Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

300 M ESTERHÁZY KÁROLY Dienes le is vonta azt a tanulságot, hogy a nevezett hagyaték nem lehet a kabaroké, és a nevezett terület sem lehet az ő településterületük. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom egységességét a régészeti hagyaték nagyfokú egységessége, minden csoportra bontásra való hiábavalósága is hangsúlyozza. Teljes mértékben csatlakozott Dieneshez Fodor I., aki tételesen is cáfolta a nevezett terület kizárólagos kabar törzsterületi voltát, és az újabb ásatások alapján e nézethez csatlakozott Révész L. is. Más oldalról a nagyfokú homogenitáson belüli különbségek, kisebb-nagyobb csoportok, esetleg törzsek, hagyatékának körülhatárolásán fáradozott Bálint Cs. és e sorok írója. Bálint az elutasító kritika után nem foglalkozott többé a honfoglaló magyar hagyatékkal, legalábbis napjainkig, magam pedig újra megkíséreltem megmagyarázni azt a jelenséget, miért van a Felsó-Tisze-vidékén különálló gazdagabb tömb, ami viszont hiányzik az Árpádok központjaiban. A vizsgálatok egy ötvösműhely feltételezésére vezettek, amely áruival az akkori ország jelentős részét ellátta. Ezzel azonban elhárult Dienes és Fodor legfőbb kabar-ellenes érve. Sőt a halotti szemfedőről is kiderült, sem nem ugor kori, sem nem magyar, hanem éppen török népek közvetítésével átvett még délebbi kulturális örökség. Révésznek pedig azt kellene bebizonyítania, hogy a történeti hagyománnyal szemben a Felső-Tisza-vidékén temették el Árpádot és utódait. A Felső-Tisza vidékét tehát településtörténeti okokból, melyet most újra számos más érv is támogat, a kabar törzsek szállásterületének tekintem. Újra eljutottunk László Gy. ötletéhez, mely szerint a terület a kabar törzsek lakhelye. A kabar kérdés azonban koránt sincs lezárva. Ami a hét magyar törzs emlékeit illeti, sokban kapcsolódnak a kéttagú csüngős veretek elterjedéséhez. Ezzel kapcsolatban folytatni kellene Bálint vizsgálatait, de az időrenddel egyeztetve. Lehet ugyan, hogy nem törzsi területekre, hanem műhelyekre derülne fény, de a próbálkozások előtt kár jóslásokba bocsátkozni. A magam részéről a törzsi helynevek egykori temetőitől várom a feleletet. Egyre több 10. század elejétől keltezhető temetőről van tudomásunk: A kezdetet Kérpuszta jelezte, folytatása Nyitrakér (Milanovce) és Ipolykeszi (Male Kosihi) határában levő Kérd falu temetője és további Kér törzsbeli falvak temetői lehetnek. A Kérek tehát biztosan nem egyetlen tömbben telepdtek meg, sőt azok sem, akiknek területén e három Kér előfordult. A nemzetségek kutatásában Dienes ötlete nyomán indultam el. Szerinte a különböző rangú temetők és temetkezések csoportosulása lehetne a kérdés kulcsa. A rangos női sírok csoportosulásában (Koroncó) tételezett fel nemzetségi központokat. Valószínűleg helyes nyomon járt, de nem vette figyelembe az időrendet. Bashalmon nem bizonyította a három temető egykorúságát, miközben a köznépi temetőnek csak Szt. László kori része ismert. Magam a leggazdagabb temetkezések történeti földrajzi környezetére alapozom elképzelésemet. Mind a gazdag férfi, mind a rozettás lószerszámos, részben a gazdag ruházatú női sírok lelőhelyeit összevetettem az egykori nemzetségi birtokokkal, nemzetségi központokkal, ispánsági központokkal. Ma is úgy találom, jó úton indultam el. E módszer nehézsége abban áll, hogy vagy a történeti adathoz nincs régészeti lelőhely, vagy a régészeti adathoz hiányzik az okleveles bizonyosság. Annyit mégis sikerült bizonyítani, hogy a leggazdagabb női temetkezések egy része későbbi nemzetségi központokhoz kapcsolható, máshol pedig ispánsági