Századok – 1994

Tanulmányok - Pritz Pál: Magyarságkép és külföldi propaganda a húszas évek első felében VI/1078

1094 PRITZ PÁL lítása is személyes dolgokon fordul mg, s bár véglegeset nem mondhatok, nem tartom kizártnak, hogy a tanszék felállítása vagy dr. Szabó Lászlóval vagy egyáltalában nem fog sikerülni".) Mindebből az következett, hogy a Külügyminisztérium csak szeptember l-jén küldhette el az igenlő tartalmú számjel-táviratot Washingtonba. A hosszú hallgatás miatt Szabónak igencsak felborzolódtak az idegei. Augusztus 23-án a főkonzulhoz intézett levelében arról panaszkodott, hogy rovott múltú betörőnek érzi magát, aki ellen nyomozást indítottak, mérgében pedig — azon túl, hogy alaptalanul kritizálta a követség eljárását, elvitatta jóakaratát — a kormányt „kurzus-kilengésekkel" vádolta, valamint azzal is — egyébként, mint láthattuk, szintén alaptalanul —, hogy „ilyen kérdések a magyar királyi kormányt egyáltalán nem érdeklik". A napok múltával megérkező válasz azután a háborgó egyetemi magántanárt megnyugtathatta, és a tanszéket valóban el is foglalta. Munkáját Manning — akihez a magyar tanszék is tartozott — szintén eredményesnek tartotta. Winter Károly főkonzul előtt úgy nyilatkozott, hogy „az 1923-24. tanév első felében az előadások megkezdődtek, és amikor a második félévben a rendes előadástervezetbe is befoglaltattak, jelentékeny sikerrel folytak le". A vezető professzor elismerő szavainál is fontosabb volt azonban az a tény, hogy 1924 május végén ismertté vált: Szabó László több tanítványa, illetve kollégája Magyarországra utazik. Clarence A. Manning mellett a Columbia egyetem egyik legrégibb és legelőkelőbb tanára, a történelmi osztály főnöke, William Robert Shepherd és Frances Haffkine Snow, a Current History főszerkesztője is Magyarországra készült. Széchényi László követ az utazóknak ajánló leveleket — ahogy ő nevezte: bevezető leveleket — adott, annál is inkább, „mivel szomszédaink, főleg a csehek részéről az ilyen amerikai látogatók — főképp ha tanárok — minden képzelhető captatio benevolentiae-ban részesülnek".25 Mielőtt a diák- és tanárcserék históriájának felelevenítésére pontot tennénk, fel kell vetnünk azt a kérdést, vajon mennyiben próbálták meg a Külügyminisztérium illetékesei a külföldön tanuló magyar egyetemistákat a propagandatevékenységük céljaira felhasználni. A részletes eligazodást az általunk ismert néhány — egymással is feleselő — forrás messze nem teszi lehetővé, néhány kontúrt azonban meg lehet húzni. 1922 novemberében Radisics Elemér, a Magyar Külpolitika felelős szerkesztője Bánffy Miklós külügyminiszterhez intézett levelében Gorka Sándor egyetemi tanár javaslatát továbbadva felvetette, hogy a jól bevált japán példa nyomán a külföldön tanuló magyar egyetemisták szintén kapjanak feladatot meghatározott célok elérésére. A japán egyetemisták ugyanis hol az illető ország sajtóját figyelik külpolitikai szempontból, hol a városrendezést követik nyomon és így tovább, „és ezzel a rendszerrel nemcsak az állam jut olcsó módon becses anyagokhoz, de az illetők is hozzászoknak ahhoz, hogy az életben munkásságuk bizonyos százalékát önzetlenül a köz javára fordítsák". Radisics azt is elmondja, hogy időközben már beszélt Nagy Ivánnal, a MEFHOSz elnökével, aki „készséggel megígérte, hogy a maga hatáskörében felszólítást intéz az állami költségen Münchenben, Párizsban és Genfben időző magyar egyetemi hallgatókhoz, kísérjék figyelemmel az illető országok belpolitikai és külpolitikai mozgalmait és megfigyeléseikről próbáljanak felhasználható anyagot küldeni a Magyar Külpolitika számára". Nagy Iván azonban tisztában volt azzal, hogy