Századok – 1994

Történeti irodalom - Hermann Róbert: A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok (Ism.: Urbán Aladár) V/1039

TÖRTÉNETI IRODALOM 1039 jelentkezett (Csorba Csaba szerkesztésében Borsod és Zemplén megye Il.József-kori katonai leírása 1990-ben, valamint Tóth Péter közlésében Borsod megye urbáriális investigatiói 1991-ben), ezúttal talán kissé elsiette a megjelenést. Szántay Antal Hermann Róbert A RENDŐRMINISZTER ÉS A ZICHY-GYÉMÁNTOK História Klub Füzetek 10. — Fejér Megyei Levéltár Közleményei 17. Fehérvár, 1994. 98 I. Nagy anyagismeret és egy bonyolult vizsgálat dokumentumai közötti eligazodás képességét igényelte az a feladat, amit Hermann Róbert, a fiatal történésznemzedék 1848/49-cel foglalkozó, jól ismert alakja vállalkozott. Hermann folyóiratokban és tanulmánykötetekben már számos, az említett évkör kevéssé ismert, vagy nem tisztázott kérdéséről publikált, de ez az első munkája, amely önállóan megjelent. Magát a témát már korábban feldolgozta egy rövidebb, s jegyzetapparátus nélküli írásában, amely hasonló címmel (A „rendőrminiszter" és a Zichy-gyémántok) egy évvel korábban napvilágot látott a Gerő András által szerkesztett „Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843-1991" c. kötetben. A tanulmány értelemszerűen először gróf Zichy Ödön személyiségének, politikai szerepének, fogságba esésének és kivégzésének történetét tekinti röviden át, hiszen az a Zichy-féle ingóságok, mindenekelőtt a gyémántok lefoglalásának megértéséhez szükséges. Ezek a részek a korabeli kihallgatások és emlékezések jóvoltából plasztikus tömörséggel ismertetik a gróf és unokaöccse: gróf Zichy Pál útnak indulását, elfogását és az ellenük lefolytatott rögtönítélő bírósági eljárást s Ödön gróf kivégzését. A szerző megerősíti azt a korábbi szakirodalomban is szereplő megállapítást, hogy Görgeynek a népítélettől kellett megmentenie a két grófot. Megvizsgálja azt a kérdést is, hogy joga volt-e Görgeynek a rögtönítélő bíróság összehívására, az ítéletre és annak végrehajtására egy olyan személlyel szemben, aki — mint a felsőház tagja — mentelmi jogot élvezett, s akinek az ellenséggel hazaárulóként való együttműködését a Jellasicstól kapott menlevél nem bizonyította. A szerző az aggályok ismertetése után úgy foglal állást, hogy Görgeynek - aki népfelkelő egységek felett is rendelkezett — a nép hangulatát messzemenően figyelembe kellett vennie, s egyébként is „Görgeinek, mint egy harcoló egység parancsnokának, a korabeli jogértelmezés szerint joga volt a hadműveleti területen elfogott személyt hadbíróság elé állítani." (16. 1.) A kormányzati körökben mindenesetre volt némi törvényességi aggály, így az ítéletet nem is publikálták. A kortársak fenntartásainak ismertetése után Hermann úgy összegzi a Zichy Ödön kivégzése által kiváltott hangulatot, hogy „1848 októberében a közvélemény többsége — a rendelkezésünkre álló adatok szermt — inkább elégedettséggel fogadta a hírt". (18. 1.) A tanulmány ezt követően a Zichy-ingóságok többlépcsős lefoglalásának történetét ismerteti, amelynek során Görgey is szerepel, aki Zichy tiszttartójától többrendbeli értékek között átvette a későbbiekben főszerepet játszott 19 darab „antik briliáns berakású aranygombot", amelyet október 11-én Kossuthtal való találkozásakor az OHB-nak beszolgáltatott. Megtudjuk, hogy a Zichy-birtokról összeszedett ingóságokat a leltárbavétel után a pénzügyminisztérium őrizte, de azokat a főváros december végén bekövetkezett kiürítésekor Madarász László, az Országos Rendőri Hivatal vezetője vette át és ő gondoskodott a fegyvereket, díszruhákat és különféle ékszereket tartalmazó több ládányi érték Debrecenbe szállításáról. A szállítmány megérkezése után ezek az értékek 1849 március elejéig Madarász közvetlen őrizetében maradtak: a hálószobájában tárolta azokat. (28. 1.) A dolgozat ezt követően megrajzolja a hivatalosan az Országos Rendőri- és Postaosztály élén álló „rendőrminiszter" politikai arcképét, aki — főleg a Debrecenbe költözés után — valójában a belügyminiszter szerepét töltötte be. Madarász radikális nézetei miatt még Kossuth környezetének egyes tagjai előtt sem volt népszerű, s a képviselők többsége pedig tartott tőle, mert úgy vélték, hogy mint a kétségtelenül nagy létszámú rendőrség vezetője esetleg nem riad vissza valamiféle jakobinus ihletésű rendszabályoktól sem. A szerző ezt alaptalan aggodalomnak tekinti, de megállapítja: ,A veszély pszichózisa tehát az indokoltnál nagyobb félelmet gerjesztett." (31. 1.) A magukat fenyegetve érző „békepárti politikusok" így érthető módon keresték az alkalmat Madarász megbuktatására. Ez az alkalom akkor érkezett el, amikor március elején Madarász 243 forintnyi összeget küldött meg a pénzügyminisztériumnak, mint annak a két aranyórának az ellenértékét, amelyet március 4-én árvereztek el, — miközben ennek az árverésnek Debrecenben semmi híre nem volt. Duschek Ferencnek, a pénzügyminisztérium államtitkárának ez szemet szúrt, de gyanúja igazán akkor ébredt fel, amikor az