Századok – 1993
Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413
III. BÉLA KIRÁLY JÖVEDELMEI 431 óta bányavízzel küszködő Hunyadi-kori termelés. Ettől a számarányokhoz még nem jutunk közelebb. Ha figyelembe vesszük, hogy Károly Róbert reformja, amelyik a fenti, az urburával kapcsolatban elmondott jövedelmi arányokat létrehozta, nyilvánvalóan nem célozhatta meg a király bevételek radikális csökkentését; s elismerjük, hogy előzőleg a nemesfém termelési és feldolgozási költségei elérték mondjuk a reform utániak 2/3-át, akkor is az aranynál maximum 40%-os lesz a királyi jövedelem, az ezüstnél pedig 5()%-os. A bányászat eredményeinek kimutatásához a 12. század végi lista 11 201 kg-os adatát a legnagyobb jóindulat mellett is legalább meg kellene dupláznunk, ami — sokadszor mondjuk — elképzelhetetlen. Az egyetlen valamirevaló kapaszkodót végül is az jelentheti, hogy a III. Béla kori és a Mátyás-kori nemesfém-termelés adatai között viszonylagos összhang áll fenn. Mint láttuk, a Mátyás-kori arany- és ezüstbányászat tiszta hozamának meg kellett haladnia a 25 000 kg ezüst-értéket, ez a mennyiség pedig megközelítőleg két és félszerese a III. Béla kori lista adataiból kihámozható 11 201 kg-os értéknek. Ez a két és félszeres növekedés egyáltalában nem tűnik abszurdnak, mármint abban az esetben, ha feltételezzük, hogy 1185(1195)-ben az illetékes tisztviselő egyszerűen összeadta a bányászatból és a pénzváltásból befolyó bruttó jövedelmet, de nem vonta le belőle a bányászat és a feldolgozás-pénzverés költségeit. Ha ezt a valószínű hibát korrigáljuk, akkor a végösszegnek legalább 1/3-át kell elvennünk ahhoz, hogy hozzávetőleges képet kaphassunk III. Béla nemesfémből származó nettó bevételeiről. (Az 1/3-os arányt azzal tudjuk indokolni, hogy a 12. századi munka- és adminisztrációs költségek nyilvánvalóan alacsonyabbak voltak, mint a 14. század elejiek, s még inkább mint a 15. század végiek; s azzal is számoltunk, hogy a bruttó bevételként jelentkezett ezüsttömeg bizonyos, nyilván nem kicsiny hányada a kényszerbeváltásból származott, tehát jóval kevesebb költség terhelte.) Ide elérkezve is szembe kell azonban néznünk azzal a problémával, hogy még egy ilyen korrigált jövedelem is magasan meghaladja azt az összeget, amit Mátyás király hasonló eredetű jövedelmeként tartunk számon (11 201 kg ezüst 2/3-a is közel 7500 kg, míg Mátyás nemesfém-bevételei csak 2370 kg ezüst-súlyra tehetők). Ez az ellentmondás azonban viszonylag könnyen megoldható. A kötelező nemesfém-beváltás és a királyi nemesfcm-monopólium eredeti, teljes formája egyszerre szűnt meg Károly Róbert király már említett reformjaikor — azaz a III. Béla által élvezett bevételek jelentős része egyszerűen elmaradt. Ezek pótlására vezették be ugyanez reformok során a sokáig szintén „lucrum camerae" néven ismert egyenes adózást. Az eredeti elgondolás egyfelől nyilván az volt, hogy a fent leírt okokból gyakorlatilag kiszámíthatatlan pénzváltási jövedelmet tervezhetőbbel váltsák fel, és egyben érdekeltté tegyék a földbirtokosokat a nemesfém lelőhelyek felkutatásában és hasznosításában. Másfelől viszont a király nyilván úgy számolt, hogy az egyik oldalon kieső régi jövedelmeket a másik oldalon befolyó újak többé-kevésbé pótolni fogják. Maga Károly Róbert alatt azonban ez a feltevés — az eredeti számok alapján — nem vált be, mert az újfajta adózás és a nemesfém-termelés jövedelme együttesen is csak 7286 kg ezüst-értéket ad, ami alig 65%-a a III. Béla kori számnak (a sokat emlegetett 11 201 kg-nak), s még a fönt javasolt korrekcióval is legföljebb egyenlő lesz azzal. Az új adó összege azután a 14-15. században folyamatosan növekedett, igaz, azok az adatok, amelyek ezt tükrözik (Hóman, Engel és Fügedi E. számításai) nem
