Századok – 1993
Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270
304 M ESTERHÁZY KÁROLY állapítása: a magyarok műveltsége messze túl volt a törzsi-nemzetségi társadalmak kötelékein, ezért hiányzik a férfiaknál az állatősök ábrázolása, ezért nem egyedi jelvény, hanem áru az öv. Más aspektusból ugyanezt hangsúlyozta Dienes: a magyar társadalom magas fokú szervezettségét fejezi ki e művészet a maga szimbólumaival, gondolati hátterével, egységességével. Eredetében az iráni-kaukázusi ill. posztaszaszanida mohamedán művészetet véli lényegesnek. A gondolati háttér magyarázatában viszont eltér Lászlótól mind az életfa, mind az állatábrázolások kérdésében. Lényegesnek tartotta a megrendelők körét. Bartha Antal a 9. századi magyar szállások környezetének emlékeit vizsgálva megállapította, hogy az indás-palmettás művészet széles körben elterjedt a kazároknál, a kaukázus előterében, és az erdős steppe népeinél is. Szerinte a kaukázusi-alán hagyományoknak nagyobb szerepet kell tulajdonítanunk e művészet kialakulásában, mint a szaszanida fémművességnek. Véleménye szerint az iráni-kaukázusi művészet hatásai a magyarok hagyatékában jelentkeznek a legkifejezettebben. Több vonatkozásban érintette Fodor István is a honfoglaló magyarok művészetét. Véleménye sok szállal kapcsolódik az új orosz kutatásokhoz, melyek egy önálló szogd fémművesség és művészet létét igazolták. Az irányzat nálunk legismertebb képviselője Borisz Marsak a zempléni csészét a szogd ötvösműhelyek, ill. iskolák egyikéhez kapcsolja áttételesen. Fodor feltétel nélkül elfogadja ezt a magyarázatot a kabar-horemzi kapcsolatok ellenében, miközben Marsak jó magyarázatnak véli a szogd hagyományok horezmi közvetítését. Az átadókban mindketten menekülőket vagy kereskedőket juttatnak szerephez. Fodor a magyar művészet kezdeteit Dél-Oroszországban keresi, amiben teljes az egyetértés, viszont nem érthetünk egyet azon elképzelésével, hogy ez a művészet a magyar társadalomból nőtt ki, és benne a csatlakozott kabaroknak nincs lényegi szerepe. Bálint Csanád ugyan elismeri a szogd hatást a honfoglaláskori művészetünk kialakulásában, de majdnem olyan lényegesnek érzi a bizánci és horezmi gyökereket is. Én magam úgy tapasztaltam, hogy köznépi temetőinkben a köznépnél nem figyelhető meg e művészet, ellenben az általam kabarnak tartott településterületen virágzik fel a honfoglalás után, és kereskedelem révén a vagyonosak ezt a művészeti irányt preferálják. Annyira volt tehát magyar ez a művészet, mint a magyarországi román vagy gótika. Az iráni-középázsiai és kaukázusi művészet a 9. században uralkodóvá válik a steppén, és a közvetlenül érintkező területeken is. Erről tanúskodnak a cseremisz temetők övkészletei, tarsolylemezei, a viking kereskedők útvonalaihoz közel eső vidékek emlékei. Ebben az óriási kiterjedésű művészeti körben roppant fáradságos munkával el lehet különíteni népi, de etnikai határokon túl mutató gócokat is. A kabar ötvösökkel egy ilyen góc került át a Kárpát-medencébe és működését nagyrészt itt kifejtve sikeresen virágoztatott fel egy önálló művészetet. Népivé azonban csak annyiban vált, amennyiben termékei megfizethetővé váltak. Kevesebb szó esett a kutatásban a műhelyekről. Szegedi Emil mutatta ki, hogy honfoglalóink egy speciális öntési eljárást, a kéregöntést használták, amellyel szinte lemez vékonyságú vereteket készítettek. Az ötvöstechnikákat Fettich és László is többször elemezte. Honfoglaláskori műhelyek tevékenységére először Dienes I. mutatott rá a hasonmás öweretek felkutatásakor. Magam az azonos mintájú veretek elterjedése alapján következtettem egy Felső-Tisza-vidéki műhelyre. Ezt a munkát
