Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
98 KÖVÉR GYÖRGY Bankankét és bankviszály A kiegyezést követő években „nem volt élére állítva a bankkérdés".3 9 Pontosabban szólva az alkudozások a két PM közötti átiratok és zárt ajtók mögötti tárgyalások formájában folytak, április és október között. A kérdés felvetésének alapja a Bank jövedelmezőségének helyreállítása miatt tervezett alaptőkeleszállítás, ill. a 80 milliós adósság ügyének kiegyezésbeni rendezetlensége volt. Ehhez csatolta a bankigazgatóság azt az igényét, hogy szabadalma Magyarországon immár törvényesen is fogadtassék el, amit az osztrák PM juttatott el magyar kollegájához. Mivel 7 % osztalék alatt a szabadalom árának tekintett adósság kamatozóvá vált, ezért az új osztrák PM nemcsak a kamatfizetési kötelezettség forrásának eldugaszolásában, hanem a törlesztés legalább egy részének áthárításában is érdekelt volt. Ez adott alkalmat Lónyaynak a magyar álláspont kifejtésére. Eszerint „a nemzeti bank szabadalma Magyarországra semminemű kötelezettséget nem róhat, miután ezen szabadalom Magyarország beleegyezése és hozzájárulása nélkül adatott ki. Ennél fogva annak ügyeibe a magyar kormány beavatkozása nem lehet jogosult... " Emlékeztetett arra is, hogy a bankjegyek kényszerforgalmának fenntartását a kiegyezéskori megállapodásban feltételekhez kötötte (fiókállítás, dotációemelés), ezért az alaptőke tervezett leszállításához és a 80 milliós adósságbani részt vállaláshoz nem tud hozzájárulni.40 Lónyay álláspontját április 8-i, máj. 25-i, jún. 22-i, aug. 4-i, és okt. 6-i jegyzékei természetesen nem változatlanul tükrözték Jelentőséggel bírt, hogy 1868 július végén „személyes tárgyalásokon" az ONB kérésére Bécsben a Bankkal is egyeztette állápontját. Majd amikor október 5-6-án Brestel Budára látogatott, a két PM megbeszélésén Lónyayt a Bank alkormányzója, báró Wodianer Mór is a helyszínen magánemberként informálta.4 1 A magyar minisztertanács tudomá; al véve a két PM közötti tárgyalások eredményét okt. 6-i határozatában az alapsz bálymódosítás ügyében nem tartotta magát illetékesnek és érdekeltségét csak a 1 ereskedelmi és vámszövetség valutáris kérdést érintő 20. pontja szempontjából nyilvánította ki. Kifejezte, hogy a részvénytőke leszállítása ellen sincs kifogása, de ezáltal a „Bank érckészlete ne kevesbíttessék". A zálogüzletben fedezetként elfogadott értékpapírok körének kiterjesztésére vonatkozó javaslatot viszont kifejezetten üdvözölte, mint olyat, ami a „bankügy fontosságának méltánylására Magyarországban csak jó hatással lenne".42 Az értékpapírok kibővített listája a Wiener Zeitung nov. 7-i számában meg is jelent, ami csak pár nappal előzte meg az alaptőke leszállításáról rendelkező nov. 13-i törvény becikkelyezését. Ezzel elvben megnyílt volna a lehetőség a háromszögletű érintkezésre. Hogy végül nem így lett, azért az 1869-es ún. kis válságot szokás felelőssé tenni. 1869. szeptember 27-én a pesti kereskedelmi- és iparkamara emlékiratban a magyar PM-hez fordult és közreműködését kérte, hogy a „pénzszorultság" okaként tekintett ONB-nál eszközölje ki a fiókdotáció felemelését. A felterjesztést igen erőteljes hangú levélben Lónyay október 13-án továbbította a bécsi banknak 4 3 A Bank előbb bizottság elé utalta az átiratot, majd igazgatósági ülésén olyan határozatban válaszolt, amelynek erőterét Brestel PM azon szóbeli információja adta, miszerint „a Bank elismerése a magyar kormány részéről távolról sem oly hamar várható".4 4
