Századok – 1993
Közlemények - Somogyi Éva: A közös kormány 1867–1907 I/70
80 SOMOGYI ÉVA rövid ideig a Presse budapesti tudósítója volt.6 8 1869-ben egy tragédiát írt Az utolsó próféta címen, majd egy vígjátékot (A csók, 1971), amely meghozta az irodalmi sikereket: elnyerte a Tudományos Akadémia Teleki diját. A csókot maga fordította németre, és a darab német színpadokon kedvező fogadtatásra lelt. Dóczy 1867-ben lépett állami szolgálatba, a miniszterelnöki hivatalba, s 1871-ben Andrássy hívta Bécsbe, hogy főként a magyar hírlapokkal tartsa a kapcsolatot, s a magyar sajtó külpolitikai tárgyú írásait befolyásolja. 1871-ben miniszteri titkár lesz a külügyminisztérium sajtóosztályán, amely a Präsidialsection-hoz tartozott.69 Andrássy modern monográfusa, Diószegi, a külügyminiszter „adlátusának" nevezi: .Andrássy utasításainak többségét Dóczy fogalmazta, ...(rá) várt a feladat, hogy a miniszter ötleteiből, villanásaiból diplomáciai iratot konstruáljon".7 0 Andrássy becsülte Dóczyt. A gróf azon ritka politikusok közé tartozott, akik tudták, hogy a politikai cselekvés nagyon is időhöz kötött, míg a műalkotás, ha értékes, túléli a politikusokat. Dóczy már régen nem volt a munkatársa, s még viszonylag alacsony rangot töltött be a külügyminisztériumban, amikor az Andrássy család rendszeres vendége lett. A hivatalnok Dóczy persze panaszkodik, hogy főnöke túlterheli őt munkával, hogy néha estig nem jut étkezéshez. Terebesről így számol be bécsi barátjának: „Mindenek előtt borzasztó sok a dolgom. Dolgozom a gróffal a 'nagypolitikán', a táviratok nagy részét én írom, mostanáig a császárnak való jelentéseket is (pszt, egyetlen szót se erről), referálok a sajtóról, felolvasom este a miniszternek a beérkező iratokat és a lapokat, én vagyok a „Damenpartei" vezetője és az itteni Ilona Evezős Egylet főtisztje és ebben a minőségben szakértő cikkeket írok az egyesület orgánumába. Egyszer már voltam a gróffal és Péchyvel egy alföldi birtokon, ahol az államügyeket egy parasztkunyhóban intéztük és a táviratokat a Tiszán csónakon továbbítottuk; vadászni tanultam, nyulat,sast és két foglyot lőttem... egy vadkacsa vadászaton két órát álltam mocsárban bokáig érő pocsolyában. Naponta fél órát játszom négykezest a fiatal gróf német tanárával; a fiatal grófnővel és az ő kisasszonyával reggelizem fél hétkor a parkban (mert mi kelünk fel elsőnek), a dezsöné pontban 11-kor (mindig a grófné jobboldalán), kevés fogás, finom és kitűnően elkészítve... őszintén szólva nagyon türelmetlenül várom, hogy ebből az arisztokratikus-idillikusdiplomáciai paradicsomból megszabaduljak. Az itteni élet örömeit és érdekes voltát élvezem, de plebejus természetem nehezen viseli el hosszú ideig e szelíd iga édeskés voltát."73 Vagy máskor, szintén Terebesről:,Aztán jött a komplikált szolgálat, mert a miniszter az egész családdal és Vavrikkal a mamához utazott szüretre, Péchyt és engem hátra hagyva, mint az elnöki titkárság kihelyezett tagozatát, hogy a beérkező táviratokat utána küldjük, a leveleket megfogalmazzuk és a folyó szolgálatot ellássuk. Aztán mindnyájan kétnapos vadászatra mentünk az Alföldre, Tiszadobra, ahol én — Isten tudja hogyan — lőttem egy nyulat."7 2 Voltak persze kevésbé idilli napjai is. Hivatalfőnökétől Hofmanntól utolsó pillanatban kapta meg a Budára induló császár delegációs beszédét, hogy fordítsa magyarra. Egyszerűen nem jutott idő arra, hogy a fordítást Hofmann bemutassa Andrássynak. A külügyminiszter tombolt. A pályaudvaron többek jelenlétében kiabált Hofmannal. S amikor a dolog végül szerencsésen zárult (kiderült, hogy Dóczy szövege
