Századok – 1993
Dokumentumok - Stark Tamás: Út a békeszerződéshez V–VI/781
790 DOKUMENTUMOK 790 tartalmát. Neki magának, jóllehet akkor még tagja volt a kisgazdapártnak, fogalma sem volt arról, hogy január 23-ára ki volt tűzve ilyen értekezlet. Azonban már akkor érezte, hogy a kisgazdapárt nem tesz meg mindent, ami kötelessége volna a békeelőkészítés terén. Februárban a nemzetgyűlés ülésén mondott beszédében sürgette a béke előkészítését. Ekkor közismerten megvádolták őt sovinizmussal a sajtóban és a parlamentben. Bizalmasan elmondhatja, hogy a miniszterelnök úr akkor kijelentette, hogy azonosítja magát vele felfogásban és hogy becsületes magyar ember mást nem is mondhat. Másnap a miniszterelnök mégis nyilatkozatot tett közzé a sajtóban, hogy Sulyok Dezső álláspontja magánvélemény és nem a párt véleménye. A kormány által a nagyhatalmakhoz intézett jegyzékeket beszéde elmondásakor februárban nem ismerte. Ennek ellenére gondolatról gondolatra, sőt több helyütt szóról szóra ugyanazt mondta, mint amit a kormány február l-jén kelt jegyzékében a nagyhatalmakhoz intézett, tehát a magyar kormány egy héttel előbb elismerte azt, amit ő a parlamentben a nyilvánosság előtt hangoztatott és amelyről a miniszterelnök úr mégis célszerűnek tartotta a nyilvánosság felé azt a kijelentést tenni, hogy ez nem pártjának az álláspontja. Mindenesetre tény, hogy március 6-tól április 25-ig ezzel a kérdéssel a magyar kormány egyáltalában nem foglalkozott. Nem helyesebb lett volna-e ezzel foglalkozni és a kérdéseket idejében megvitatni? Kéri, hagyják most már abba a mulasztottak feletti felelősség tárgyában megindult vitát. Felelősek itt a koalíciós pártok is, mert nem tettek semmit a megegyezés érdekében, de felelős az ellenzék is, mert nem sürgette tűzön-vízen keresztül a békeelőkészítés gyors ütemben való megvitatását. Most azonban — ha későn is — meg kell tenni azt, ami az ügy érdekében még megtehető. Ezért kéri a külügyminisztert és az albizottság tagjait, hogy komolyan lássanak neki az érdemi munkának. Nagy Imre: A munkáspártokat itt súlyos vádak érték. Kéri a külügyminisztert, tegyen ebben a kérdésben felelős nyilatkozatot és utána valóban zárják le ennek az ügynek a vitáját. Saláta Kálmán kéri a külügyminisztert, hozassa át az albizottság elé annak a bizonyos pártközi értekezletnek a jegyzőkönyvét. Nagyon fájlalja, hogy ezek a kérdések egészen áprilisig teljesen félre voltak téve. Ne feledjük, hogy nemcsak a békecélok érvényesítéséről, hanem demokráciánknak a népben való megszilárdításáról is van szó. Ha már a múltról kell beszélni, akkor nagyon fájdalmas, hogy ha valóban nem volt lényeges ellentét a pártok között, akkor miért nem kerülhettek tárgyalásra ezek a kérdések kellő időben. Bölöni György: Ezekben a jegyzékekben a kormánynak a békével kapcsolatban elfoglalt álláspontja le van szögezve. A mi kötelességünk annak megállapítása, hogy e békecélokból a párizsi tárgyalások során melyek valósíthatók meg, továbbá, hogy mit kell ebből a nyilvánosság elé vinni egészséges közvélemény kialakítása céljából. Révai József kéri, hogy az itthon tartózkodó követek is jelenjenek meg a bizottság előtt. Elnök lezárja a vitának ezt a részét. Megállapítja, hogy rekapitulációjával a félreértések eloszlatása terén jó szolgálatot tett.