Századok – 1993

Történeti irodalom - Teleki Pál és kora. A Teleki Pál emlékév előadásai (Ism.: Tilkovszky Loránt) III–IV/552

542 TÖRTÉNETI IRODALOM 554 1-jei levelében, a magyar vezérkar főnökének a tengelyhatalmak felé tett azon információja, hogy Ma­gyarország döntőbíráskodást akar, veszélyeztette, de nem hiúsította meg e taktika sikerét. Igaz ugyan, hogy Nagy-Britannia 1940 őszén napirendre tért a német csapatok Magyarországon át Romániába szállítása fölött, de már innen datálódik később végzetesen aktuálissá vált figyelmeztetése a magyar kormányhoz: ha területét felvonulási terepül engedné felhasználni a németeknek, a diplomáciai viszony megszakításával számolhat, együttmasírozás esetén pedig hadüzenettel. Magyarország — majd segítségével Jugoszlávia — csatlakoztatása a háromhatalmi egyezményhez, kimondatlanul de ténylegesen a német átvonulás lehetővé tételét célozta a Balkán felé. A magyar-jugoszláv barátsági szerződéssel kapcsolatos fejtegetések hangsúlyozzák, hogy épp erre való tekintettel végül is német helyesléssel találko­zott ez az eredetileg németellenes, a Nyugat felé az utolsó ablakot nyitva tartani akaró, magyar-délszláv összefogást célzó egyezmény, s gyökeres fordulatot ebben a háromhatalmi egyezményhez történt csatla­kozást felmondó 1941. március 27-i jugoszláv puccs hozott. Ez utóbbinak Teleki politikájára végzetes következményei helyes megértését azonban nagyban akadályozza annak elhallgatása, hogy a Jugoszláviával kötött barátsági szerződéssel a Teleki-kormánynak mindenekelőtt Jugoszlávia semlegességének biztosítása volt a célja a világháború végső szakaszában Dél-Erdély megszervezésére önállóan végrehajtandó katonai akciójához. A Jugoszláviával immár végleges leszámolásra készülő Hitler Magyarországot épp azon ország ellen akarta katonai részvételre bírni, azon­nali délvidéki revíziós lehetőséget kínálva fel, amellyel az imént kötött „örök" barátsági szerződést. Jugo­szlávia — március 27-i fordulata óta — Nagy-Britannia barátjának és védencének számított, s hamarosan a Szovjetunió is védelmet helyezett kilátásba számára. Azok a feltételezések, melyek szerint Teleki meg­nemtámadási egyezmény kötésének lehetőségét puhatolta volna a szovjet kormánynál, nem dokumentál­ható. Közismertek viszont londoni puhatolódzásai afelől, hogy bizonyos feltételek mellett el tudná-e ke­rülni a szerződésszegés ódiumát, el tudná-e fogadtatni a délvidéki területszerzést anélkül, hogy súlyos következményekkel kellene számolnia, sőt esetleg az ország a világháborúba is belekeveredne. A németek Prinz Eugen Gau létesítésére irányuló tervére történt hivatkozás, amelyről jelentőségét meghaladó gya­korisággal esik szó a kötetben, valójában csupán egy érv lett volna amellett, hogy az angol politikának inkább volna érdeke e délvidéki terület magyar kézre jutása. Teleki Pálnak az 1941. március 28-i minisztertanácsi üléssel való elégedettsége téves állítás, hiszen ekkor minisztertársai alig tudták lebeszélni lemondásáról. Valójában a Legfelső Honvédelmi Tanács áp­rilis 1-jei ülése, ahol az elnöklő Horthy egyetértésével el tudta fogadtatni óvatos feltételeit — (korlátozott katonai erőkkel való fellépés, önálló magyar vezetés alatt, Jugoszlávia politikai felbomlását nem megelőz­ve) — töltötte el némi reménységgel, de másnap estére kiderült, hogy német nyomásra Horthy deferálni készül s erre akarja rávenni őt is. Ekkor hangzott el a telefonban „Nem és nem, amíg élek!" kiáltása, s a londoni magyar követ negatív válaszának vétele után következett be hajnali öngyilkossága április 3-án. Határozott érdeme a kötetnek, hogy egyáltalán nem enged teret a gyilkossági legendáknak, ame­lyek szerint egy nagyszabású ellenállás szervezése miatt útjában állván a németeknek, az ő merényletüknek vált áldozatává. Valóban, nincs erre szükség ahhoz, hogy felismerhessük tettében erkölcsi nagyságát, figyelmeztetésének döbbenetes hatását. Egyedülálló tettként értékelik, megfeledkezve Korizis görög mi­niszterelnök két hét múlva hasonlóan súlyos körülmények közt elkövetett öngyilkosságáról, amellyel pedig a kortársak azonnal párhuzamba állították. Egyes előadók mernek célozni Teleki politikájának zsákutcá­jára, kudarcára, — de ebben önmaga által elismert felelősségére már nem; — van, aki politikai művé­szetéről képes szólni éppen ezen öngyilkosságba torkolló végzetes napok vonatkozásában. Tapasztalat szerint a kegyeletes évfordulói emlékezések inkább szuperlativuszokra késztető műfaja kevéssé kedvez a tárgyilagos kritikai megközelítésnek, amelyről pedig a tudománynak ilyenkor sem sza­badna lemondania. Telekinek a zsidókérdésben játszott szerepére úgy történik utalás, hogy ezekre rákény­szerült, be kellett állnia kora „szennyvíztől csorgó eresze alá". Csak az egyik előadó mutatott rá arra, hogy Telekinek a faji kérdésről vallott felfogásához is visszanyúlnak a gyökerek. Az egyik előadó — külpolitikai vonatkozásban — többször és hosszasan idézett Churchilltől Teleki politikáját megértő és öngyilkos tettét méltató sorokat. Csak éppen azt nem idézte tőle, amit a diplomáciai viszony megszakításakor nála búcsúlátogatáson megjelent londoni magyar követnek, Barcza Györgynek mondott: „Előre láttam, hogy hová fog a politikájuk vezetni. Az örökös engedékenység a németek köve­teléseivel szemben, oly lejtő, amelyen — mint azt már Önnek megmondtam — megállás egy ily hosszú háborúban nincs és nem is lehet. Utóvégre csak az ország becsülete és jövője számít. Azért, mert a németek kegyeiből visszakapták a Felvidéket és Erdélyt, eladták magukat nekik, pedig mondhatom Ön­nek, az ily mód visszaszerzett területekért igen nagy árakat fognak fizetni nekik." A Churchill részéről a majdani békekonferencián Teleki számára jelképesen üresen hagyni ígért szék már a Jugoszlávia elleni akcióban való részvétel megvalósulásakor kérdésessé, a továbbiakban pedig teljesen tárgytalanná vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom