Századok – 1993

Történeti irodalom - Vass Henrik – Vida István: A koalíciós korszak pártjainak szervezeti szabályzatai 1944–1948 (Ism.: Izsák Lajos) II/364

362 TÖRTÉNETI IRODALOM 364 amire egyébként a békeszerződés is kötelezte Ausztriát. 1923-ban kötöttek meg egy erre vonatkozó egyezményt. Ez ugyan főként a proveniencia-elv alapján állt, de a pertineneia érvényesítését sem zárta ki. A homályos megfogalmazások Weilguni szerint szándékosak voltak, hogy teret engedjenek a különféle interpretációknak. A dubrovniki és a spliti levéltárat az osztrákok egészében átadták, de 1926-ben a folyamat megszakadt a változó értelmezések miatt, az osztrákok igyekeztek az időt húzni. A második világháború idején a német hatóságok ismét számos levéltári anyagot hurcoltak el, összesen 22 vagonnyit. Ezt a bécsi „birodalmi levéltár" volt köteles feldolgozni, különösen az első világháború előtti időszak vonatkozásában, három dokumentum-kötet meg is jelent. Ezeket az állagokat 1945 után visszaadták, a feldolgozás nyomait eltüntették az iratokról (kiradírozták). 1958-ban osztrák kezdeményezésre új egyezményt kötöttek. Jugoszláv részről 1960-ban három kötetben nyújtották be a további igényeket, nemegyszer olyan anyagok vonatkozásában, amelyekről csak feltételezték, hogy ausztriai levéltárakban találhatók. Ezen a ponton a tárgyalások újra megszakadtak. Az 1972-es kulturális egyezménybe fel sem vették az egész kérdéskört. De az igényekkel mégis előálltak. 25 ládányi anyagot, amely a háborúban elhurcoltból ekkor került elő (?), vissza is adtak az osztrákok. Egyébként az osztrákok ettől kezdve csak olyan anyagokról voltak hajlandóak tárgyalni, amelyekről jugoszláv részről bebizonyították, hogy ausztriai levéltárakban találhatóak. A pulai tengerészeti könyvtár 40 000 kötetes anyagát önként engedték át. Mintegy 3500 oklevelet, a határőrvidékre vonatkozó számos iratot is átadtak. De Ausztriában maradt még pl. Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmének (itt a szövegben Sirena néven szerepel) egy horvát kézirata, vagy a Zrínyi - Frangepán per egész anyaga. Ausztria ellenszolgáltatásként mindig a jugoszláviai osztrák konzulátusok iratanyagát követelte, egyelőre a szarajevói főkonzulátusét kapta meg. Az egész kérdéskör a könyv megírásának idején még lezáratlan. Weilguni utal a jóindulatnak mindkét fél részéről megnyilvánuló hiányára. Érdekes összegzésében Weilguni megállapítja: a kapcsolatokban Jugoszlávia érdekeltebb. Nagy akadálya a kapcsolatok kiépítésének a pénzhiány mindkét részről. De az osztrák fölényérzet is, amely Bécset tekinti Közép-Európa természetes kulturális középpontjának. Az is számít, hogy Jugoszláviának rossz az image-a Ausztriában, kommunista volta, meg a vendégmunkások miatt is. Az ausztriai kisebbségek, vagy a levéltári ügy rendezetlensége állandó nehézségeket okoz. Egészében mégis jónak lehet nevezni a kapcsolatokat, bár a jugoszláv igényeket nem mindig elégítették ki. Mindenesetre több a konfliktuslehetőség, mint pl. magyar vonatkozásban. A kötet végén található az összes megkötött egyezmény jegyzéke (címmel és dátummal), valamint egy forrás- és irodalomjegyzék, levéltári források, folyóiratok és feldolgozások egy nagy betűrendben. A névmutató mellett külön helynévmutató, amely a helységeket a szövegben szereplő formájukban hozzák, tehát hol Klagenfurt, hol Celovac, a megfelelő lapszámokkal, de egymásra is utalva. Mint a tartalmi ismertetésből világosan kiderül, a kötet a kulturális kapcsolatok csontvázát, ha úgy tetszik, bürokratikus oldalát mutatja be. Tehát szó esik pl. kölcsönös képzőművészeti kiállításokról, de ezek tartalmáról és főleg hatásáról semmit sem tudunk meg. Persze, ha a szerző ezekre a kérdésekre is kitért volna (vagy akárcsak felsorolta volna pl. a történész-találkozók tematikáját), akkor könyve háromakkorára nőtt volna meg. És vele a kiadás nehézségei! A másik probléma még kevésbé a szerzőn múlik. Egy 1990-ben megjelent könyvön nem kérhetjük számon az azóta eltelt változásokat. így a könyv most már egy lezárt korszak emléke. A konfliktusforrások nyilván továbbélnek, csak most mások kerültek az előtérbe. Figyelemreméltó a szerzőnek az önkritikus megállapítása az osztrák fölényérzetről. Bennünk magyarokban is sok ilyen van szomszédaink kapcsán (persze itt az osztrák kivétel!), csak ezt nem szoktuk könyvekben elismerni. Ezért sem árt néha odafigyelni a szomszédokra. Niederhauser Emil VASS HENRIK - VIDA ISTVÁN A KOALÍCIÓS KORSZAK PÁRTJAINAK SZERVEZETI SZABÁLYZATAI 1944-1948. MTA Politikatudományi Intézet - ELTE Politológiai Tanszék, Budapest 1992. 304 I. Másfél évtizede annak, hogy az 1944-1948 között működő politikai pártok programjai gyűjteményes kötetben megjelentek. A pártok szervezeti szabályzatai azonban, amelyek a programkészítéssel nagyjából egyidősek, nem kerültek sem a készítés időszakában nyilvánosságra, sem később, vagy legfeljebb aprónyomtatványként jelentek meg, s ma már igen nehezen érhetők el, jobbára csak a nagyobb könyv-