Századok – 1993
Közlemények - Szőke Domonkos: Konzervativizmus és liberalizmus válaszútján. Bethlen István és a Magyar Szemle kapcsolatának történetéhez V–VI/738
742 SZÓKÉ DOMONKOS helyzetelemzése már a következmények tudatában, a végkifejlet ismeretében került papírra.1 5 A húszas-harmincas évek fordulóján a magyar külpolitikai kiútkeresés fenti alternatívái, a Magyar Szemle tanulmányai alapján Gratz az induló Szemlének igen szorgalmas, s Szekfű által talán legtöbbször közölt tanulmányírója volt, arra engednek következtetni: a Bethlen és Gratz közötti szakadék nem lehetett olyan mély, ahogyan ezt a későbbiekben Gratz visszemlékezéseiben beállítja. Gondolatmenetünk eszmei vonalát azonban nem a Bethlen-Gratz ellentét átfogóbb és részletesebb bemutatásával kívánjuk folytatni, hanem visszatérünk ahhoz az alapkérdéshez, hogy a Magyar Szemle — külpolitikai koncepciójának formálásánál — milyen problémák megvilágítására helyezte a fő hangsúlyt. Gratz úgy látja, hogy Bethlen a húszas évek második felében túl sok engedményt tett az állami protekcionizmusnak és az autarchiának, s ezáltal a magyar külpolitikát egy olyan „hibás váltóállítással"16 terelte vakvágányra, amelyen egyrészt a túlzottan felerősített nacionalizmussal megakadályozta a kisantant államokkal a lehetséges megegyezést, másrészt anakronisztikussá tette annak lehetőségét, hogy Magyarország területi revíziójához a nagyhatalmak segítségét esetleg megnyerje. A Magyar Szemle és Bethlen kapcsolatának tartalmi jellegét és e kapcsolat kiútkereső bizonytalanságait már az első számok is érzékletesen mutatják. Szekfű folyóiratnyitó programja a belső viszonyok józan számításba vételét ígéri ugyan, de a programadásba igencsak pesszimista hangok vegyülnek: „A magyar középosztályt nem fogjuk megmenteni, bármily szívesen tennők is ezt, a nemzeti társadalom egyes rétegeinek sajnosan meglévő érdekellentéteit sem fogjuk folyóiratunkkal eliminálni, mert tudjuk, hogy a társadalmi alakulások sokkal komplikáltabb processzusok eredményei, semhogy egy folyóirat lényegesen befolyásolhatná azokat."1 7 A program a nemzeti öntudat elmélyítését, a trianoni határokon kívülre szakadt magyarsággal szorosan kiépítendő „szellemi, lelki és kulturális kapcsolat" erősítését, a „szociális megértés életrekeltését", s annak hirdetését tartalmazza, hogy a „magyar népfaj itt Európában, ezeréves keresztény országban" olyan kultúrát teremtett, amely integráns része a nyugati civilizációs Európának.18 A programadás a vállalkozás heroikusságát szemléltetheti ugyan, de a tartalmi eligazításért jobban bele kell lapozni az első számokba. Az induló Szemlét a tematikai gazdagság jellemzi. Bethlen és a Szemle kapcsolatának lényegibb összetevőihez akkor juthatunk, ha döntően három problémakör vizsgálatára koncentrálunk. A folyóirat tartalomjegyzékeiben tallózva, legelőször az ötlik az olvasó szemébe, ahogyan a Szemle a bethleni konszolidált kormányzati politika által kiépített parlamentáris kerethez és hatalmi struktúrához viszonyul. Önálló tematikai egységet alkot az is, ahogyan a folyóirat a kormányzat és személy szerint Bethlen gazdasági és társadalmi reformelképzeléseit nagyon pregnánsan, de sohasem kritikátlanul tárgyalja. (A Szemle 1927 és 1931 között kísérletet tesz a konzervatív reform tartalmi elemzésére azon szándékkal, hogy kimutassa, a bethleni politikának milyen reformokat kellene sikerre vinnie ahhoz, hogy a nemzet idő előtt álló feladatokat megvalósítsa.) S harmadik kérdéskörként, talán a legfontosabbként, a nemzeti, nemzetiségi probléma, a magyarság Duna-medencei helyzetének méltatását tekinti. 1926 novemberében a magyar nemzetgyűlés a XXII. törvénycikk elfogadásával megszavazta a felsőház felállítását. A felsőház megalkotásának szükségességét indok-
