Századok – 1994

Figyelő - Szvoboda Dománszky Gabriella: Egy 19. századi festődinasztia V/1018

1022 FIGYELŐ Henrietta Más a helyzet Tobias Kárgling leányával. Igazat adunk a szerző véleményének, hogy — amint elöljáróban már jeleztük —, Henrietta távozása Magyarországról művészete számára tragikus lépés volt. Itt ünnepelték, rendkívüli népszerűség övezte, egy egész haza volt büszke palettájára, ezzel szemben Bécsben csak egy volt a sok közepes festő közül, aki nem magasrendű művészi ambícióinak, hanem csak a pénzkeresetnek, a napi megélhetésért élt. Kolbe írásából egy rendkívül céltudatos, erős egyéniségű ifjú hölgy lép elénk, aki önállóan alakítja saját sorsát. Ó már magyarnak született, és igazi honleánynak érezte magát, a reformkor lelkesítő közegében. Mint már utaltunk rá, tehetsége felülmúlta apjáét, akitől tanult, és akivel állandó szakmai konfliktusai voltak. A feldolgozás sokat foglalkozik a festőnő ifjúkorával, ezen belül a biedermeier életvitelű polgári művészfamília hétköznapjaival. Tény, hogy az atya nem állt útjába a leány önálló tanulásának, ami akkoriban nemhogy a leányoknál, hanem még a fiúknál sem volt mindennapos, még tőlünk nyugatabbra sem. Az bizonyos, hogy a család belső élete a mentalitástörténet számára is izgalmas lehet. Bécsben Peter Krafft, a Belvedere kastélyban őrzött császári képtár igazgatója, Tobias egykori akadémiai tanulótársa fogadta családjába és műtermébe Henriettát, mert az akadémiára kerülés nőnemű hallgatónak lehetetlen volt. A Kárgling-család kapcsolata Kraffttal eddig is ismert volt, de nem ilyen mélyen. A korabeli sajtóban van nyoma, hogy Krafft több ízben is járt Pesten, és látogatásai kapcsán mindig szóba került a Kárgling-család. Henrietta Kraffték Felső-Belvedere-beli hivatali lakásában lakott, és így alkalma volt a császári gyűjteménnyel elmélyülten megismerkedni. Ehhez szüksége volt főrangú pártfogója, Mária Dorottya főhercegnő segítségére is, mert egy leány egyébként nem kapott volna erre engedélyt. József nádor felesége 1841-ben a Pesti Műegylet kiállításán figyelt fel a fiatal művésznőre. Kolbe szerint érdeklődésének oka kizárólag a feltűnő tehetség volt, de mivel a főhercegnő részéről ez az érdeklődés a magyar festészet iránt egészen egyedi eset, feltételezzük, hogy az ifjú festő női mivolta mint kuriózum befolyásolhatta, csakúgy mint családjának német eredete. A főhercegnő megbízta Henriettát a nádori gyermekek portréjának megfestésével, melyet az 1842-es műegyleti tárlaton be is mutattak. (E portrék mibenléte kérdéses. Kolbe egy közös képet tüntet fel katalógusában, a kiállításról megjelent kritikák három különböző képről írnak.) Henrietta von Mikulicz közléseinek alapján Kolbe részletesen leírja, hogyan kellett a festőnőnek megjelennie a budai várpalotában, hogyan küldték érte az udvari hintót, mi volt az előírásos öltözék, amelyet az ülések során viselnie kellett. Ezek a közlések újdonságnak számítanak, és azt mutatják, mit is nélkülözött a magyar festőtársadalom ekkor azáltal, hogy az udvar nem vette igénybe. Tudjuk, hogy nem volt mindennapos jelenség egy magyar festő megbízása a budai palotából. A nádori család pártfogása évekig kísérte Henriettát. 1844-ben megbízást kapott Mária Dorottyától, hogy Rembrandtnak anyjáról festett portréját lemásolja, mely alkotás ekkor Budán volt, a nádor termeiben. 1844-ben a Pesti Műegylet tárlatán a kölcsönkapott eredeti és a másolat egymás mellett függött. A mai érdeklődőnek furcsa, hogy a világ egyik legnagyobb mesterétől származó kép pesti bemuta-