Századok – 1993

Közlemények - Mesterházy Károly: A magyar honfoglalás régészetének ötven éve II/270

A HONFOGLALÁSKOR RÉGÉSZETÉNEK ÖTVEN ÉVE 283 abbeli nézetét, hogy a honfoglaló magyarként ismert hagyaték a honfoglaló magya­rokhoz csatlakozott kabarok, a fejedelem harcos kíséretének emléke, ill. hagyatéka. Még 1959-ben jelent meg Szőke Béla szintén forradalmi hatású dolgozata a soros temetők új értékeléséről. Ó a társadalmi tagolódás oldaláról vizsgálta a temetőket, s az eddig szlávnak vélt soros temetőket a magyar köznéphez kapcsolta. Tételeinek részletes kifejtése csak 1962-ben, már Szőke halála után jelenhetett meg. Ugyancsak 1962-ben jelent meg a 10-11. századi sírleletek lelőhelykatasztere is 1239 lelőhely regisztrálásával. A minden hibájával együtt is nélkülözhetetlen kötet Bálint Csanád későbbi gyűjtésével együtt is csak a 90%-a lehet a teljes anyagnak. Az 1960-as évektől újra ráterelődött a figyelem a honfoglaló magyarok hagya­tékának kelet-európai előzményeire. A sort ez irányban, még a századelőn Pósta В. nyitotta meg, majd Fettich N. követte. László Gyula őstörténeti érdeklődésének kö­szönhetően több tanítványát is arra ösztönözte, hogy az új lehetőségeket kihasználva, ösztöndíjasként kezdjenek anyagfeltáró munkába, vegyék fel a kapcsolatot az orosz­országi múzeumokkal, intézetekkel. Több sikertelen agitáció (Dienes I., Szabó J. Gy.) után Erdélyi István vállalkozott orosz aspirantúrára, Ojtozi Eszter pedig több hónapos tanulmányútra szakdolgozata anyaggyűjtésére. Erdélyi sok, számunkra na­gyon fontos leletre (pl. az egyetlen ép tarsolylemezre), felhívta a figyelmet, honfog­laló témájú nagyobb feldolgozás azonban nem született ezekből a feltétlenül hasznos kapcsolatokból. Sokkal többet kamatoztak Bartha Antal számára a kazányi egyetemen töltött évek. Hazatérte után rövid ideig a Nemzeti Múzeum Középkori osztályán dolgozott, majd hamarosan Molnár Erik aspiránsaként a 9-10. századi magyar társadalom kér­déseivel kezdett foglalkozni. Munkája, melyet ma már nem mernék könnyű, olvas­mányos műnek ítélni, alapvető fontosságú volt a maga idejében, és méltán hivatkoz­tak még az utóbbi időkben is rá. Első, és az akkori megítélésben legfontosabb szem­pont az volt, hogy marxista. Az ún. nem marxista kutatók tehát sokszor igazolva látták, hogy eredményeiket a marxista művektől lényegében a jelszavak különbözte­tik meg. De ha ez lett volna Bartha művének egyetlen érdeme, akkor nem sokáig jegyezték volna a könyvet. Fő érdeme éppen abban állt, hogy a szovjet tudo­mányosság azon kiemelkedő kutatóira támaszkodott (M. I. Artamonov, Sz.A. Plet­nyova, A.P. Szmirnov, és sokan mások), akik a hazai, orosz tudományban nem tag­könyvükkel szereztek érdemeket. A hazai ítészek pedig nem tudták, hogy a cirillbe­tűs nevek és címek kit és mit takarnak. És éppen a magyar honfoglalás kutatásának fellendülő szakaszában jelentek meg a számunkra is kézikönyvnek számító Artamo­nov- és Pletnyova-monográfiák. Mindezek ellenére Bartha könyve is csupán egy László Gyulánál letűnő gondolat rendkívül nagy apparátussal és természetesen sok egyéb mondanivalóval együtt kifejtett megfogalmazása: a honfoglaló magyarok gaz­dasági és társadalmi szintje nem lehetett alacsonyabb, mint a környezetüké, pl. a volgai bolgároké vagy a kazároké. Bartha ezt a kérdést a kievi Oroszország FELÉ IS kibővítve dolgozta ki. A magyar honfoglalás kor legtöbbet Fodor István moszkvai egyetemi éveiben (1962-69) kialakított kapcsolataiból profitált. Fodort ugyan erőteljes őstörténeti ér­deklődés is jellemzi, amely viszont nem tárgya jelen áttekintésünknek, de számos

Next

/
Oldalképek
Tartalom