Századok – 1993

Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201

A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL 207 mint az első retrospektív cseh történeti bibliográfia összeállítója fontos, öt kötete jelent meg (1900-1912), befejezetlen maradt, egy ember munkaképességét ekkorra már meghaladta a feladat, mégis érdemes kísérlet volt a már mérhetetlenül felduzzadó történeti termés számbavételére. Jaroslav Vléek (1860-1930) irodalomtörténész volt, 1908-tól a cseh irodalom tanára Prágában, s így nem is tartozna bele témánkba. Mégis meg kell említeni, mert félig szlovák származású révén, ő nyitott a szlovák problematika felé. 1893-tól jelentette meg cseh irodalomtörténetét, ebbe a szlovák irodalmat is bevette, és külön is megírta a szlovák irodalom történetét. Cseh irodalomtörténete befejezetlen maradt, 1938-ban hallgatói jegyzetei alapján egészítették ki. Az irodalom esztétikai vonatkozásai iránt kevés érzéke volt, kissé még a felvilágosult tudományosság szellemében irodalomtörténet címen az egész szellemi életről adott áttekintést, ez teszi fontossá. Meg az, hogy a történészekkel szemben Palacky és Masaryk történeti koncepcióját fogadta el. Egy Safárik-életrajzot is írt (1896). Hasonlított hozzá kissé Josef Hanus (1862-1941), aki majd 1918-ban a pozsonyi egyetemen kap irodalomtörténeti tanszéket. A cseh nemzeti megújulást járta körül munkáiban, nehézkesen és olvashatatlanul, de nagy anyagot megmozgatva. Először a felvilágosodás vezető egyéniségeiről adott portrékat, így Voigtról (1910), Peleiről (1914), Procházkáról, az irodalomtörténészről (1915). Legjelentősebb adatgyűjteménye A Nemzeti Múzeum és újjászületésünk, 2. kötetben (1921-23). Eltúlozta a csehországi nemesség szerepét a mozgalomban, de megmutatta a megújulás hazai gyökereit. A Kéziratokról is írt néhány tanulmányt, most már a letisztult, a vita utáni helyzetben, amikor már nem a hitelességet kellett védelmezni vagy támadni, hanem az egész jelenséget a maga korában elhelyezni. A tények vonatkozásában ez jórészt sikerült is neki. Az egyetlen Goll-tanítvány, aki nem tudott mestere nyomaiba lépni, Frantiáek Kameníéek (1856-1930) volt, a brnói műszaki főiskolán a kultúrtörténet tanára. Zíbrttel ellentétben nem is próbálkozott ezzel a témával, megmaradt a politikai történet forrásainak felkutatásánál. 1894-ben adta ki Bocskai morvaországi betörésének forrásait (már a cím is értékelést jelez), 1900-12 közt pedig 3 kötetben közzétette, félig feldolgozva, az 1526-1628 közt tartott morva tartományi gyűlések anyagát. Támadták is, hogy nem ad összképet, többek közt éppen Göll egyéb tanítványai. Holott Kamenícek is folytatta valamiképp Gollt a tények iránti tiszteletben, épp úgy, mint a Goll-tanítványok egyik csoportja, amelynek Václav Novotny lesz majd a fő reprezentánsa, aki az elemzés mestere marad, a részletes ténymegállapításé, és Golltól örökli a történeti valóság teljes megismerhetőségébe vetett szilárd hitet (talán Göll hite sem volt olyan szilárd). Viszont erősen túllép Gollon politikai vonatkozásban, szakít a konzervativizmussal, haladó polgári nézeteket képvisel majd főképp 1918 után. Volt azonban a Goll-iskolának egy másik iránya is, amely Göll szintétikus hajlamait örökölte inkább, konzervatívizmusát egészében. Ennek a reprezentánsa Pékár. Sajátos módon éppen ez az irány mutatott viszont érdeklődést gazdasági és társadalmi kérdések iránt, Novotny megmaradt a politikai-centrikusságnál. És ugyancsak a Pekar-féle irányzat volt az, amely már nem volt meggyőződve a történeti