Századok – 1993
Tanulmányok - Niederhauser Emil: A cseh történetírás történetéből II/201
TANULMÁNYOK Niederhauser Emil A CSEH TÖRTÉNETÍRÁS TÖRTÉNETÉBŐL* A 19. század utolsó harmadára a cseh történetírás már szakmaként bontakozott ki, és intézményrendszere is kibővült. A kezdetek régre nyúlnak vissza, hiszen — ha nagyon módjával — a latin, majd német nyelvű egyetem is adott keretet, amióta a történeti oktatást bevezették. Az 1785-ben alapított Királyi Cseh Tudományos Társaság publikációs lehetőséget adott. A rendi intézmények mint Palacky esetében, a rendi történetíró foglalkoztatásával szintén valami segítséget nyújtottak. Az első igen lényeges, és a nemzeti újjászületésben vezető szerephez jutó intézmény az 1817-ben a rendek támogatásával alapított Cseh Királyság Múzeuma volt, amely 1827-től kezdve folyóiratot is adott ki, hamarosan Őasopis Őeského Musea címen, Palacky volt a szerkesztője, ez volt az első történeti szakfolyóirat, bár számos egyéb tudományágból is publikált. Morvaországban ugyancsak 1817-ben alapították meg a tartományi múzeumot. Az 1831-ben alakult Matice őeská (Cseh Matica) már a hatóságoktól független, társadalmi intézmény volt, fő célja a cseh nyelvű könyvkiadás előmozdítása. A korábban kizárólag iratmegőrző funkciót ellátó leváltárak, országosak és városiak egyaránt, a század második felében már tudományos tevékenységbe is kezdtek. A nagy áttörés azonban a prágai egyetem kettéválasztásával következett be, (1882), amit hamarosan követett a szemináriumi oktatás bevezetése (Tomek és Rezek voltak az első igazgatók), ez tette lehetővé a kutatók intézményes nevelését, irányítását. A szervezett forráskiadás kezdeteiről néhány történész kapcsán már esett szó, hadd említsük itt, hogy az Archív öesky 1840 óta publikált legváltozatosabb forrásokat. A morva Codextől és a Regesta diplomaticáról már esett szó, ezek folytatódtak. Gindely kezdeményezte 1877-ben az 1526 utáni cseh országgyűlések irományainak a kiadását, ugyancsak ő már 1865-ben a Monumenta históriáé Bohemicát. 1871-ben indult meg a Fontes rerum Bohemicarum abból az alapítványból, amelyet Palacky a 70. születésnapjára kapott nemzeti közadományból tett. A század végén ehhez csat' A tanulmány a szerzó egy nagyobb munkájának része