Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 217 de ebben az évben adta ki a nagy monográfia első kötetét, 1933-ig még újabb hat követte, de csak az 1840-es évek elejéig jutott el. Minden adatot felkutatott, és bele is írta, az első kötetnek majdnem a fele a család történetét tárgyalta a 14. századtól kezdve, meg a szülők sorsát (és persze Smetana anyjának a családját is, ha nem is olyan részletesen). Még egyetemes zenetörténetet is akart írni 1920-ban, de itt az antik zene kezdeteinél nem jutott tovább. 1935-36-ban viszont megint befejezéshez juttatott egy tervet, a prágai Nemzeti Színház operai működésének a történetét Mozarttól 1918-ig. Némcováról és Jirásekről is írt életrajzot, a cseh próza nagyságaiban az érdekelte, hogyan varázsolják művészetté koruk valóságát, és hogyan segíti ez a művészet a kor haladó gondolkodását. Ez már későbbi, marxista korából való. Ha a zene és az irodalomtörténet huzamosan el s vonta a történeti kutatástól, sohasem szakadt el tőle, majd nagy lendülettel vissza is tér hozzá. 1914-ben Vita a cseh történelem értelméről címen Pekar és Masaryk álláspontját próbálta összeegyeztetni (sem neki, sem későbbi próbálkozóknak persze nem sikerült ez). Masaryk történetfilozófiája sokkal közelebb állt hozzá, mint Pekaré, már ekkor is, de a módszerben mégis kitartott Göll hagyományai mellett, tehát nem fogadta el Masaryk érveit ellenfelei tudatlanságáról. 1919-ben, az új érában A liberalizmus vége a történetírásban címen harcos cikket írt a kollektív történetszemlélet mellett, elítélte a régi iskolát (vagyis Gollét) azért is, mert tartózkodott az erkölcsi ítélettől. A történésznek határozott álláspontot kell képviselnie, célokat kell maga elé tűznie. Hogy a tudományt nem szabad önmagáért művelni, azt egyébként Nejedly már régóta hirdette. Werstadt viszont, az új korszak baloldali képviselője, éppen ennek a cikknek a kapcsán írta azt, hogy Nejedly támadása elkésett, így felesleges, hiszen a kollektív szemlélet már éppenséggel nem idegen a cseh történetírástól. 1920-ban Fehérhegy, Habsbourg és a cseh nemzet címen írt nagyobb tanulmányt, a rendi felkelést elítélte, mint nem népi mozgalmat. De ismét Werstadt bírálatát érdemes idézni: Nejedly ugyanúgy mai szempontokat vetít vissza a történelembe, mint az általa elítélt liberálisok, s szinte azt sugallja, hogy már a husziták köztársaságot akartak általános és titkos szavazójoggal. (Ennyi iróniát talán mégsem érdemelt meg Nejedly.) Még írta a Smetana-köteteket, amikor újabb nagy vállalkozásba kezdett, ezúttal Masaryk-életrajzba, amely éppúgy az egyénen keresztül az egész kort és az egyén képviselte osztályt akarta bemutatni, mint a Smetana-sorozat, csak ez utóbbiban a polgár még inkább haladó és nemzeti, az előbbiben már hanyatló. 1930-37 közt 4 kötet jelent meg (és a Smetana-kötetekhez hasonlóan mind több száz oldal terjedelemben egyenként), el is jutott egészen 1886-ig, amikor Masaryk prágai professzor lett, a Kéziratok körüli vitákat még elemezte. Masaryk későbbi hibáinak a gyökereit már itt megtalálta, csak a Monarchia-beli viszonyok kritikáját látta pozitívnak. Nejedly az Októberi Forradalom lelkes híve volt az első pillanattól, ez vezette el a kommunistákhoz. Ezért is kezdett 1937-ben egy Lenin-életrajzba, a következő évben már a második kötetet is kiadta, talán mondanunk sem kell, hogy mindössze Lenin ifjúkoráig jutott el. (61 évesen, 1949-ben még egy nagy összefoglalásnak vág neki, a legambíciózusabbnak valamennyi közül, A cseh nemzet története cím a nagy marxista szintézist ígéri, de itt is belevész az elején a historiográfiába, onnan valók