Századok – 1994

Figyelő - Szvoboda Dománszky Gabriella: Egy 19. századi festődinasztia V/1018

FIGYELŐ 1027 A két oeuvre azonosított anyaga tehát igen csekély, de ez nem rendkívüli je­lenség még a náluk jelentősebb múlt századi mesterek esetében sem. Tobias műve­inek száma nem szaporodott Kolbe kutatásai által, Henriettáé is csak a vázlatkönyv­darabokkal, és néhány családi tulajdonú festménnyel, ami örvendetes, hisz a késői bécsi évekből eddig nem volt ismert mű. Festőink anyagi helyzetéből, a család élet­módjából arra kell következtetni, hogy széleskörű munkásságot fejtettek ki éveken át, a lappangó képek száma jelentős lehet. Talán e monográfia megjelenése kedvet csinál az ifjabb kutatóknak a továbblépéshez. A fenti problémák nemcsak a két Kärgling hagyatékára jellemzőek. Számos 19. századi mesterrel, akinek munkássága önmagában nem igazán jelentős, ugyanez a helyzet. Szanaszét levő, ismeretlenként számontartott képeik csak nehezen lesznek, — ha lesznek — azonosítva. A kor szignálatlan képei közül csak átfogó kutatói program kidolgozásával, amely minden hazai, sőt külföldi lelőhelyre kiterjedne, le­hetne azonosítani a műveket és mestereket. Nehezíti a stíluskritikai megközelítést a biztos analógiák elenyésző száma. Egy-egy oeuvre feltárása óriási munkát igényelne, és e mesterek igen fáradságos kutatására nehezen akad vállalkozó. Ráadásul képeik ára ma nem túl magas, és ha egy-egy mű felbukkan, a múzeumi gyűjtemények azon­nal igényt tartanak rá, tehát még gazdasági érdek sem fűződik kutatásukhoz. Holott nem vagyunk olyan bővében a művészeti emlékeknek, hogy akár egyetlent is veszni hagyjunk. Az elmúlt időkben kissé megélénkült a 19. század alkotásai felé forduló figyelem, amit a művelődéstörténeti, szociológiai kutatások is serkentenek. A divatos mikrotörténelem is talál hasznos adatokat e kismesterek körében. Végül néhány kritikus megjegyzés: a téma romantikus, sőt, kissé negédes meg­közelítése itt-ott zavaró, a szöveg nem igazán tudományos próza. Különösen a csa­ládi intimitások tálalásának módja — jobb kifejezés híján — divatjamúlt, mintha a harmincas évek dolgozatait olvasnánk. Ilyen rész például ahol a családi asztalnál „kis kezeivel ügyesen rajzolgató", a „sokat mosott tüllruhában bálkirálynő" Henriettáról olvasunk, vagy ahol az apa halála után a családi könyvek lapjai között eldugott pénz után kutakodó anya és leánya szerepel. Pedig ezek az intim közlések igen fontosak, csak hiányzik némi distancia, elemző megközelítés. Furcsa — bár elfogadható —, hogy a szerző úgy ír a képekről, mint igazi nagyjelentőségű alkotásokról, holott va­lójában középszerűek, Henriettáé tipikus „Kunstverein" darabok. Elemzésük ebből a szemszögből lett volna igazán izgalmas és előremutató, véleményünk szerint itt a szerző egy lehetőséget elmulasztott. A magyar történelem adatait is felsorakoztató időrendi tábla igen hasznos lesz a nemzetközi olvasóközönségnek. Még jobb lett volna, ha e tábla a festők életének művészi fordulóira, kiállításokra, megbízásokra, képek keletkezésére is jobban koncentrálna. Ezáltal az életesemények szerinti ren­dezésen túl az alkotói periódusokat is megkülönböztetné. Talán helyes lett volna egy magyar lektorral is elolvastatni a könyvet, mert apró, bosszantó félreértések rontják a szöveget. Jelentéktelen, de ne jelenjen meg olyasmi, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum oszlopai alól kihirdette a magyar szabad­ságharc 15 tézisét, stb. Végezetül mégegyszer hangsúlyozzuk, hogy a kiadvány a magyar művé­szettörténetben eseményszámba megy, reméljük többen követik példáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom