Századok – 1993
Közlemények - Kövér György: A bankkérdés: két–bankrendszer vagy binacionális bank I/89
96 KÖVÉR GYÖRGY lezte magát, hogy a „Bank- és jegyügyben" csak kölcsönös egyetértéssel hoznak új törvényes határozatokat. Megtartja az ONB privilégiumait Magyarországon, azzal a feltétellel, hogy az ott szükség szerint fiókokat állít, ezeket megfelelően dotálja és mindkét birodalomfél értékpapírjaira előleget nyújt.2 8 A 10. pont teljes szövegét csak 1872-ben, egy Reichsratban elhangzott parlamenti interpellációra adott válaszban tette közzé de Pretis akkori pénzügyminiszter.2 9 Mivel Lónyay 1875-ös könyvében maga publikálta a nevezett passzust, nincs okunk abban kételkedni, hogy a szerződésnek ez a pontja is megköttetett. Annál is kevésbé, mert a szeptember 12-i vöslaui szerződés egy példányára a PM levéltárában is rábukkanhatunk, amely szintén tartalmazza az ominózus 10. pontot.3 0 Kérdés viszont, hogy miért nem szerepelt ez a rész a magyar küldöttség számára tett előterjesztésben? Valamint, hogy Lónyay naplójegyzeteiben, ahol a Becke által szövegezett pontokat magyarul feljegyezte, miért hiányzik a 10. pont, vagyis a 9. után miért a 11. következik? Bár a naplóírás természetétől nem idegen, hogy látszólag ugyan magunknak íijuk, pont arról hallgatunk benne, amiről magunk sem szeretnénk tudni.31 Lónyay az ONB fennállásának elfogadása miatt talán túlontúl is hangoztatta a Bank likvidációjával kapcsolatos álláspontját. Az elfogadás előtti egész délelőttje a „formulák tanulmányozásával telt el". Még az sem valószínű, hogy „kedves nője" megérkezése a délutáni vonattal zökkentette volna ki. Nem végezhetett felületes munkát, tudta, hogy mit akar, talán túlságosan is.„Vöslauban este 1/2 8 órától egész éjfélig állapítánk meg a konvenciót. Lackenbacher volt ismét a tollvivő, ritka kitartással. Szegény Becke sokszor fölugrott a székéről és fogta a fejét, midőn engedni nem akartam s miután végre az elvekben a conversió és a deficit megszüntetése iránt engedni kénytelen volt, s már be volt végezve az ügy, mondá nekem, kinn a kertben szép holdvilágnál sétálva, bizony nyakas ember vagyok, s talán providentiális ember, ki hivatva lehetek az osztrák pénzügyek rendezésének útját nemcsak kijelölni, de arra a birodalmat kényszeríteni."32 A munkamegosztás tehát nagyjából úgy nézhetett ki Lónyay elbeszélése alapján, hogy Lónyay adta a koncepciót, Becke pedig Lackenbacher tollának segítségével a szerkezetet és a formát. Lónyay utólag egészen megdöbbentő megállapításra ragadtatta magát:,,nem a vöslaui megállapodásokban volt a hiba, hanem abban, hogy az a bank részéről meg nem tartatott."3 3 A megállapodásnak nem feltétlenül önmagában volt a hibája, bár az sohasem túl jó a politikában, ha mindenáron saját rögeszméihez ragaszkodik az ember. A megállapodásnak fő baja az volt, hogy az uralkodó elnöklete alatt tartott magyar minisztertanácson kívül lényeges tényezők nem fogadhatták el, mert nem is tudtak róla. Egyfelől a banküggyel foglalkozó 10. pont nem került az országgyűlési küldöttség elé, tehát az nem is továbbíthatta az országgyűlésnek. Másfelől viszont az osztrák PM olyan kötelezettségeket vállalt a magyar PM nyomására magára, amelyeket a Bank szabadalmának újabb sérelme nélkül nem tudott az ONB-re rákényszeríteni. Ezért aztán két, a törvények szerint nélkülözhetetlen aktor nem tarthatta be a megállapodást. Ráadásul ezek más-más részét utasították, ill. fogadták volna el a megállapodásnak. Az ONB nyilván örömmel nyugtázta volna, hogy jegyeinek forgalmát a magyar PM biztosítja, de nem túrthette, hogy egy állam szabja meg számára, hogy hol állítson fiókokat. A magyar országgyűlés nyilván örült volna a pillanatnyi helyzetben a feltételek teljesítésének: a dotációemelésnek, a lombardüz-
