Századok – 1993
Folyóiratszemle - Cornell; Saul: A megtámadott arisztokrácia: a határvidék antifederalista ideológiája I/183
184 FOLYÓIRATSZEMLE néhány napban. A tömeg felakasztott és elégetett két szalmabábút, melyek vezető federalistákat ábrázoltak. A megmozdulások hangsúlyozottan plebejus jellegével is azt akarták érzékeltetni, mennyire szemben állnak a federalisták úrias, arisztokratikus világával. A helyi hatóságok nehéz helyzetben találták magukat Ha bíróság elé állítják a zavargások vezetőit, csak elmérgesítik a helyzetet, ezt pedig a federalisták sem akarták. Ezért, mikor a szervezőket mégis letartóztatták, a város prominens federilistái és antifederalistái közösen nyújtottak be petíciót szabadonbocsátásuk érdekében. Sikereihez az antifederalisták felvonulással és nagygyűléssel ünnepelték győzelmüket de újabb összecsapásokra már nem került sor. Már a kortársaknak is feltűnt mennyire az osztályszempontok alapján különültek el Pennsylvania határvidékén a federalisták és az antifederalisták. Az alkotmány ellenzői leginkább az alsóbb és a középső néposztályból kerültek ki, melyre bizonyíték egy 1787-ből származó carlisle-i adójegyzék is. A zavargások szereplői a város szegényeihez tartoztak, a petíciót aláíró antifederalisták többsége a középosztály képviselője volt míg a federalisták Carlisle leggazdagabb emberei voltak. Adóik összege kb. 1:4:7 arányban viszonyult egymáshoz. Az arisztokrácia elleni fellépés egyik központi eleme volt a carlisle-i zavargásoknak. Érdekesség azonban, hogy a kortársak különbséget tettek az arisztokrácia és az ún. születési arisztokrácia (natural aristocracy) között. Volt aki azért támadta az alkotmányt, mert az szerinte túl sok hatalmat ad a központi kormányzatnak, s így létrehozza a kormányhivatalnokok arisztokráciáját s volt aki azért mert az alkotmány egy bizonyos társadalmi réteg — a születési arisztokrácia — érdekeit szolgálja. A kétfajta kritika közötti különbség felismerése elengedhetetlen az antifederalizmus összetett voltának megértéséhez. Az új hatalmi elit létrejöttének veszélyeit pártállásra való tekintet nélkül mindenki elismerte, s a korrupciótól való félelem s az ellene való védekezés a republikánus politikai vita egyik központi témája lett. A születési arisztokrácia problémája ennél sokkal összetettebb volt és jobban megosztotta a közvéleményt. Már az is gondot okozott, hogy hogyan definiálják ezt a réteget. Egy névtelen pamfletíró szerint a magas beosztású politikusok, pl. az államok kormányzói, a hadsereg és a milícia magasrangú tisztjei, főbírák valamint a leggazdagabb kereskedők és ültetvényesek — mintegy négy-ötezer ember — tartozott ebbe a kategóriába. Az antifederalisták szemében mindenképpen egy olyan külön osztályt alkottak, melyet az alkotmány nagymértékben favorizál. A születési arisztokrácia a federalisták eszmerendszerében is fontos szerepet játszott. John Adams olyan embereket látott bennük, akik vagyonuk, iskolázottságuk, megbecsülésük és tehetségük révén arra hivatottak, hogy a parlament felsőházaként ellenőrző szerepet töltsenek be a nép által megválasztott alsóház felett. Éppen ezért olyan választási rendszert képzeltek el, mely kiszűri a provinciális gondolkodású embereket, s a szélesebb látókörúeknek enged utat — ilyenek pedig az elit között találhatók. Az ő és más federalisták szóhasználatában a kifejezés magában foglalta nemcsak az előjogok, hanem az érdemek arisztokráciáját is, azt a látszatot keltve, mintha a születési arisztokrácia csupa érdemes emberből állna. Ezzel szemben a radikális antifederalisták azzal érveltek, hogy igazi népképviseletről akkor beszélhetünk, ha a törvényhozók választóik soraiból kerülnek ki. Mivel egyetlen osztály sem kizárólagos birtokosa az erényeknek, a képviselőtestületek tagjainak is a társadalom széles rétegeiből kell származnia. A federalisták úgy vélték, hogy a kormányzáshoz szükséges bölcsesség inkább a felsőbb osztályok sajátja, ezért igyekeztek szembeállítani a képviselet és az érdem fogalmát, míg ellenfeleik egymással összeegyeztethetőnek tartották a kettőt. Abban azonban mindkét tábor egyetértett hogy az alkotmányban megfogalmazott képviseleti rendszer a születési arisztokrácia tagjainak megválasztását segíti elő s jelentősen csökkenti a helyi politikusok hatalmáL Ezeknek az eszméknek természetesen Carlisle-ben is megvoltak a helyi képviselőik. A születési arisztokrácia fontosságát hangsúlyozta a közeli Dickinson College elnöke, Charles Nisbetis, aki mintegy megtestesítője volt a federalista értelmiségnek. Vele szemben William Petrikin, az antifederalista zavargások vezetője állt aki nem rendelkezett széleskörű műveltséggel, viszont lelkes olvasója volt a politikai sajtónak, s maga is szorgalmasan írt cikket. írásainak vizsgálata segíthet megérteni, hogyan is látta a köznép az alkotmány ratifikációjának vitáját, s hogyan hozta létre saját populista ideológiáját. Petrikin a legerőteljesebben egy álnéven írt pamfletben fejtette ki nézeteit melyben szatirikus hangon ítéli el a federalisták elitista felfogását Mindkét tábor szívesen nyúlt vissza az antikvitáshoz példaképekért és történelmi párhuzamokért, jellemző viszont hogy kiket választottak ki. A federalisták Publiust, a római köztársaság nagy törvényhozóját kedvelték, míg ellenfeleik inkább a zsarnokság ellenfeleit a köztársaság védelmezőit így például Brutust emlegették, ók tartották fontosnak azt is, hogy a sajtó mindenki előtt nyitva álljon, ezért védték azt a kialakult szokást, hogy álnéven is lehetet publikálni; mint mondták, ez a köznép számára is lehetővé teszi nézetei kifejtését.
