azt a határt, ameddig egy emigráció saját nemzetével szemben elmehet". (Litván: i.m. 66-67.) Félreértések elkerülése végett: az emigráció felelősségének felvetésével egy hajszálnyit sem csökken az ellenforradalmi rendszer felelőssége, hiszen a magyarság külföldi hírének rontásában objektíve — tehát tetteivel, illetve mulasztásával — a legtöbbet a kurzus tette. Ám a dolgok roppant bonyolult összekeveredettsége miatt a Litván György által is felvetett túlzott arányoknak nemcsak a radikálisokra, hanem az országra is voltak következményei. 40 К 67. 1921. (1920) I. 8-i utasítás-tervezet a hágai követségnek. (A palliumból világos, hogy az utasítás valóban elment.) 41 К 67. 1921. Hegedűs Lóránt 1921. IV. 25-i levele Bánffyhoz. Mellette Bíró memoranduma és annak melléklete. Ormos Mária: Padovától Trianonig 1918-1920. c. monográfiájában felhívja arra a figyelmet, hogy míg a csehszlovákok azt állították, a Károlyi Mihály vezette polgári demokratikus forradalom valójában — leplezetten — ultrareakciós, addig Bukarestből ellenben olyan vádak illették, hogy ultrabaloldali. A románok „nem győzték eleget hangsúlyozni (Károlyi) bolsevik hajlamait és Erdélyben folytatott bolsevik propagandáját". Párizsban pedig, a francia politikusok Magyarországgal kapcsolatos érvelésében „a kettő anélkül kapcsolódott össze, hogy bárki is felfigyelt volna összeférhetetlenségükre". (118-119.) 42 Ld. az előző jegyzetben hivatkozott iratokat. 43 Uo. 44 A magyar politikai közvélemény túlnyomó része a negyvennyolcas függetlenségi párthoz állt közel, és nagyon kritikusan figyelte az önálló magyar külszolgálat kiépülését, amelyben a volt közös külügyi szervezetben alkalmazott személyek foglalták el a lényeges pozíciók nagyobbik hányadát. 45 К 67. 1920. 7667. sz. Angol irányelvek kiosztása című előadói ív és annak iratai. 46 К 67. 1925. Korányi 1925. V. 25-i jelentése. A két tekercs természetesen nem csupán az említett képsorokat tartalmazta, ám azok túlsúlya szembeszökő. 47 К 67. 1921. Székely János levele 1921. VIII. 24-én Bánffy Miklóshoz. Székely személyére ld. Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1903-1923. c. monográfiáját. Bp. 1977. 48 К 67. 1925. Berzeviczy 1925. II. 28-i levele Scitovszky Tiborhoz.
