Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 295 A nyak- és karperecek időrendjében Szabó J. Győző figyelt meg fokozatokat: a korai példányok még vékonyak, a későbbiek huzalja vastag. A köznépi leletek keltezését a legszélesebb keretekben J. Giesler végezte el. Eredményeit az új közöletlen ásatások sok ponton finomíthatják. Megtelepedés, életmód, települések A magyar etnikumnak a klasszikus honfoglaló anyag (lovas sírok) alapján való megítélése meglehetősen hamis képet adott a megtelepedésről, a településekről, az életmódról, és a velük kapcsolatos művelődési elemekről. Amit a HMNÉ-ben olvashatunk, az ma már nagyon sok kiegészítésre szorul. A magyarság megtelepedését, ill. annak határait máig ható érvénnyel rajzolta meg Kniezsa István. A helyneveken kívül a lovas sírokat is figyelembe vette. A honfoglaláskori régészet csak nagyon lassan tudja kitölteni a helynevek által körülzárt területet a maga adataival. Kniezsa térképét használta némi kiegészítéssel László Gy. a HMNÉ-ben, a kettős honfoglalás tételének kidolgozásakor, és 1988-ban is. A nyelvi térkép pontosságát közelíti a 10-11. századi leletek elterjedése, ill. a leletkataszter lelőhelytérképe. Ennek alapján vonta meg Szőke 13. a magyarság nyugati, ill. északnyugati települési határzónáját a Vág mentén és a Dunántúlon a Kapuvár-Sárvár-Egervár vonalon. A keleti országrész települési határaival nem foglalkozott. Kiss Attila 10 honfoglaláskori és 10 későbbi lelettípus elterjedése és térképezése alapján kísérelte meghatározni a településterületet. Mint várható, ezáltal leszűkítette a településterületet, adatai inkább a húsz lelettípus elterjedését mutatják, de azt is pontatlanul. Bírálói nem értettek egyet az objektívnek vélt módszer eredményeivel. A nyugati településhatár kutatásában Tóth Endre ért el új eredményeket, melyek szerint az említett várvonal a határsáv belső vonala volt. A keleti határokon belüli megtelepülést Bóna István vázolta fel a régészeti leletek segítségével, a déli határokat a szerémségi honfoglaló temetők jelzik (Batajnica), a nyugati határ külső vonalán levő leletekrők Fodor I. tudósított, az északi településvonal Nyitra felett húzódott, mint azt a csekeji temető is jelzi. A törzsenkénti megtelepedésben már László Gy. is kételkedett, ma már talán csak Kristó Gy. vallja e nézetet. Régészeink törzs- és nemzetségfőkről beszélnek inkább, és ők nyilván léteztek a 10. század közepén is, de a politikai alakulat már a 10. század elején sem volt komoly realitás. Ebben a kérdésben a törzsi helyneves falvak temetői fogják a végleges választ megadni. Újabb 10. század elejétől keltezett, törzsi tudatukat őrző települések temetői kerültek elő Budakeszin és Kiskeszin. Ez utóbbi azonban egy Kérd faluhoz tartozott, Hont megyében. Az ötvenes években a temetők alapján a magyarság falvait kis lélekszámúnak és kiterjedésűnek vélték, és a nomadizáló életmóddal kapcsolták össze. Nomád szállások meglétét igyekezett bizonyítani a temetők adatai alapján Csalog Zsolt, de sikertelenül. A legáltalánosabb felfogás szerint a magyarság a 10. században félnomád volt. Fodor szerint a 10. századi clctmód csak a 9. századi gazdálkodási gyakorlat szerves folytatásaként képzelhető el. Hasonlóképpen válekedik Györffy Gy., Bartha A., Szabó I. A letelepült, földműves életmód mellett foglalt állást László Gy., és e sorok írója. László a felgyői ásatási tapsztalatai, magam pedig az egykori település-