Századok – 1993
Dokumentumok - Gergely Jenő: A Demokrata Néppárt „igazoló jelentése” a Mindszenty József bíboros hercegprímással keletkezett konfliktusáról V–VI/761
DOKUMENTUMOK 767 nem húzódoztak; a pártalapítás szempontjából a pártalakító személyek az „illetékes hely", a kommunikáció pedig szemetszúró gondossággal — a szenvedő igébe burkolózva — kerülte a pártalakító személyek megjelölését, ezzel nemcsak megtűrve, hanem egyenesen előidézve azt a meggyőződést, hogy itt a hierarchia pártalapításáról van szó.1 4 Nem mulaszthatjuk el Nagyméltóságod szíves figyelmébe ajánlani annak a ténynek az Egyház szempontjából veszedelmeket rejtegető konzekvenciáit, hogy a kommüniké nyomán a katolikus és a nem-katolikus közvéleményben egyaránt az a meggyőződést rögződött meg, hogy az új párt az egyház pártja, amelynek alapítója és tulajdonképpeni vezére egyházi fórum. Ez a magyar Egyháznak olyan látszatot ad, amelyet a világegyház gyakorlata eddig mindig és mindenütt igyekezett határozottan elhárítani. Ez a látszat az új párt ellen támadó erőket egyenesen az Egyházra vonzza, tehát olyan körülményeket teremt, amelyeket a világegyház kormányzata a közelmúltban még azzal a gyakorlattal is igyekezett kiküszöbölni, hogy nemcsak a hierarchiát tartotta távol a pártoktól, hanem számos esetben még a legkiválóbb papoknak a hierarchia magas fokára való emelésétől is eltekintett, ha azok pártpolitikai tevékenységet fejtettek ki.1 5 Ha mindezen aggasztó körülményeknek a nyilvánosság előtt való kifejtésére módunk volna, aminthogy jelenleg nincs, akkor is elsősorban közvetlenül Nagyméltóságodat tájékoztattuk volna, így tevén eleget kötelességünknek, amely reánk, mint katolikusokra hárul. Félreértések elkerülése céljából röviden megjegyezzük, hogy a mi demokratikus meggyőződésünk szerint a pártalakításnak (sic!) minden állampolgárnak joga van, viszont senkinek sincs joga arra, hogy a katolicizmust politikailag a maga politikai törekvései számára monopolizálja, vagy ilyen látszatot tudatosan keltsen.1 6 (Itt zárójelben talán érdemes rámutatnunk arra az esélyre, amellyel a demokráciában ma egy katolikus párt rendelkeznék, ha a régi keresztény párt1 7 a közelmúltban nem monopolizálta volna a keresztény politikát; ma minden valószínűség szerint egy erős, szociális és demokratikus keresztény párt ülne a parlamentben.) A bel- és külföldi katolikus és keresztény pártokkal kapcsolatos hivatalos egyházi magatartásból s a katolikus világközvélemény állásfoglalásaiból azt a megállapítást vonjuk le, hogy egy párt katolikus, illetve keresztény jellegét három tényező dönti el: 1.) a párt elvi és gyakorlati programja; 2.) a párt vezetőinek személyiségével szemben támasztható hitbeli és erkölcsi követelmények; 3.) a párt gyakorlati politikai magatartásának és programjának viszonya. Ad 1.) Ha egy párt a természetjog és az evangéliumi erkölcs törvényeit teszi meg a politikai célok kitűzése és a politikai eszközök kiválasztása és alkalmazása tekintetében a legmagasabb zsinórmértéknek, vagyis ha egy párt a keresztény állameszményben látja politikája megvalósítandó ideálját, s ha ehhez képest igyekszik megszabni az idő változásai szerint változásnak alávetett s az Egyház érdekeit szolgáló gyakorlati programját, akkor az a párt keresztény jelleget nyer, melyet tőle elvitatni nem lehet. Ha még mindezek tetejébe valamely párt elsőrangú törekvésének ismeri a pápai világkiáltványokban1& foglalt javallatoknak, illetve a katolikus tudomány által kitermelt kulturális és szociológiai szemléletnek az illető ország viszonyaira való alkal-
