Századok – 1993
Beszámoló - 125 éves a Magyar Történelmi Társulat. Ünnepi ülésszak (Kovács Éva) II/332
334 BESZÁMOLÓ 334 történetében. A dualizmus idején a lengyel-magyar kapcsolatok jelentéktelenek. A századfordulótól kezdve az osztrák-magyar gondolkodásban Lengyelország mint a Monarchiát Oroszországtól — s ezzel az orosz pánszláv mozgalomtól — elválasztó „Vorland" jelenik meg, s válik fontossá. Trianon után a német-olasz kapcsolatok mellett Horthy igyekezett ápolni kapcsolatait a Piludski-vezette Lengyelországgal is. A két ország egymásrautaltságát erősítette a két világháború között a közös csehszlovák-ellenesség. Magyar oldalról a revízió vágya rontotta meg a kapcsolatokat, míg a lengyelek szemében Csehszlovákia, mint a legnyugatibb szláv állam, az ország berendezkedésétől függetlenül, túl erősen kötődött Oroszországhoz. Lengyelország számára pedig létkérdés volt (Szovjet) Oroszország kiszorítása Európából. Ebben szövetségest talált Magyarországban, s igyekezett elősegíteni a román-magyar, jugoszláv-magyar közeledést is. Az 1930-as évek második felében — idézte tovább a kapcsolódási pontokat Szokolay Katalin — a közös lengyel-magyar határ reménye villanyozta fel a közvéleményt, azonban e vágy 1939-ben csak megbocsáthatatlan körülmények között teljesülhetett. Ezek az apró történeti adalékok azt jelezték, hogy Trianon után magyar részről az elszigeteltségtől való félelem, a revízió reménye, a magyar küldetéstudat illúziója és a közös balsors — mint történeti érv — táplálta a barátságot. Lengyel részről pedig ugyanezt segítette Magyarország geopolitikai helyzetének felértékelése, valamint a két nagyhatalom közé beékelődött országok önálló politizálásának igénye. Szokolay Katalin előadását újabb adatokkal egészítette ki előadásában Maciej Kozminski, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövete. Az 1935 novemberében vallás- és közoktatásügyi miniszterként Varsóban járt Hóman Bálint gondolatait idézte, aki szerint a magyar-lengyel barátság azon közös történeti sorsból fakad, hogy e két nemzet állt a nyugati keresztény kultúra határán. Mindkettőjük számára döntő volt mindig Kelet és Nyugat egyensúlya, s a nyugati civilizáció védelme. A wilnói egyetem rektora lengyel részről Hedvig és Jagelló Ulászló házasságát jelölte meg, mint a lengyel-magyar sorsközösség kezdetét. Az előadó által idézett egyik krakkói konzervatív folyóirat a két nép hasonlóságának okait szintén a „kereszténység védőbástyája" szerepben, s a nemesség lovagias értékeit (becsület, hűség, vitézség, nők tisztelete) nemzeti vonássá emelő „néplélekben" találta meg. Noha ezek a magyarázatok — emelte ki az előadó — nem ritkán történeti tévedésen, tudatlanságon, romantikus elképzeléseken alapultak, a magyar-lengyel barátság, közös sorsértelmezés összekapcsolódott Kelet és Nyugat geopolitikai és civilizációs értelmű határának meghatározásával, a két nép történetében rejlő sajátos és egyetemes vonások feltárásával. A következő előadó, Szvák Gyula az orosz történetírás jellemzőit vizsgálta. Az orosz történelem legfontosabb sajátossága — az előadó szerint — a 15. század végén kialakult abszolutisztikus, totalitárius rendszer. Jellemző sajátosság még az idegen hatás (amely azonban nem tud átstrukturáló változást előidézni, inkább puszta kihívás marad), az állam és az uralkodó meghatározó szerepe, az európai értelemben vett városok és a polgárság hiánya, a rendi szabadságjogok, a társadalmi garanciák (mint a polgári szabadságjogok csírái) hiánya. Az előadó a 19. sz. közepétől kezdve elemezte az orosz történetírás korszakait. Ekkor jött létre a Szalavjov nevével fém-
