Századok – 1992
Tanulmányok - Szakály Ferenc: A magyar nemesség a török hódoltságban V–VI/562
596 szakály ferenc problémája, mint cseppben a tenger — megkímélendő az olvasót a keresgetéstól —, ezúttal is vissza kell térnünk rá. Györgye ekkor Battik János, Chorgál János, Hamvay Ferenc és Kutassy György és egy ismeretlen közös tulajdona volt; a két jászberényi az utóbbi öt teleknyi részét birtokolta 600 tallér kölcsöne fejében. Az előbbiek azt követelték „az említett puszta praediumnak zálogos földes uraitul, hogy úgymond az my saiát majorságunkbéli marháinknak azt az pusztát megh bérellyük és attól eő kegyelmeknek fizessünk", mert máskülönben katonákat küldenek a pusztára, s elhajtják onnan marháikat. Kis és Perese azonban sietett kijelenteni, hogy „nemessy szabadságunkal ellenkezik az, hogy a mi saját majorságunkbéli marháinktul adózzunk, holott az ollyan allodiális marhákot az my kegyelmes urunk eő felsége számára nem harminczadolhattyák megh". Ha fizetnének — fejtegették tovább —, semminemű hasznuk nem származnék a kölcsönbe adott pénzből. „Egyébaránt evictorink [értsd: az eredeti tulajdonosok] sem engedik megh, hogy az eő örökös földes úri szabadságok sérelmével mi, kik hasonló jussal vettük meg azt a portiót, az mint azok bírták, más földes úr társainknak adóznánk, osztatlan lévén annak a praediumnak egész határa." Egyébként a „felső párti" uraknak is hasznot hajt a puszta, hiszen évről évre árendát kapnak a tápiószeleiektől, akiknek mintegy ezer marhája játja a györgyei határt. Bár ezzel az ő legelőjük is szűkül, ők korábban megállapodván Chorgál Ferenc szelei földesúrral, hogy a szeleiek odaengedéséért cserében ingyen használhatják annak valamelyik pusztáját, nem léphetnek fel bérköveletéssel. (Az utóbbi ellenérv nem mondható valami szerencsésnek, hiszen Battikék joggal nehezményezhették, hogy lenti birtokostársaik nemcsak nagyobb részt használnak Györgyében az őket megilletőnél, hanem másként is hasznot húznak abból.) Kis és Perese — akik eszerint legalább három környékbeli pusztában voltak részesek — ugyanezen alkalommal tiltakoztak Halmy Gábor füzesgyarmati (Heves m.) földesúr hasonló célzatú fenyegetései ellen is.232 A tendencia erősségét és elterjedtségét illusztrálandó ehelyütt több, előző kötetünkben nem hasznosított adatra is hivatkozhatunk. Heves-Külső-Szolnok 1660. június 2-i közgyűlésén Dósa Ádám amiatt tiltakozott, hogy Becse Mátyás és János kovács recski emberek, akik Bossányi Lászlótól és feleségétől megvásárolták Nagykerek puszta 2/5 részét, feles számú marhájukat legeltetik ott, s neki — 1/4 rész birtokosának — semminő proventust nem adnak. Javasolta, hogy vagy fizessenek neki adót, vagy pedig közös megegyezéssel engedjék rá „a vidéki marhát", s az az után befolyó bért osszák fel egymás között.233 Ugyanő ugyanakkor a Kompolt pusztából valaminő részt megvásárolt Majzik Mihály és Miklós tarnazsadányi (mind Heves m.) nemesek és két ottani jobbágy hasonló „hatalmaskodását" is nehezményezte.23 4 A sok viszály miatt Pest-Pilis-Solt vármegye már valamikor 1662 előtt kimondotta, hogy „az alföldi compossessorok az meli pusztát élnek, tartoznak az felföldi compossessorok kedvét keresni".23 5 Heves-Külső-Szolnok néhány év késéssel, 1666-ban alkotott statútumot erről a kérdésről. Mivel az osztatlanul birtokolt pusztákon úgymond egyik-másik compossessor hatalmas csordákat tart („ingentem haoens copiant pecudum et pecorum") és ezzel társainak nagy károkat okoz, kimondotta, hogy azok, akik az egész puszta használati jogát maguknak vindikálják, a jövendőben ko telesek kiadni a megfelelő részt a többi birtokosnak.236 A jelek szerint e végzéseknek meg is lett a foganatja: e statútumra hivatkozva kért és kapott 1662-ben és a követ-
