Századok – 1993

Dokumentumok - Gergely Jenő: A Demokrata Néppárt „igazoló jelentése” a Mindszenty József bíboros hercegprímással keletkezett konfliktusáról V–VI/761

762 DOKUMENTUMOK arra egyenként ne válaszoljanak, de a kollektív válaszról sem határoztak. A vélekedésekre utal a bíboroshoz közel álló Pétery József váci püspök saját kezű megjegyzése a 7. napirendi pontról hozott határozat gépelt változatán: „Barankoviccsal szemben óvatosság! Sót, határozottan el kell ítélni, hogy a prímás ellen nyilatkozott a pártprogramban (Bálint Sándor, Eckhardt Sándor)". A jegyzőkönyv a Váci Püspöki Levéltárban található példányán ez a feljegyzés mutatja, hogy a grémium nem elsősorban a memorandum érdemi mondandójával foglalkozott, hanem a hercegprímás presztízsét tartotta szem előtt. Az általunk közreadott dokumentumnak a keletkezés történetéhez és további sorsához jelenleg ennyi információ áll rendelkezésünkre. Nem tartjuk szükségesnek, hogy az itt közreadott dokumentumhoz részletes bevezető tanulmányt írjunk. Ugyanis a Keresztény Demokrata Néppárt (KDNP) és a Demokrata Néppárt (DNP) történetét kellően feldolgozta a történeti irodalom.* Ezekből a publikációkból egyértelműen kitűnik a forrásközleményben leírtak háttere és valóságtartalma. De ugyanez áll Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek e dokumentumban érintett, pontosabban kritika tárgyává tett politikájára is. A legautentikusabb ő maga, emlékiratai és beszédei, körlevelei révén." (Kár, hogy Barankovics emlékiratai ma is a római piarista rendi levéltár mélyén pihennek.) De ezt a politikai magatartást negatív előjellel értékelte a történeti irodalom a rendszerváltás előtt, és olvasható apológiája az azóta megjelent nagyszámú kiadványban, amelyek felsorolásától itt eltekintünk. A vita központi problémája kétségtelenül az volt, hogy a hercegprímás az 1945 utáni rendszer totális elutasításának álláspontjára helyezkedett, részint valláserkölcsi, részint politikai megfontolásokból. Vélhetően az új berendezkedést rövid életű provizóriumnak hitte, amit kitartással, ha kell, mártíromsággal lehet megrövidíteni. A DNP és Barankovicsék a jaltai realitásokból kiindulva úgy látták, hogv itt hosszú távú változások következtek be, amelyekhez — az erkölcsi és világnézeti ; .lapállás feladása nélkül — alkalmazkodni kell, együtt kell vele élni, azaz a modus vi /endi politikája a járható út. Most, a szovjetek távozásával, a szocializmus összeomlásával természetesen könnyű megállapítanunk, hogy sem a Mindszenty-féle politikai alapállás, sem a Barankovics-féle modus vivendi nem lehetett eredményes, nem bizonyult járható útnak. A hercegprímás a börtönbe, Barankovics emigrációba kényszerült. A diktatúrának sem ellenálló, sem együttélő keresztényekre és kereszténységre nem volt szüksége. A hajlíthatatlan szembeszegülés és a demokrácia és szociális átalakulás erkölcsi magaslatokon való képviselete ütközött itt össze — sa nevető harmadik a sztalinista diktatúra lett. Mindkét álláspontban voltak túlzások és egyoldalúságok. Mindszentyében a karizmatikus mártíromságra készülőké, Barankovicsékéban az ellentábor szándékainak mérlegelésében az „entellektüel naivitás". A történelmi valóság megidézése érdekében elöljáróban idéznünk kell Mindszenty bíborost arról, hogy ő miként vélekedett erről az értelmiségi naivitásról, s miben látta a saját elhivatottságát. Ugyanis csak így érthető meg Barankovicsék memorandumának is a mondanivalója. A hercegprímás Emlékirataiban nyíltan feltárja az akkor — 1946-ban — is vallott nézeteit, de ezek akkor nem váltak publikussá. „Történelmi tanulmányaimból is tudtam — írja a bíboros —, hogy az eszmék harcában az elvont okoskodás, száraz elmélet vagy a minden szempontot egyszerre fon-