Századok – 1993

Történeti irodalom - Korinnüj; N. N.: Perejaszlavszkaja zemlja X-pervaja polovina XIII veka (Ism.: F. Font Márta) I/I57

158 TÖRTÉNETI IRODALOM A fejezetcímekből az derül ki, bogy a szerző a perejaszlavi területről (majd fejedelemségről) a teljesség igényével fellépő képet kívánt rajzolni. Mind a hézagosan fennmaradt írott források, mind a feldolgozott régészeti anyag szétfeszíti ezeket a kereteket. Korinnüj pl. állást foglal számos olyan kérdésben is, amelynek megválaszolása messze túlmutat Perejaszlav történetén és a Kijev Rusz egésze szempontjából meghatározó. Ilyen pl. a „Rusz" szó etimológiája, a kincsleletekből kirajzolódó kereskedelmi forgalom stb. Az általános vonások elősorolása azt a benyomást erősítik, hogy Perejaszlav számos vonásban nem is különbözött az óorosz állam egészétől. Különös figyelmet érdemel a második fejezet, amely perejaszlav etnikai összetételét vizsgálja. A szerző itt sem kerülhet meg az adott fejedelemség határán túlmutató kérdéseket. Dyen pl. az ún. normann-probléma. Korinnüj a 12. század elején lejegyzett orosz őskrónika (Poveszty Vremennih let) szövetét felbontva azt állapítja meg, hogy az első fejedelmek nevei (pl. Üleg, Igor, Olga) csak a 11-12. század fordulóján kaptak „elszlávosított" alakot. A normann-varégok szerepéről szólva elfogadja a nyelvészet megállapításait, hogy tudniillik a „Rusz" szó finn közvetítéssel (Tuotsi) átvett népnév, amely eredetileg a kelet-európai síkság északi felén felbukkanó keleti szláv (szlovén törzs) — skandináv összetételű csoportot jelöl, amely jelentős számú finnugor népességet is magába olvasztott. Korinnüj nézetei szerint az északi ruszok megjelenése délen, a plján-ulicsok földjén Kijev és a kazárok közt kirobbant konfliktussal magyarázható. Korinnüj vitatja, hogy az orosz őskrónika hitelesen őrizte meg a keleti szláv törzsek névanyagát Bár egyes szerzőket (ld. B. A. Ribakov) eme elnevezések — poljanok, szeveijanok stb. — arra ragadtattak, hogy nemcsak egy-egy törzset, hanem egész törzsszövetségeket láttak mögöttük. Korinnüj a keleti szlávokon belül négy, egymástól égtájak szerint elkülönülő csoportot lát, amelynek az államalakulása előestéjén a törzseknél nagyobb szervezeti alakot öltöttek. Korinnüj nagy ügyelmet fordít Perejaszlav és a sztyeppe kapcsolataira. Bizonyítottnak látja, hogy a Fekete-tenger parti Tmutarakany létrejötte idején nem szláv, hanem kazár fennhatóság alá tartozó alakulat. Perejaszlav körzetéről szólva pedig arra a következtetésre jut, hogy a Dnyeper bal partjára lokalizált szláv törzs (Ulicsi) neve török eredetű töredék népcsoportot takar, amely a később szláv kolonizáció következtében szlávosodott el. Az egykori török nyelvet beszélő lakosság nyomát őrzik a török eredetű víz- és helynevek; a szláv kolonizáció ütemére pedig a 11-13. században közösen használt temetők utalnak. E sztyeppei eredetű török néptöredéket — mondja a szerző — a kijevi nagyfejedelmek fogadták fel védelmi feladatok ellátására, mint erre későbbi példák is vannak. A harmadik fejezetben taglalt terület-formálódás leírása során a szerző hatalmas munkát végzett. A. N. Naszonov 1951-ben publikált, hasonló feldolgozásához képest új eredménnyel szolgált. Eszerint Perejaszlavot mindvégig a sztyeppe világával való szorosabb kapcsolat jellemezte. Védelmi szerepe segítette hozzá, hogy igen korán a három legjelentősebb központ egyikévé váljon. Önállóságra a 11. század második felében, Bölcs Jaroszlav fiainak uralma idején tett szert. Ekkor nemcsak védelmi feladatok hárultak rá, hanem egy sor később önállósodó terület is az irányítása alá tartozott; többek közt Rosztov-Szuzdal és Szmolenszk is. Kijev közelsége miatt a 12. században Perejaszlav fejedelmek számára ugródeszkát jelentett a kijevi trón megszerzéséhez. Korinnüj szemléletének újdonsága, hogy az imént említett területek önállósodását az egyházszervezet differenciálódásával párhuzamosan megvalósulónak látja. A társadalmi politikai berendezkedésről szólva a hangsúly ismét a kijevi Rusz egészére jellemző általános vonásokra helyeződik. Sajnos, e ponton a szerző nem lép túl a korábban kialakult sémákon: gyakran szerepel a feudális jelző (pl. feudáls nagybirtok, — elnyomás, — tanácsok, stb.), kétségek nélkül használja a vazallitás fogalmát és a városoknak („gorod") nevezett településeket a korabeli nyugat-európai típushoz sorolja. Nem marad mentes bizonyos történések etikai minősítésétói sem, pl. szláv genocidiumot emleget a normannok megjelenése következtében. A munka igen értékes fejezetre a régészetileg feltárt védekező rendszer bemutatása. Ehhez hasonló, imponálóan gazdag anyagot láttat a települések leletanyagából. A szerző fontos szerepet szán az éremleleteknek, amelyek a kereskedelmi kapcsolatokra, a kereskedelmi útvonalak forgalmára vet fényt. Ugyancsak a régészethez fordul segítségért a hagyományos kereskedelmi cikkek (méz, viasz, prémek) körét bővítendő. A kézműiparról szólva azonban ez a módszer félreorientál, mivel sem a tárgyakat előállítók társadalmi helyzetére, sem pedig eme foglalkoztatásuk kizárólagosságára nem nyújt bizonyítékot, így a szerző munkamegosztásról szóló következtetése szintén a korábbi sémák mechanikus átvételének tekinthető. A kultúráról írott fejezetek irodalmi részénél a szerző helyesen indul ki abból, hogy Perejaszlav mint püspöki székhely a történet feljegyzések megindulásában élvonalbeli szerepet játszott (ld A. A. Shmatov és D. Sz. Lihacsov kutatásait). Azonban az óorosz népköltészet nevezetes eposzainak (blinak) keletkezési helyét meghatározni — reménytelen vállalkozásnak látszik. A sztyeppe világához kötődő lá-