Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 219 legalábbis kutatásaikban még nem jelentett nagy fordulatot. A kérdésre érdemben még vissza kell térnünk, Kroftánál azonban óhatatlan, hogy kiemeljük ezt, mert az ő életében nagy fordulatot hozott. 1918 után a pozsonyi egyetemre nevezték ki tanárnak, ekkor ismerkedett meg a szlovák problematikával, sőt a magyarországival is. 1924-ben pedig diplomáciai szolgálatba lépett, bécsi csehszlovák követ lett, Bécsből járt át Pozsonyba egyetemi óráit megtartani, azután a külügyminisztériumba került, Beneä elnökké választása után pedig ő lett a külügyminiszter. Ez természetesen bizonyos mértékig a kutatásból, a tudományos életből való kiszorulására is vezetett, bár továbbra is publikált rendszeresen, még a huszitizmusról is. 1924-ben A régi Magyarország vége című kis munkájában a történelmi Magyarország összeomlásának az okát a nemzetiségi kérdésben jelölte meg, és igyekezett a tanulságot levonni: a csehszlovák állam jövője csak akkor lesz biztonságos, ha kisebbségeivel méltányosan bánik. Hasonló álláspontot képviselt Pozsonyban tartott előadásában, A szlovák történetírás feladatairól (1925), szabad előadás volt ez követi kinevezése alkalmából. Itt figyelmeztetett arra, hogy a szlovák történészeknek saját történetüket 1918-ig a magyarországi, sőt a birodalmi keretek közt kell kutatniuk, a magyar és osztrák történészek eredményeire is kell figyelniök. Egyúttal a szlovák és a cseh közös történeti hagyományok kutatására is felhívta a figyelmet. A szlovákoknak sok illúzióval kell leszámolniuk, amit a csehek már korábban megtehettek, próbálják meg ezt kevesebb vitával. A legtöbb eliminálandó ferdítés amúgy is fikciók továbbélése. 1924-ben jelent meg előadása a szlovák alkotmánytörténetről, vagyis a szlovákok helyzetéről Magyarországon belül. A cseh-szlovák problematikára később is visszatért. A csehek és a szlovákok állami egyesítésük előtt (1932), itt elsősorban a huszitizmus összekötő erejét hangsúlyozta. A kapcsolatok erősítését szolgálta 1931-es tanulmánya a régi cseh és magyar alkotmányról. Diplomataként erősen aktuális munkákat is adott ki, pl. A régi és új Közép-Európa (1929), ahol természetesen az újnak az előnyeit fejtegette. Még kisebb szaktanulmányokat is közölt, korábbi anyaggyűjtése alapján, a régi cseh adónemről (1929), a cseh adózás kezdeteiről (1931). 1931-ben rövid csehszlovák történelmet is írt, amelyet tankönyvként használtak. Korábbi tanulmányait gyűjteményes kötetekben adta ki újból. Még a cseh történelem értelméről újra fellángoló vitában is bele tudott szólni. A megszállás idején már nem voltak hivatali teendői, újra dolgozhatott a szakmában, és ami szinte hihetetlen, egy darabig még publikálhatott is. 1939-ben Első köztársaságunk korából címen, kissé visszaemlékezésszerüen, az adott helyzetben azonban igen merész dolog volt ez. 1940-ben pedig Halhatatlan nemzet c. tanulmányában az 1620 előtti korszakot a cseh művelődés csúcsának mondta. És hogy ennek eltiprása a Habsburgok által 1940-ben voltaképpen miről szólt, azt úgy látszik csak a cenzúra nem vette észre. Egyéb ekkor készült munkái viszont csak a felszabadulás után jelenhettek meg, mint a lényegesen kibővített csehszlovák történelem (1945) vagy a Régi legendáink és szellemi életünk kezdetei (1947). Julius Glücklich (1876-1950) 1920-ban az új brnói egyetem tanára lett, addig középiskolai tanárként működött. Filozófiai érdeklődése mellett a teológiát is ismerte, ezért is lett a cseh egyháztörténet kutatója, társadalmi kérdések iránt is nyitott volt, és a hagyományos politikai történetet sem hanyagolta el, több tanulmányában