Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 221 zsonyi egyetem tanára lett, de korai halála miatt sok terve beváltatlan maradt, elsősorban a vezető ócseh politikus, F. L. Rieger életrajzának a megírása, csak levelezésének egy részét tudta összegyűjteni, s ezt is halála után 2 kötetben Susta adta ki (1924-26). Először az 1848-as forradalom kérdéseivel foglalkozott, 1907-ben tanulmányt írt a 48-as cseh országgyűlésről, azután a radikálisokról, nagy együttérzéssel, bebizonyította J. V. Frié emlékiratainak forrásértékét. 1911-ben azt mutatta ki, hogy Hegelből csak a dialektika, nem a filozófiai tartalom hatott Palacky történetfilozófiájára és politikai programjára. 1913-14 Adolf Maria Pinkas és Anton Springer 48 körüli szerepét tárgyalta és azt bizonyította, hogy személyes okokból álltak a csehek oldaláról a németekére. 1914-ben a cseh politikai pártokról írt, nem is annyira történeti, mint politikai szempontból. A világháború alatt a masaryki irányvonalhoz csatlakozott, a lehetőségekhez képest ezt képviselte hazai publicisztikájában. 1921-ben éppen a cseh írók háború alatti Monarchia-elleni állásfoglalását mutatta be. Még a világháború alatt készült el az 1848 előtti politikai röpiratokról szóló elemzése (1920). 1918 után még erősebben az aktuális kérdések felé fordult, 1921 Társadalmi és politikai kérdések címen reformista álláspontról bírálta már Masarykot, 1922 pedig A modern demokratizmus címen a technikai változásoknak a politikai életre gyakorolt hatását mutatta be, egészen egyéni módon. Bohumil Navrátil (1870-1936) még Göll, Rezek és Emler tanítványa volt, morva levéltáros lett, sokáig a Casopis Matce Moravské szerkesztője, 1918 után az akkor alakított brnói egyetemen a világtörténet tanára. Fiatalon német egyetemeket is látogatott, innen hozta magával az ellenreformáció kora iránti érdeklődését. Morva egyháztörténetből publikált tanulmányokat, kiadta az olomouci jezsuiták ellenreformáció-korabeli iratait. Levéltáros elődjeinek a tevékenységére is kitért, ki is adta Antonín Boéek Palackyhoz írt leveleit. És egyeteme előzményeit is megírta Első kísérlet morva egyetem létrehozására (1927). Emler tanítványaként és levéltárosként az elsődleges források tiszteletét tanulta meg, ettől nem tudott eljutni a nagyobb publikációkhoz. Az eddigiekhez képest elütő sajátos jelenség volt Vlastimil Kybal (1880-1959). Nemcsak azért, mert a jórészt német nyelvű egyetemeken továbbképzéshez jutó Goll-tanítványoktól eltérően ő több ízben is Párizsban járt tanulmányúton, meg a spanyol levéltárakban is kutatott, nyelvtudását is ekkor bővítette. Sokkal inkább azért, mert ő volt az első, aki a századforduló francia elméleti és módszertani új kezdeményezéseiből maga is sokat tanult, ezt a cseh történészeknek is át akarta adni (A francia történeti módszer, 1908), és elsőként próbálta a politikai történetet a kultúrtörténet felé kitágítani. 1918-ben a prágai egyetemen a középkori és újkori világtörténet tanára lett, de hamarosan utóiérte Krofta sorsa, és diplomataként neolatin országokban kellett hazáját képviselnie, ezért a komoly forráskutatásból már kimaradt. Első műveiben ő is a huszitizmus kérdésköréhez fordult. Inkább a szellemi előzmények érdekelték, 1905-ben nagyobb munkát adott ki a 14. sz. második felében élt Matéj z Janova, Hus egyik előfutára életéről és műveiről. Eredeti gondolkodónak, de passzívnak mutatta be. Viszont addig szokatlan tárgyi tudással és beleérző készséggel elemezte Regulae Veteris et Novi Testamenti c. munkáját, 1914 előtt ezt öt kötetben ki is adta (pontosabban a IV. kötetet majd csak Odlozilík 1926-ban),