Századok – 1993
Tanulmányok - ifj. Barta János – Barta Gábor: III. Béla király jövedelmei (Megjegyzések a középkori uralkodóink bevételeiről) III–IV/413
418 IFJ. BARTA JÁNOS - BARTA GÁBOR nek legalábbis egyenlőnek kellett volna lennie az 1185(1195)-össel, a 16. század elején pedig — a technikai-gazdasági fejlődéssel is számolva — meg kellett volna haladniuk az eredeti összeg kétszeresét. Tegyük mindehhez hozzá, hogy, mint láttuk, Hóman B. még azt is feltételezte: az 1195-ös adatsor nem valamennyi főpapi jövedelmet, hanem csak a királyi jövedelmek után szedett tizedet tartalmazza. Kristó Gyula pedig egyenesen úgy véli, e kimutatás készítői még el is tagadtak valamennyit a kérdéses jövedelmekből. A fentiek értelmében ez esetben a III. Béla kori följegyzés tökéletesen értelmezhetetlenné válna. Csakhogy Hóman minden alapossága ellenére is tévedett. Ugyanis abból indult ki, hogy a szóban forgó listának a püspöki jövedelmeket felsoroló része azzal az állítással indul, miszerint „az esztergomi (érseknek) van a királyi udvarból a pénzből hatezer márkája..."18 . Ez a mondat azonban nem az általa idézett Kálmán-féle törvénycikkekre utal, mert azok kizárólag a vám- és vásárjövedelmekről szóltak, nem általában a királyi jövedelmekről. Minden további nélkül tökéletesen érthetővé válik viszont akkor, ha a „pénzből" (de monetis) szóból kiindulva, (s figyelembe véve, hogy a mondat folytatása „egy pénzverőmestert" említ1 9 ) — az esztergomi érsekség hagyományos és közismert pisetum-jogára (a pénzverés haszna utána a királytól kapott tizedre) vonatkoztatjuk.2 0 Az 1185-ös lista eszerint a valódi püspöki jövedelmeket kívánta összegezni, de még mindig magyarázatra szorulnak aránylag magasnak tűnő számai. E magyarázatot mindjárt azzal a kevésbé közismert ténnyel kell kezdenünk, hogy éppen a 12. században kezdődik a tized megosztása a kanonokjaikat addig saját bevételeikből ellátó püspökök és a káptalanok között (az első adat éppen az esztergomi érsekségre vonatkozik 1156-ból)2 1 , de a folyamat igazából csak a 13. században hoz komoly változásokat. A 12. század végi kimutatás ezek szerint a teljes, a későbbiek — főképpen a 16. századiak — viszont már csökkentett tizedbevételeket tartalmaznak. Mivel pedig a szakirodalom egyenesen úgy tudja, a dézsmának körülbelül harmada került át a káptalanokhoz — az az aránytalanság, amiről fentebb szóltunk, legalábbis értelmezhetővé válik. Azaz a püspöki jövedelmek részletező összehasonlítása nem tűnik többé eleve felesleges fáradságnak. Ebben az összehasonlításban mellőznünk kell a 14. század elejére vonatkozó adatsort. Az Anjouk hatalomra kerülésével végződő anarchia és belháború-sorozat valószínűleg nemcsak a népesség számának újabb — ha nem is radikális — csökkenésével járt együtt, hanem mindenféle, köztük az egyházi jövedelmek beszedését is megnehezítette. Azt se feledjük, hogy az egyház lényegében elkötelezte magát az új dinasztia mellett, a kiskirályok pedig mindent megtettek a klérus jövedelmeinek megkaparintására, sőt a főpapi állások kisajátítására is.2 2 Egyik tényező sem növelhette a főpapok pillanatnyi jövedelmeit. Végül azt sem zárhatjuk ki, hogy a komoly anyagi megterhelést jelentő pápai „servitium" esetében püspökeink ekkor is engedtek annak a csábításnak, amit történészeink egy része, éppen a 12. századi lajstrommal kapcsolatban, feltételezett: igyekeztek a lehető legkevesebbet bevallani a kivetés alapjául szolgáló bevételeikből. Mint már említettük, a 16. századi adatsort viszont kutatóink általában hitelesnek fogadják el, csak kisebb aránytalanságokat javasolnak korrigálni. A hitelesség mellett szól, hogy a velencei követek híradásait a szakirodalom általában igen meg-