Századok – 1994

Tanulmányok - Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón VI/1057

BUDAPESTI TEREK A SZÁZADFORDULÓN 1059 gyében alkotott városi szabályrendeletekből, de hasznos szempontokkal gazdagítják a képet a viselkedési útmutatót kapcsolódó részei is. Mi a köztér? A térbeli nyilvánosság hivatalos fogalma jobbadán negatív meghatározások egymásutánjaiból állítható össze. Azok a tiltások határolják körül e szférát, amelyek a köztér helyes, elvárt használatát szabályozzák. Az 1879. évi és a század végén alig módosítva újra megerősített Köztisztasági szabályzat pl. megtiltja az utcai és egyéb köztereken történő szemetelést, a parkokat, a sétányokat viszont kihagyja a felsorolásból. Ezenkívül tiltóan említi az illemhelyeken kívüli vizelési, a ruhák, ágyneműk utcai szárítását, az állatok etetését és levágását, vagy a járda magáncélú tartós vagy átmeneti elfoglalását. Az utóbbiak kivételes eseteiről külön szabályzatokban intézkedtek. Tilalmazza továbbá a „boulevardírozott utakon és az asphalt burkolattal ellátott utakon vagy tereken" a favágást és hirdetmények kiragasztását. Az iménti rendelkezések végrehajtására a bírságolásra feljogosított rendőrséget hatalmazták fel. Érdekes megfigyelni, hogy hol húzták meg a határt a köz- és a magánszféra terei között: a lakóházak udvarát pl. nem minősítik egyértelműen magánszférához tartozó területnek, hiszen az „ott előforduló tisztátlanságok megtorlására" — igaz, nem a rendőrséget — a közigazgatási hatóságot jogosítják fel.8 A köztéren megengedhető viselkedés határai tekintetében informatív az 1883. évi, a csendháborításról szóló szabályrendelet, amely kimondja: „A ki illetéktelenül a főváros területén utczán, utakon és általában a szabadban, az éjjeli nyugalmat háborító zajt, lármát idéz elő vagy durva botrányt okoz, ki a nyilvánosság jellegével bíró mulatóhelyek nyílt vagy zárt helyiségeiben, nemkülönben a nyilvános járműveken, mint р. o. vasutakon, gőzhajókon, gőzsiklón, közúti vaspálya kocsijain, társaskocsikon stb. a közrendet vagy a közönség élvezetét háborítja...", pénzbírsággal sújtható.9 Hamarosan szabályozást igénylő kérdéssé lépett elő az utcai közlekedés sokfélesége is. Az 1890-es, a kerékpározásról (!) alkotott szabályrendelet előírja, hogy „Járdán, úgyszintén gyalog- vagy lovagló-úton kerékpárral, velocipéddel közlekedni nem szabad".1

0 A nyilvános viselkedés szabályait — ajánlás formájában — a korabeli viselkedési útmutatók szintén megfogalmazták. A színház, a koncertterem közönségének viselkedésében bekövetkező átalakulás modell értékét jól bizonyítja a múlt század leghíresebb, először 1857-ben megjelent, a századfordulóig nyolcszor újra kiadott útmutató. Ebben az utcai viselkedés szabályairól érdemleges szinte alig olvasható, viszont minden ami utóbb a nyilvános viselkedés alapkövetelményének számít, a színházban, a hangversenyteremben illő viselkedés kapcsán nyer részletezést. Nevezetesen, az a személytelen, passzív, egyoldalúan befogadói attitűd, melyről már szóltunk. „Kerüljünk minden feltűnést — így az illemkönyv —, hetykeséget, alkalmatlankodást..., nem illő (a darab) ... folyama alatt, ha mégoly sokszor láttuk is, szomszédainkkal beszélgetni..., s mintegy az unatkozottat játszani. Ne mondjuk ki ítéletünket hangosan..., óvakodjunk a susogástól és tapstól előadás közben, előadás után pedig minél mérsékeltebben tapsoljunk".11

S ez később, a 20. századi viselkedési