Századok – 1992
Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3
TANULMÁNYOK Gál Éva AZ ÓBUDAI URADALOM ZSIDÓSÁGA A 18. SZÁZADBAN A magyarországi zsidóság 18. századi története a kevéssé feldolgozott témák közé tartozik. Az összefoglaló munkák erről az időszakról meglehetősen szűkszavúan emlékeznek meg. Az egyes zsidó községek történetéről készült monográfiák, — amelyek száma önmagában véve sem nagy, — ugyancsak kevés teret szentelnek a 18. századnak. Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a magyarországi zsidók 18. századi történetére vonatkozó források sokkal szegényesebbek és hiányosabbak, mint a későbbi időkre vonatkozó források. Érvényes ez a címben megjelölt tárgyra, az óbudai uradalomban megtelepedett zsidók történetére is. Mégis, a rendelkezésre álló, nem éppen bőséges irodalom1 és az eddig feltárt — részben már kiadott, részben kiadatlan — források2 alapján az alábbiakban megpróbálom felvázolni az óbudai uradalom zsidóságának 18. századi történetét, pontosabban szólva ennek bizonyos település-és gazdaságtörténeti vonatkozásait.3 Ε kérdések vizsgálatához a legfontosabb forrást a fennmaradt összeírások szolgáltatják. A már publikált összeírásokon4 kívül jó néhány korábban fel nem használt összeírásra is támaszkodhattam. Ilyenek a Zichy család levéltárában fennmaradt — egy örökösödési perrel kapcsolatban készült — 1727. évi összeírások,5 a Pest megyei levéltárban őrzött adóösszeírások (dicalis és taxalis összeírások),6 az óbudai kamarauradalom jószágigazgatója által felteijesztett lélekösszeírás („Status impopulationis Coronalis Dominii Vetero-Budensis...") 1767-ből,7 a Helytartótanács levéltárában fennmaradt 1770. évi összeírás,8 amely valamennyi közül adatokban a leggazdagabb, továbbá a bécsi Udvari Kamara iratai között őrzött 1775. évi kimutatás az óbudai kézművesek számáról.9 A 18. századi adó- és lélekösszeírások adatait — miként ezt a szakirodalom már sokoldalúan bebizonyította — minden esetben alapos forráskritikának kell alávetni, és sohasem szabad fenntartás nélkül elfogadni. Különösen vonatkozik ez a zsidóösszeírásokra.1 0 A zsidók ugyanis sokkal kevésbé voltak megfoghatók az összeírást általában végző megyei tisztviselők számára, mint a nem zsidó lakosság, főként annak földet, szőlőt művelő, jószágokat birtokló része. A zsidóknak II. József kora előtt — ritka kivételektől eltekintve — nem volt megszilárdult családnevük. Azonosításukra személynevük mellett többnyire apjuk személyneve, olykor származáshelyük vagy foglalkozásuk megjelölése szolgált. S mivel a névhasználat meglehe-
