Századok – 1993

Történeti irodalom - Kratkaja Isztorija Vengrii sz drevnejsih vremen do nasih dnej (Ism.: Niederhauser Emil) II/346

TÖRTÉNETI IRODALOM 349 elnöksége idején járta ez a felfogás. A rendszerről idézi a KMP értékelését, amely fasisztának nevezte, de a mai magyar álláspontot is, amely szerint: ellenforradalmi rendszer. A kommunista pártról elmondja, hogy illegalitásban működött, igen nehéz körülmények közt, állásfoglalásait mégis úgy idézi, mintha azok komoly befolyást gyakoroltak volna az eseményekre. A belső frakcióharcokat az emigrációban csak röviden említi, meg a Komintern beavatkozását ezekbe. Jól mutatja be a világgazdasági válság súlyos hatását, s Gömbös eredménytelen kísérletét totalitárius rendszer létrehozására. A külpolitikai útkeresést, az olasz, majd német orientácót csak röviden tárgyalja, az első bécsi döntésnél (1938) nem említi, hogy 80%-ban magyar lakosság került ekkor Magyarországhoz. A kulturális fejlődésről szóló alfejezet a tudomány alacsony színvonalát állapítja meg, ami talán túlzás. Említi Hóman és Szekfű Magyar történetét, de úgy, mintha Hóman már megírásakor miniszter lett volna, nem csupán jóval később. A zenéről szólva Bartók és Kodály áll az előtérben, a hivatalos zenei élet képviselőjeként Hubay Jenót említi, de Dohnányi Ernő neve nem szerepel. A második világháborúról szóló fejezet érdemben a német megszállásig tárgyalja a fejlődést, Bajcsy-Zsilinszky Endre neve csak itt kerül elő, korábbi politikai tevékenységéről nincs szó. A második bécsi döntésről szólva, ahol valóban nem csak magyarlakta területek kerültek Magyarországhoz, nem említi a Romániának Besszarábia ügyében adott ultimátumot, holott ez vetette fel egyáltalában Erdély kérdését. A szovjetellenes háború során említi a 2. magyar hadsereg kiküldését, de ennek katasztrofális vereségét nem. A nyugati béketapogatódzásokról csak röviden esik szó, érdemben valóban eredménytelenek voltak. Magyarország felszabadítása. A népi-demokratikus forradalom győzelme a következő fejezet címe. A fegyverszüneti tárgyalásokkal kezdődik, de 1944. október 15-én az eseményeiről csak annyi szó van, hogy Horthy átadta a hatalmat Szálasinak, a fegyverszünet megkötése, a kiugrási kísérlet egyáltalában nem kerül tárgyalásra. Az új rendszer szegedi, majd debreceni kezdeteiről, az MKP szegedi kiáltványának ismertetéséről szólva nem említi a szerző, hogy az a nyugati hatalmakkal való jóviszonyt is igényelte, s ez a pont így került be a pártokat egyesítő Nemzeti Függetlenségi Front programjában is. Azt kimutatja Puskás, hogy a Szovjetunió nem volt érdekelve Magyarország Németország elleni hadbalépésében. A debreceni nemzetgyűlés és az ideiglenes kormány létrejötte után a földosztást, az agrárreformot tárgyalja viszonylag részletesen. A következő fejezetek (A népgazdaság helyreállítása és a dolgozók hatalmának létrehozása) 1953-ig mennek el; (A népi demokrácia politikai rendszerének átalakítása. Sikerek és kudarcok; Magyarország az 1960-80-as években; A reformok és a megújulás útján) már címükben hordozzák a tartalmat, a szocialista átalakulás diadalmenetét, még ha itt-ott voltak is nehézségek. A perspektíva, amely felé ezek a fejezetek haladnak, a szocializmus alapjainak lerakása, a fejlett szocializmus építése, egy helyen még a kommunizmus alapjainak a lerakásáról is esik szó. Egyik pártkongresszusról haladunk a másikra, s megtudjuk, milyen eredmények születtek. Hogy ezek a számok mennyire reálisak, az fel sem vetődik. Ezért itt nincs is értelme tartalmi ismertetésnek, csak néhány kritikai megjegyzést teszünk. A szerző szerint a Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül a nyugati hatalmak érvényesítették befolyásukat, holott ma már tudjuk, hogy ez a szovjet befolyás intézményesítése volt. Arról nem esik szó, hány embert vittek el hosszú időre kényszermunkára, és mikorra tértek vissza a hadifoglyok. Az 1945-ös őszi választások előtt a kisgazdapárt szovjetellenes agitációt folytatott - az adott körülmények közt erről persze szó sem lehetett, a nemzeti függetlenséget hangsúlyozta. Puskás szerint a személyi kultuszt Rákosi eleinte csak eltűrte (?), később maga is ösztönözte. Az első ötéves tervnél esik szó arról, hogy az túlméretezett volt, az iparfejlesztés a mezőgazdaság rovására ment végbe. A szövetkezetek kiépítésével kapcsolatban azért megírja Puskás, hogy a parasztcsaládok egynegyede ellen bírói eljárások voltak folyamatban. Azt is elmondja, hogy a sztálini modellt vezették be, amely a szocializmus deformációja. Ez vezetett a válsághoz. Az 1956-ot tárgyaló alfejezett címe: az október-novemberi események. A magyar olvasónak az akkor emlegetett OSE (októberi sajnálatos események) jut az eszébe erről. Először polgárháborúnak nevezi, amelybe a szovjetek is belesodródnak. Később idézi az 1959-es párthatározatot, amely az egészet ellenforradalomnak nevezi, majd az 1989-eset a népfelkelésről. Az események felsorolása többnyire korrekt, bár szó van emigránsok beavatkozásáról és nyugati fegyverszállításokról - semmi ilyesmi nem volt. Mindszenty kiszabadulása után államfőként viselkedik, de hogy mikor került börtönbe, azt nem lehet tudni, a korábbi fejezetben csak monarchista nézeteiről volt szó. A forradalmi bizottságokat, munkástanácsokat csak idézőjelben említi a szerző. Beszél tucatnyi szélsőjobboldal pártról, amely ezekben a napokban alakult. Bár általában Puskás kevés külpolitikai kitekintést ad, itt elmondja, hogy a Varsói Szerződés tagállamai, sőt Kína és Jugoszlávia is beleegyezésüket adták a második intervencióhoz, amely a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére következett be. Végül szól arról, hogy az eseményeknek mindkét oldalon voltak áldozatai, 1957-58-ban a hatóságok még nem ragaszkodtak a törvényességhez,