Századok – 1993
Figyelő - Tomka Béla: A bank–ipar kapcsolat Németországban 1850 és 1913 között. Viták és súlypontok az irodalomban I/I27
FIGYELŐ 139 nek tartja azt az érvelést, amely a bank számszerűleg jelentős képviseletéből az ipari cég felügyelőbizottságában, az iparvállalat idegen érdekek szerinti, saját pénzügyi érdekeit elhanyagoló irányítására próbál következtetni. A felügyelőbizottsági helyek önmagukban keveset jelentenek".71 Egy másik, a Thyssen cégre vonatkozó esettanulmány is megerősítette a bankuralom tézisének tarthatatlanságát.72 A kutatás végül meglehetősen eltérően ítéli meg a bankok hozzájárulását az ipari koncentrációhoz is. Hilferding, Gerschenkron, Hallgarten és Hopt szerint a bankok eminens érdeke volt az ipar koncentrációja s kartellizációja, aminek megfelelően erőteljesen támogatták e folyamatot,73 Gehr és Whale szerint ellenben nem játszottak benne jelentős szerepet.74 Tény mindenesetre, hogy a koncentráció erőteljes ütemben haladt előre nem csupán az iparban, hanem magában a német bankszektorban is, s korszakunk utolsó évében az öt legnagyobb berlini bank az összes német bank saját tőkéjének több mint a felével rendelkezett.75 Azt jelenti-e azonban ez, hogy a századfordulón szinte teljesen megszűnt a konkurencia a nagy berlini bankok között, miként azt Helmut Böhme feltételezi? A kérdés igen fontos a bankbefolyás lehetősége szempontjából is. Jeidels és Whale szerint továbbra is fennmaradt az erős verseny.76 Wellhöner szerint a konkurencia egyik legfeltűnőbb jele, hogy egyik berlini nagybanknak sem sikerült a századforduló után egyértelmű fölényt elérnie az ipari kapcsolatokban. Az iparvállalati felügyelőbizottsági helyek felosztása egyértelműen mutatja ezt az egyensúlyi állapotot.7 7 Mint láttuk, a történeti irodalom — a viták ellenére — összességében továbbra is hangsúlyozza az „univerzális" bankok jelentős szerepét a 19. századi német gazdasági fejlődésben. A különböző állami intézkedések (bankjegykibocsátás szigorú ellenőrzése stb.) nyomán formálódó Universalbankensystem hozzájárulása a kockázatos beruházások finanszírozását, s szervezői, vállalkozói feladatok teljesítését foglalta magában, markáns preferenciákkal, főként a nehézipar területén. Az újabb kutatások tendenciája ugyanakkor a bankuralom létezésének megkérdőjelezése, s ezzel egyfajta visszatérés a Hilferding-Gerschenkron előtti „klasszikus" interpretációkhoz (Jeidels, Riesser). Elsősorban Volker Wellhöner minden korábbinál nagyobb forrásanyagra alapozott eredményei vetik fel az utóbbi évtizedek hazai gazdaságtörténeti irodalmában a bank-ipar kapcsolatok vonatkozásában kritikátlanul alkalmazott Hilferding-tézis újravizsgálatának szükségességét. Annál is inkább sürgető feladatnak tűnik ez, mert az elmúlt években a nemzetközi kutatás az első világháború utáni időszak esetében is a Wellhöneréhez hasonló következtetésekre jutott.78 JEGYZETEK 1 Csak néhány, a témába vágó klasszikus műre utalva: Jakob Riesser: Die deutschen Grossbanken und ihre Konzentration. Berlin 1910.; Otto Jeidels: Das Verhältnis der deutschen Grossbanken zur Industrie mit besonderer Berücksichtigung der Eisenindustrie. Leipzig 1905. különösen 198-271.; Joseph A. Schumpeter: Business Cycles. Vol. I. New York 1939. 348-350. 2 A magyar szóhasználat nem egységes az „univerzális" bankok jelenségének megjelölésében: a „vegyes bank", „forgalmi bank",,.mobilbank" elnevezések egyaránt előfordulnak a kortárs irodalomban. Mi az angol „mixed banking" és a német „gemischte Banken" mintájára a két elsőként említett kifejezést
