Századok – 1993

Történeti irodalom - Széchenyi István válogatott művei I–III (Ism.: Urbán Aladár) III–IV/527

532 TÖRTÉNETI IRODALOM 532 Széchenyi pozitív bécsi szerepe (így Lajos főherceg tájékoztatásában, vagy pl. Esterházy Pál és Kossuth találkozásának megszervezésében), de a végkifejlet: Batthyány azonnali miniszterelnöki kinevezése már kedve ellenére történt. Nem alaptalan a gyanú, hogy Széchenyi szerencsésebbnek tartotta volna azt a meggondolást, hogy 6t nevezik ki miniszterelnöknek... Spira György korábban azt a nézetet vallotta, hogy Batthyány Lajos Széchenyit is meghallgatva állította össze minisztériumát. Az itt közölt összefoglalás ezt nem említi. Szól március 23-i magatartásáról, amikor gyorsan igent mondott Batthyánynak és elvállalta a közmunka és közlekedésügyi miniszterséget, majd elmondja, hogy Széchenyi is szerepet játszott a március végi, az udvarral folytatott tárgyalásokban. A tanulmány a továbbiakban inkább csak utal a tárcáját átvett Széchenyi miniszteri tevékenységére (Lánchíd, tervezet a Pestet körülvevő csatornára, a leendő vasútvonalak előmunkálatai stb.), s inkább az őt nyugtalanító fejleményekkel foglalkozik a pesti munkások szervezkedésétől a nemzetiségi mozgalmakig, a népképviseleti országgyűlés munkájától a Pest és Bécs között egyre növekvő feszültségekig. A naplóbejegyzések jóvoltából követhető, a Széchenyiben kavargó gondolatok és növekvő félelmek leírása dominál ezekben a részekben, miközben például innsbrucki útjáról, vagy királyi biztosként Erdélybe történő küldetéséről szó sem esik. Azt azonban el kell ismernie a recenzensnek, hogy az életrajzi vázlat töretlen vonalvezetéssel visz el Széchenyi 1848 augusztus végi-szeptember eleji összeomlásához. Forma szerint ez az áttekintés a döblingi első két évvel is foglalkozik egészen 1851 nyárutóig, amikor többé nem kerülnek ki önmagát vádoló írások Széchenyi tollából. A döblingi évek alkotó szakaszával a Sashegyi Oszkár által írott életrajzi részlet foglalkozik. Széchenyi 1851 augusztusától egészen 1856-ig sem naplót, sem levelet nem írt. Amikor ismét tollat vett kezébe — mondja szerző — Széchenyi már nem azonos a korábbi politikussal, reformerrel és íróval, akit kortársai korábbról ismertek, — ez már az öreg Széchenyi. „Kínzó önvádjaitól már megszabadult, de a döblingi intézetet nem hajlandó elhagyni: Döblingre ítélte saját magát." Megismerkedve az 1849 utáni eseményekkel, s megszabadulva a nemzethalál víziójától (valamint saját anyagi csődjének félelmétől), egyre inkább figyelemmel kísérte a birodalmi belpolitika és a nemzetközi helyzet alakulását. A nyílt abszolutizmus kormányzati rendszerével megismerkedve nemcsak önvádjaitól szabadult meg, hanem egyértelműen Ferenc József és tanácsadói ellen fordult. 1856-ra világossá vált számára, hogy a krími háború következtében Ausztria nemcsak volt szövetségesétől, a cserbenhagyott Oroszországtól, de a nyugati hatalmaktól is elszigetelődött. Az is kétségtelenné vált, hogy az osztrák államháztartást csőd fenyegeti. Ezek a felismerések adták ismét Széchenyi kezébe a tollat, s így született az Önismeret, valamint a Bach ellen írott Egy pillantás. Egy kisebb próbálkozástól eltekintve Széchenyi az intenzív munkát, az Önismeret írását 1857 február közepén kezdte el. A célkitűzés magyarázata — Széchenyi szavaival — az, hogy az önismeret „minden emberi bölcsességnek legmélyebb sarkalata". Mint Sashegyi Oszkár értelmezi Széchenyi szavait: „Az embernek mindenekelőtt önmagát kell megismernie ahhoz, hogy a világot megismerhesse és abban eligazodhassék, hogy erőihez mérten tevékenykedjék az életben." Ez a munka Széchenyi életében nem vált ismertté, pedig ó — írja az összefoglalás — nem az asztalfiának szánta. Célja ezzel a munkával is a politikai cselekvés volt, s több benne a politikai mondanivaló, a kritika, mintsem az elmélkedés. A három részből álló hatalmas munka jellegzetesen romantikus alkotás. „Benne — írja Sashegyi Oszkár — a gondolatok árja úgy hömpölyög, mint egy megáradt hegyi folyam, megállíthatatlanul, elementárisán, minden racionális szerkezetet nélkülözve." Ennek ellenére az utólagos mérlegelés három részre, s azon belül fejezetekre osztotta az Önismeret szövegét. Az első részt a sajtó alá rendező „Elmélkedések"-nek nevezi, amely az egész munka filozófiai alapvetése és egyben az öreg Széchenyi „gazdag élettapasztalainak valóságos tárháza". Az önismeret és a politika ezekben a részekben is összefonódik, de menetközben a szerző politikai érdeklődése egyre inkább eltolódik a napi politikai események és — egyelőre csak elvontan — az abszolutista kormányzat kritikája felé. 1857 áprilisában következik be a radikális fordulat az írás hangvételében, azt követően, hogy Széchenyit, mint megyebeli birtokost, Zala megye főnöke felszólította, hogy a megyén májusban átutazó császári pár méltó fogadásához ő is járuljon hozzá. A gróf Béla fiát azonnal Londonba küldte, hogy ne kelljen jelen lennie a fogadáson. Munkájában pedig egyre nagyobb teret kap a politika: előbb az elhunyt Schwarzenberg miniszterelnökségét veszi szókimondó bírálat alá, majd a birodalom kormányzata, végül pedig a császár maga lesz kritikájának tárgya. A család az 1860 márciusában tartott házkutatás során lefoglalt kéziratnak azt a 200 lapját kapta vissza, amely az általános elmélkedéseket tartalmazza, bár azok végén már találhatók voltak kritikai megjegyzések. Amikor Tasner Géza 1875-ben ezt az anyagot Önismeret címmel közzétette, ez utóbbi részeket elhagyta. A monarchia összeomlása után, amikor az addig ismeretlen terjedelmes folytatás is előkerült, Károlyi Árpád úgy vélte, hogy annak első 37 oldala még az Önismeret része, de a továbbiak