Századok – 1994

Történeti irodalom - A Csongrád Megyei Levéltár Évkönyvei. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XI–XX. (Ism.: Dóka Klára) V/1053

TÖRTÉNETI IRODALOM 1055 rajzát elemzi rendkívül nagy alapossággal. A tanulmányhoz mellékeh a térkép kicsinyített mását, levéltári források (összeírások) alapján pontosan azonosítja az egyes határrészek tulajdonosait. Tóth Ferenc munkájának első része, mely Giba Antal Makó belterületi térképére vonatkozik, hasonló módszerrel készült, és 1986-ban a Makói Múzeum Füzetei 51. címú sorozatban jelent meg. A munkát értékelve csak sajnálhatjuk, hogy — nyilván anyagi okokból — az összefüggő két dolgozat más évben, más városban és más kiadványsorozatban látott napvilágot. A szintén gyűjteményes XIV. kötetből (megjelent: 1989) Máté Zsolt: Szeged XVI. századi helyrajza (5-75. p.) című tanulmány a legérdekesebb, és elsősorban módszertani szempontból tanulságos. A szerző Bainwille József 1850-ben készült térképét tekinti kiindulásnak, melyre rávetíti a 17. század végétől rendelkezésre álló katonai és egyéb térképeket, hogy a város egykori alaprajza, az utcák fő vonala azonosítható legyen. Forrásai közül Marsigli 1686-ban készült, korábbi állapotot rögzítő várostérképe és BaUa Antal 1776. évi telekfelosztási rajza a legfontosabb, mely utóbbi már a 18. századi fejlődést is mutatja. A hagyományosnak tekinthető kartográfiai megoldások mellett a szerző az utcák 16. századi helyét két összeírás (az 1522-es dézsmajegyzék és az 1548-as defter) segítségével azonosítja. Az adatokat, a forrásokban található névanyagot a halmazelmélet alapján veti össze. A tanulmányt számos táblázat, részletrajz illusztrálja, a végeredmény pedig a város megbízható, a középkorra is érvényes 16. századi térképe, mely — többek között — alapja lehet régészeti kutatásoknak is. Máté Zsolt dolgozatán kívül a kötetben még tíz kisebb munkát olvashatunk, melyek általában közigazgatástörténettel, hivataltörténettel kapcsolatosak, és zömmel levéltárosok munkái. Barta László Csongrád város 1843. évi jegyzőválasztásával, Tóth Ilona a szegedi iskolaszék tevékenységével, Labádi Lajos Szentes, Kruzslicz István Hódmezővásárhely városigazgatásának egy-egy korszakával foglalkozik. A XVI. kötet Zsíros Katalin említett, terjedelmes névtudományi dolgozata mellett öt kisebb tanulmányt foglal magában. Köztük érdekes a témaválasztás szempontjából Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka. A válság és megszűnés évtizedei (197-207. p.) című dolgozata. A polgári forradalom utáni évtizedekben ugyanis a kézműipar története kevéssé kutatott, különösen nem az alföldi mezővárosokban, ahol ebben a korszakban sem ez volt a fő megélhetési forrás. A város iparában az évszázados múltra visszatekintő fazekasság játszott fontos szerepet, melynek mesterei a környéken található, kiváló minőségű agyagot dolgozták fel. Fontos volt a csizmadia és tímár mesterség is, bár utóbbi iparosok termékeit kezdte kiszorítani az idegenből hozott gyári árú konkurenciája. A gazdasági változások nyomán 1860-tól rendkívül gyorsan felbomlottak a feudáliskori iparűzés céhes keretei, és adták át helyüket a szabad iparűzés elvén alapuló ipartársulatoknak. Végül a XVIII., szintén gyűjteményes kötetből Bratinka József - Szigeti Ferenc: Szeged város tanácsának első jegyzőkönyve (1717-1723) (95-194. p.) című forrásközlésre szeretnénk felhívni a figyelmet. A jegyzőkönyv keletkezésekor a város a kamara fennhatósága alá tartozott, így önkormányzati hatásköre meglehetősen csekély volt. Minden lényeges ügy a belső tanács ülésén dőlt el. E szervezet 1716-ban kezdte működését, de jegyzőkönyvei csak 1717-től állnak rendelkezésre. A Csongrád Megyei Levéltár 1987 óta megjelent tíz kötete nemcsak sajátos része a helytörténeti irodalomnak, hanem a szerzők feldolgozásmódját illetően országosan alkalmazható módszertani tanulságokkal is szolgál. Figyelembe véve a szakmai értékeket és a témaválasztásnál tapasztalható kényszerű egyenetlenségeket, a munka összképe így is pozitív. A szerzők, a szerkesztő és a sorozatot gondozó levéltár fő érdeme az, hogy a sok egyéb feladat ellátása, a bekövetkezett politikai változások és egyéb nehézségek ellenére az értéket teremtő tudományos munka folyamatosságát megőrizték. Dóka Klára