Századok – 1993

Krónika - Juhász Gyula (1930–1993) (Benda Kálmán) II/387

388 KRÓNIKA ráfiája nemcsak szerzője széles látókörét tanúsította, hanem történetírói tisztességét is bizonyította. Eredményei, megállapításai ma is érvényesek, s a két világháború közti idő magyar külpolitikára idehaza és határainkon kívül egyaránt kézikönyvnek számít. A nagy összefoglalás mellett születtek Juhász Gyula jelentős forráskiadványai ugyanebből a korszakból. Közöttük egyik legfontosabb a magyar-német diplomáciai viszonyt dokumentáló hatalmas kötet: A Wilhelmstrasse és Magyarország, 1933-1944. A magyar külpolitikáról kialakított hivatalos, egyoldalúan negatív ítéletet már ez a kiadvány is erősen megkérdőjelezte, de még inkább a másik, amely az 1943. évi magyar-brit titkos béketárgyalások iratait adta közre. Ezekből a kiadványokból világossá lett, hogy az akkori magyar kormány megpróbálta, ami számára lehetséges volt, hogy a német nyomást kivédje, s hogy ez nem sikerült, nem a szándékon múlott. A háborús diplomácia tényszerű adatainak feltárása után Juhász Gyula az események hazai szellemi hátterét, a végső okokat, az 1930-1940-es évek magyar politikai gondolkozását vette vizsgálat alá. Azt, hogy a magyar politikai közvélemény hogyan vélekedett önmagáról, a nemzet helyéről az európai közösségben. Milyen helyet, és milyen célokat látott maga előtt. Másként szólva: hogyan alakult, változott magyarságtudatunk ebben az időszakban. Ez a téma, emlékezhetünk rá, sokáig, nagyon sokáig tabu volt, magyarságról, nemzeti tudatról nem lehetett írni. Juhász Gyula tudósi alapossággal átvizsgálta a tárgyalt kor irodalmát, folyóiratokat, könyveket és újságokat, s tanulmányok egész sorában mutatta ki, hogy a „fasiszta nemzet" súlyos ítélete, amit a magyarság egészére kimondták, tévedés, sőt rágalom. 1983-ban kötetben foglalta össze vizsgálódásai eredményeit az 1939-1944 közötti magyar politikai közgondolkozásról, nem hallgatva el munkájában, ami negatív volt, de rámutatva a pozitív értékekre is. Nagy szolgálatot tett ezzel önmagunk jobb megismerésének, megingott nemzeti önbecsülésünk ügyének, a mesterségesen is táplált magyar kisebbrendűségi érzés leküzdésének területén. Egyre terebélyesedő történeti munkássága már korán méltánylást kapott a tudományos fórumoktól. 1963-ban a történettudomány kandidátusa, 1977-ben doktora. Ugyanebben az évben akadémiai díjat kap. 1985-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1990-ben rendes tagjává választja. Az Akadémia filozófia és történettudományok osztályának elnökhelyettese. Tagja az MTA Történettudományi Bizottságának, Nemzetközi Bizottságának, elnöke a Második világháború története magyar nemzeti bizottságának, hogy csak a legfontosabbakat említsem magas tudományos megbízatásai közül. 1985-ben megbízást kap a Magyarságkutató Csoport, hamarosan Intézet megszervezésére, s bár erről a tisztéről néhány év múlva leköszönt, mindvégig ő volt az elnöke az Országosan Kiemelt Tudományos Kutatások, az OKTK szervezetében a magyarságkutatási főiránynak. 1986-ban kinevezték az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójának. És amit talán mindezt megelőzően kellett volna említenünk: 1963 óta a diplomáciatörténet tanára a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, 1977 óta egyetemi tanárként. Nemzedékek nőttek fel keze alatt és váltak a magyar múlt, elsősorban külpolitikai és diplomácia történetének kutatójává. Tudományos és közéleti tevékenységéért a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval díszített csillagrendjével tüntették ki.