Századok – 1993

Folyóiratszemle - Kerekasztal: Az amerikai külkapcsolatok története I/195

198 FOLYÓIRATSZEMLE kezett az USA számára, amire nem volt példa korábban. A módszer nagy elónye abban van, hogy egyszerre képes értelmezni a változásokat és magyarázatot adni a konkrét döntésekre, s bár eddig jobbára csak a 20. századi külpolitikára alkalmazták, a lehetőség megvan агта is, hogy ezzel a módszerrel vizsgálták a 18. és a 19. századi amerikai külpolitikát. Korporatizmus Michael J. Hogan, az Ohio State University professzora szerint a korporatista történelemszemlélet is igyekszik egyensúlyba hozni a külpolitikát meghatározó külső és belső erőket. Elsősorban mégis a nemzeti szervezetek működése áll érdeklődése középpontjában. Korporatizmus alatt olyan amerikai rendszert értenek, melyet bizonyos szervezeti fonnák és meghatározott ideológia jellemez. Ezek a szervezetek egységes egésszé állnak össze, biztosítják a stabilitást, a harmóniát, és megosztják egymás között a hatalmat A korporatizmus a leghatékonyabban a politika, a gazdaság és a közélet (public policy) hosszútávú folyamatainak elemzésére alkalmas. Segítségével eddig homályban maradt folytonosságokra lehet felfigyelni a 20. század amerikai történelmében, s megállapítható, hogy az amerikai vezetők a világban is olyan rendet próbáltak megteremteni, amely hasonlít az otthon kialakult korporatista rendhez. Ez megmutatkozott az első világháború után követett politikában is. A nemzetközi és a hazai problémákra hasonló válaszokat kerestek. A nemzetközi színtéren is igyekeztek létrehozni azokat a szervezeteket (köztük magáncsoportokat is), melyek alkalmasak arra, hogy a piac figyelembevételével szabályozzák a világgazdaságot s így stabilitást teremtsenek. A korporatista szemléletet elsősorban a 20-as évek történelmének elemzésére használták, ám néhány munka foglalkozott a századforduló, ill. a század közepének eseményeivel is. Ebben az időszakban jellemző példa a nagy olajtársaságok és a kormányhivatalok együttműködése. így most már a két háború közötti időszaktól kezdve feldolgozták az amerikai diplomácia történetét korporatista módszerrel, mely hangsúlyozza a végbemenő átalakulásokat és összekapcsolja a külpolitika külső és belső mozgatórugóit. A módszer az összehasonlító nemzeti történelem művelésére is alkalmas, s 'ehetőséget nyújt агта, hogy más iskolák képviselői is felhasználják saját területük kutatásával kapcsolatban. Hivatali politika Az 1960-as évek végén Graham T. Ellison munkái tették jelentőssé a kormányzati munkát a hivatali döntéshozatalt vizsgáló elemzési módszert — írja cikkében J. Garry Clifford, a University of Connecticut politikatudományi professzora. Azóta az utóbbi negyedszázad szinte összes jelentős külpolitikai döntéséről született könyv. Ezekből az a megállapítás szűrhető le, hogy a politika nem egyszereplős játék; a végső döntés különböző szervezetek, hivatalok elképzeléseinek keveréke. Az elnök csak egy ezek között a szereplők között, bár talán a legerősebb. Abban azonban ő sem lehet teljesen biztos, hogy utasításait maradéktalanul végrehajtják. Mivel a hivatalok munkája a rutinon alapszik, nagyon valószínű, hogy új problémák jelentkezése esetén is a már korábban bevált megoldásokhoz fordulnak először, s azokat igazítják kismértékben a megváltozott viszonyokhoz. A döntéshozók közötti huzavona néha nagyobb erőket köt le, mint magának a külpolitikai kérdésnek a megoldása. A módszer egyik nagy gyengéje az, hogy igen kevés a rendelkezésre álló dokumentum, mivel a felhasználható anyagok jó része titkosítva van, s emiatt a történészek kénytelenek személyes beszámolókra hagyatkozni. Nem tud nagy, általános kérdésekre válaszolni, ám kitűnően alkalmas egy-egy esemény részletekbe menő elemzésére (pl. a kubai rakétaválság). A leghasznosabban azoknak az időknek a vizsgálatához lehet felhasználni a módszert amikor a nagy nemzetközi változások új helyzet elé állították az intézményeket, melyek aztán rá voltak kényszerítve, hogy változtassanak bevált szokásaikon. De egy kis figyelem a hivatali döntéshozatal mechanizmusára az amerikai külpolitikai történetírás bármely ágát gazdagítani tudja. Pszichológia A külpolitikát emberek irányítják, ezért az sohasem lehet független az emberi személyiségtől. Az amerikai külpolitika formálásában pedig olyan egyéniségek vettek részt mint pl. Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, Theodore és Franlin Delano Roosevelt, John Foster Dulles és számtalan más ember. Az ő személyiségük vizsgálata — de másoké is — értékes adatokkal szolgálhat a történettudománynak. Richard H. Immerman, a University of Hawaii történelemprofesszora ilyen meggondolásokból elemzi a pszichológia és a történettudomány kapcsolatát A követett politikát sohasem kizárólag a döntéshozó személyisége határozza meg, de mindenképpen hatással van rá. A külpolitika tele van olyan kulcsszavakkal, amelyek tulajdonképpen pszichológiai fogalmak: elrettentés, kockázat fenyegetés. A lelki tényezőknek — a külvilágról alkotott felfogásnak — nagy szerep jutott pl. a hidegháború kezdetén, a kubai rakétaválság idején vagy egy hosszadalmas tárgyalási folyamatban.