Századok – 1993
Közlemények - Szőke Domonkos: Konzervativizmus és liberalizmus válaszútján. Bethlen István és a Magyar Szemle kapcsolatának történetéhez V–VI/738
BETHLEN ISTVÁN ÉS A MAGYAR SZEMLE KAPCSOLATA 739 Az 1927 szeptemberében útjára indított Magyar Szemle a bethleni konszolidációs politika stabil szakaszához kötődik, az ellenforradalmi korszak olyan periódusához, amikor a Bethlen-féle politikai-hatalmi restauráció legsikeresebb éveit tudhatta maga mögött, de ez a konszolidációs politika nélkülözni volt kénytelen a szellem, az alkotó értelmiség, ill. általában a középrétegek szélesebb köreinek támogatását. A Magyar Szemlét, ahogyan erre Lackó Miklós egyik ide vonatkozó tanulmányában rámutatott, már nem a baloldal és a jobboldali radikalizmus elleni oppozíció szándékával hívták életre, „hanem a konszolidált bethleni rendszer mérvadó értelmiségi köreinek ideológiai irányítására".4 A folyóirat eszmei-világnézeti alapállását tekintve mérsékelten liberális volt, felülről szorgalmazott reformok elodázhatatlan szükségességét hirdette. A Magyar Szemle egy, a korszakra jellemző szellemi miliőben született és olyan szándékkal, amelyet a „status quo — konzervativizmus" melletti kiállás szempontjai, valamint alapvetően a jobboldaltól való élesebb elhatárolódás szándékai is erősen befolyásoltak. Szekfű Gyula, a szerkesztő, világosan látta, hogy egy konzervatív reformpolitikát támogató folyóiratnak rendkívül nehéz lesz távol maradnia a napi politikától. Ugyanakkor azt is tudta, hogy minél szakszerűbb egy cikk, annál nehezebb észrevenni benne a politikumot. Szekfű tudta és sejtette, hogy egy konzervatív politikának mire van, mire lehet szüksége. A Bethlen-Szekfű kapcsolatot mindvégig a politikai lojalitás, a kölcsönösen megnyilvánuló tekintélytisztelet jellemezte. De ugyanakkor ez a kapcsolat nem nélkülözött egyfajta szigorúan tekintélyelvű, de egyszersmind kölcsönösen hűvös távolságtartást, nemegyszer burkolt ellenállást sem. Az együttműködést később maga Bethlen így értékelte: „a Magyar Szemlének sohasem lehetett az a célja, hogy akár Szekfű, akár az én politikai nézeteimnek legyen a rivaldája, hanem inkább olyan „tribune-libre"-féle akart lenni, ahol a közéleti kérdések emelkedett hangú, de szabad megvitatására adatik alkalom."5 Annak ellenére, hogy az idézet egy köszöntő, tisztelgő kötet bevezető részéből való (így a minősítés is az alkalomhoz illő), mégis kifejezi azt a politikusi magatartást, amelyet egy tartós konszenzusra törekvő Bethlen a tudós Szekfű irányában mindig is tanúsított a folyóirat szerkesztése idején. Az 1943 tavaszán papírra került fenti sorok merőben eltérő társadalmi és politikai miliőben születtek, így ezeket a megállapításokat aligha fogadhatjuk el kritika nélkül azokra az évekre, amelyek Bethlen miniszterelnökségének a legsikeresebb esztendei voltak. Bethlen Szekfűnek és a folyóiratnak azokat a törekvéseit tekintette irányadónak és támogatandónak, melyek a „közélet kérdéseihez minden pártpolitikai elfogultság fölött állva, a nemzeti politika legmagasabb szemszögéből igyekeztek hozzászólni", emlékezett vissza Bethlen az együttműködés időszakában, hozzátéve: „a pártpolitikától megmételyezett közéletünk sivár pusztaságain valóságos oázisként hatottak gyakran Szekfű előtérbe tolt szempontjai."6 Bethlen e későbbi méltatásban az „igazmondó Szekfű" alakját idealizálta, aki publicistaként is „nem levéltárak porladó aktáiból, hanem az eleven élet dokumentumaiból állította össze" a folyóirat mondandóit.7 A Bethlen-Szekfű kapcsolat természetesen sokkal bonyolultabb volt még azokban a felhőtlen években is, amikor a Magyar Szemle első számai 1927 kora őszén az olvasóközönség elé kerültek. A témával kapcsolatos forrásértékű adatok is azt támasztják alá, hogy kettőjük elképzelése a Magyar Szemléről eltérő volt. Bethlennek a folyóirat olyan lehetőséget jelentett, ahol társadalmi nézeteit, politikai felfo-
