Századok – 1992

Történeti irodalom - Bovikin I.: Rosszija nakanune velikih szversenij. K izucseniju szocial’no – ékonomicseszkih predposzülok Velikoj Oktjabrszkoj szocialiszticseszkoj revoljucii (Ism.: Niederhauser Emil) V–VI/673

674 történeti irodalom 674 lizálódást, már 1899-1901 közt az első szakaszban kartellek megjelenését. 1914-re a folyamat továbbhaladt, a termelőeszközöket gyártó iparágakban a monopóliumok létrejötte befejeződött. Ugyancsak fontos mutatónak tartja Bovikin a finanszírozó bankok növekvő szerepét. 1914-re ezek tartották a kezükben az iparágak 3/5-ét. Nyilvánvaló az eddigiekből is, hogy Bovikin a lenini imperializmus-elmélet jellegzetességeinek a meglétével bizonyítja a birodalom magas fejlettségi szintjét. Az ipari termelés szempontjából Oroszország a negyedik helyet foglalta el a világban (ami persze nem csoda a Föld egyhatodára kiterjeszkedő impérium esetében). Az egy főre eső termelésben már nem ilyen előkelő a helyezés, de erre vonatkozólag Bovikin nem szerepeltet adatot. Egy táblázatból azonban kiderül, hogy 1913-ban a nemzeti jövedelem 53,6%-át a mezőgazdaság szolgáltatta, az ipar 29,2%-át. Bovikin az ország gyarmatairól is beszél (ami korábban nem volt szokásos), és azt is kimondja, hogy a termelés 4/5-ét az európai orosz terület szolgáltatta, több mint 10%-át pedig a Lengyel Királyság. Lenin az 1897-es első népszámlálás adatai alapján még azt Irta, hogy Oroszország kapitalista, de elmaradott. Bovikin viszont éppen az 1914-ig végbement gyors fejlődésre utal, mint amely ezt az elmaradottságot felszámolta vagy legalább is csökkentette. Ami a világgazdasági kapcsolatokat illeti, Bovikin Lenin nyomán arra utal, hogy csak az iparosított orosz területeket szabad összehasonlítani Anglia vagy az USA fejlődésével. A külföldi tőke szerepének a megítélésénél lényeges mozzanat az, hogy ennek 90%-a államkölcsönök formájában jött be az országba, csak a fennmaradt rész volt a közvetlen befektetés. (Ami viszont arra utal, hogy a kormányzat fektetett be tőkéket is, tehát szerepe nagyon is jelentős volt.) Az ország gazdasági fejlődése autonóm volt a világgazdaságtól, mert a gyarmatok a birodalmon belül helyezkedtek el, nem a tengeren túl. A kiviteli cikkek sorában sokáig 30%-kal a gabona állt az élen, a századfordulóra már csak az érték 7,3%-a. Persze a többi kiviteli cikk is zömmel nyerstermény volt, a behozatalban viszont sokáig a gyapot álh az első helyen. Jelentős volt a gépbehozatal (a működő gépek 44%-a innen származott). Viszont az autonóm gazdaságot igazolja, hogy a termelés mindössze 6-8%-a került kivitelre (vagyis a betagolódás a vüággazdaságba egyoldalú, ha arra gondolunk, hogy Németországból származott a behozatal 60%-a). Angliából a gépek mellett elsőrendű fontossága volt az észak-nyugati ipari területeket ellátó szénnek. A külföldi tőke közvetlen befektetései nem maradtak enklávék, hanem összenőttek a hazai tőkével. Az ipar finanszírozását 1900 után már jórészt a kereskedelmi bankok végezték. Érdekes táblázatokat közöl a szerző a külföldi tőke megoszlásáról is, messze az első helyen a francia állt, de a hadiiparban Anglia foglalta el az első helyet. Bovikin arra is utal, hogy volt orosz tőkekivitel keletre, sőt egészen szerény mértékben a Balkánra is. A külföldi tőke nem veszélyeztette a gazdaság önállóságát, csak a politikai felépítményét Az első világháború vonatkozásában Bovikin azokat a tényezőket sorolja fel, amelyek minden hadviselő országban hatottak, de az oroszországi gazdaságot és így a társadalmat különösen sújtották, s így előkészítették a forradalmat. A befejezésben Bovikin arra utal, hogy az 1920-as években Trockij (eddig ritkán emlegetett név!) permanens forradalom- elméletével Oroszország gyarmati voltát hangsúlyozta. Sztálin azzal, hogy a külső tényezőket tartotta fontosnak a forradalom előfeltételei közül, voltaképpen közel került Trockij elméletéhez-Az 1920-as években a kutatók még kevés tényanyaggal rendelkeztek, az 1930-as években pedig már uralkodóvá vált Sztálin elmélete a félgyarmati helyzetről. A közben folyó kutatások azonban egyre több tényanyaggal cáfolták ezt, ahogy a külföldi tőke negatív befolyásával szemben is egyre több bizonyíték vetődött fel. Bovikin befejezésként arra utal, hogy az 1950-es években megindult kutatások még messzemenően nem fejeződtek be. így ő is, tehetjük hozzá, a kutatások pillanatnyi állapotát mutathatta be, valahol félúton. Úgy tűnik, maga Bovikin is valahol félúton áll a korábbi álláspontok és az újabb kutatások eredményei közt. Kritikai észrevételeinket zárójelek közt már eddig is megtettük. Hadd fűzzük hozzá: Bovikin olykor emlegeti a közlekedés hiányosságait, de ennek még alfejezetet sem szentelt, nem tárgyalja az aranyalapra való áttérés kihatását. Egészében talán azt mondhatjuk, hogy Bovikin érdemleges képet adott az újabb kutatások (s köztük sajátjai) eredményeiről. A fő kérdésekre, hogy a gazdasági előfeltételek érettek voltak-e a szocialista forradalomra, ma talán nehezebb válaszolni, mint amikor Bovikin könyvét megírta. De úgy véljük, amit Oroszország gazdasági szintjéről mond, az csak a fejlettebb területek esetében győz meg, Oroszország egészének a szintjén talán mégsem lendít sokat. Mindenesetre a mai (pontosabban 1987-es) kutatási helyzetről adott kép érdemleges munkává teszi Bovikin könyvét. Niederhauser Emil